Konrád György "munkásságát" méltatta a magyargyűlölő zsidó 80. születésnapja alkalmából kedden több német újság.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lapban Joseph Croitoru a Konrád György – Az önkényuralom ellen című írásában felidézte: Az értelmiség útja az osztályhatalomig című, Szelényi Ivánnal közösen – és a legnagyobb titokban – írt Konrád-esszé 1978-ban jelent meg Nyugaton, és „bombaként robbant”, hiszen "a szerzők leszámoltak a kommunista munkásállam mítoszával, és leleplezték a rendszer valódi természetét". Konrád György a Közép-Európa-gondolat képviselőjeként „jelentősen hozzájárult a szovjet imperializmus ideológiájának diszkreditálásához”, és már 1984-ben a vasfüggöny lebontására szólított fel, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni Oroszország stratégiai érdekeit – írta a német "konzervatív" lap munkatársa. Arról már "elfelejtett" megemlékezni, hogy Konrád a Kádár-rendszerben beárulta sógorát, aki pont az ő kéziratait rejtegette a hatóságok elől. Az ismert megélhetési antiszemitázó és holokauszt-propagandista zsidó így hálálta meg a nagy veszéllyel járó segítséget.

A Der Tagesspiegel Egy magyar hős címmel közölt írást, amelyben a szerző, Stephen Tree egyebek között kiemelte: a vidéki "magyar zsidóságból" nagyon kevesen élték túl a "holokausztot". Konrád György és szűkebb családja a "túlélők" közé tartozik, és az író pályaválasztásában meghatározó szerepe volt annak az intelemnek, hogy "azokért is élnie kell, akik meghaltak a holokausztban".

A Süddeutsche Zeitung A szenvedélyes városi ember címmel közölt cikket, amelyben a szerző, Lothar Müller Konrád György Európa és a nemzetállamok című esszékötetének idén megjelent német kiadását és a Zsidókról című, németül tavaly megjelent Konrád-kötetet mutatta be.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- A múlt árnyai visszatértek: Charta-tüntetésen jelent meg a balliberális söpredék elitje

- Konrád György: Demszky becsületes ember

- Újabb zsidó aláírásgyűjtés: most az elszámoltatás ellen tiltakozik az MSZP-SZDSZ holdudvara

- Konrád nem akar olyan párt tagja lenni, amelyik bocsánatot kért a magyaroktól

- Konrádnak tetszik Gyurcsány

- Emberi jogi díjat kapott a zsidó spicli