Ugrás a cikkhez
Reklám

Három év alatt bruttó 4,7 milliárd forintot fizethet ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Századvég konzorciumának közvélemény-kutatásra, tanulmánykészítésre és tanácsadásra – közölte a Napi Gazdaság.




Az NFM februárban újabb kiegészítő megbízást adott a Századvég konzorciumának közvélemény-kutatások és tanulmányok készítésére, valamint szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadásra nettó 196 millió forint keretösszegben – írta a Napi Gazdaság.

Az új vállalkozási szerződés a 2011 decemberében kötött és 2014. december végéig hatályos tanácsadási szerződés újabb kiegészítése. A keretösszegek teljes lehívása esetén összesen nettó 3,723 milliárd forintot (plusz 27 százalék áfa) fizethetnek ki a konzorciumnak a szerződésekben rögzítettek szerint − közölte a lappal a minisztérium.

Az NFM honlapján közzétett szerződéses adatok szerint a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Strategopolis Kft. és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konzorciumával 2011. december 8-án nettó 1,110 milliárd forintos, majd három hónappal később, 2012. február 23-án újabb nettó 2,417 milliárd forint keretösszegű megállapodást írtak alá.

A háromszorosára növelt összegű szerződés teljesítése során a Miniszterelnökség is részt vesz az elvégzendő feladatok szakmai tartalmának meghatározásában, illetve az elvégzett feladatok ellenőrzésében.

A Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t 2010. március végén hozta létre Giró-Szász András politológus, jelenlegi kormányszóvivő és Heim Péter közgazdász, aki az igazgatóság elnöki székét is elfoglalja – idézte fel a beszámoló. Giró-Szász 2011 szeptemberében, kormányszóvivői kinevezését követően lemondott igazgatósági tagságáról és tulajdonosként is törölték a cégnyilvántartásból.

A Strategopolis Kft.-t stratégiai elemző és kommunikációs tanácsadó cégként 2006-ban alapították, ügyvezetője és egyik tulajdonosa 2011 szeptemberéig Giró-Szász András volt. A cég tulajdonosa a hatályos cégadatok szerint Heim Péter és Molnár Norbert Imre, a Századvég Zrt. gazdasági ügyintézője.

Az ügyvezetői posztot jelenleg Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, a Századvég Zrt. igazgatóságának tagja és Várkonyi Gáspár, a Századvég Zrt. gazdasági igazgatója tölti be.

(Napi Gazdaság)

Kapcsolódó:

- "Orális tanácsok" - 1,1 milliárdot kaptak Orbántól a századvéges haverok

- Titkolták, de a bíróságon kiderült: oldalanként 470 ezret fizet a kormány a Századvégnek a pénzünkből

- Egymilliárdot kaszál a Századvég szerencsejáték-stratégiáért

- A Jobbikkal riogatják a bankárokat a Fidesz védelmében a Századvég bértollnokai

- Milliárdos kormányzati megbízást kaptak a századvéges haverok

- Havi harmincmilliós kormányzati megbízás a fideszes Századvég-csoportnak



Friss hírek az elmúlt 24 órából