"Ifj. Hegedűs Loránt keresztény pap és a szélsőjobboldali, antiszemita Jobbik Párt tagja bejelentette, hogy május 4-én, a Zsidó Világkongresszus éves gyűlésének első napján a magyar fővárosban antibolsevik- és anticionista találkozóra kerül sor" - írja a JTA zsidó hírügynökségre hivatkozva az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (CFCA) című izraeli kormányzati héber portál.

Az izraeli kormány és a Zsidó Ügynökség által megjelentetett és fönntartott, kimondottan politikai célokat szolgáló heccportál kiemeli: a Zsidó Világkongresszus 2013. évi összejövetelét azért tartja Budapesten, mert ezzel is kifejezésre kívánja juttatni "az egészen rendkívüli antiszemitizmussal" szembenézni kénytelen magyarországi zsidósággal vállalt szolidaritását.

A jeruzsálemi hírportál ezután megemlíti, hogy ifj. Hegedűs Loránt 1990-ben (sic!) vezető parlamenti képviselője volt az antiszemita MIÉP-nek, a Jobbik elődjének, amely utóbbi párt jelenleg a parlamenti képviselők majdnem 15 százalékát delegálja. Az igen súlyos magyarországi antiszemitizmust az is bizonyítja, hogy a Zsidó Világkongresszus csak rendkívüli esetben tartja éves gyűlését Jeruzsálemen kívül, írja a CFCA.

Hogy valójában miért hívta össze ifj. Hegedűs az antibolsevik- és anticionista találkozót Budapestre, erre a héber hírportál két mondat erejéig tér ki. "Ifj. Hegedűs Loránt fölszólította a Zsidó Világkongresszust, hogy ítélje el az 1919-es és 1945-ös magyar- és keresztényellenes bolsevik-zsidó terrort, annak vezetőit. Azokról az évekről van szó, írja az izraeli portál, amelyeket a magyar szélsőjobb a magyarok ellen végrehajtott zsidó bosszúként értékel."

Hering József - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Anticionista tüntetést szervez ifj. Hegedűs a Zsidó Világkongresszus ülésének idejére

- Kemény fellépést sürget a besúgó Bölcskei az anticionista tüntetést szervező ifj. Hegedűs ellen

- Az országhódítók nagygyűlése helyett ifj. Hegedűs hazafias tüntetésétől határolódik el a kormány