Berlin, 1933. március 11., 22:35 (MTI)

Ma este a Lustgartenben hatalmas nemzetiszocialista tüntetés volt. Több mint 120 000 nemzetiszocialista vett részt a gyűlésen, hogy a nemzeti forradalom gondolatának hódoljon. Mintegy 50 000 főnyi tömeg azután a Kiállítási Csarnokba vonult, ahol 9 óra tájban Hitler Adolf birodalmi kancellár beszédet mondott. Hitlert, akit nemzetiszocialista egyenruhát viselő kisfiú vezetett, percekig tartó tapssal fogadták. Göbbels dr. rövid beszédet mondott, amelyben utalt arra, hogy a nemzetiszocialista mozgalom a városokban és az összes országokban is győzedelmeskedett.

Ezután Hitler birodalmi kancellár kezdte meg beszédét. Rögtön első szavai után: „A nemzetiszocialista forradalom végbement…” percekig tartó viharos taps következett.

A kancellár ezután köszönetet mondott azoknak a millióknak, akik ma a mozgalom mögött állanak, mindenekelőtt pedig azoknak, akik a nemzetiszocialista eszmét a március 5-i választási küzdelemben diadalra vitték.

Így azután – folytatta Hitler – alig 10 óra alatt ment végbe és valósult meg gyakorlatilag a német történelemnek az a ténye, hogy a német nemzet fiai minden más elemen felülemelkedve egymásra találtak, és együtt maradnak most és a jövőben.

Ha erre a nagy, sokszor alig felfogható sikerre gondolok – folytatta a kancellár –, a hála érzése tölt el, s azt hiszem, Önöket is az agg tábornagy iránt, aki élete alkonyán döntésével a német ifjúság számára megnyitotta a jövőbe vezető utat. (Viharos tetszés.)

A kancellár ezután arról a hosszú és szenvedésekkel teli útról beszélt, amelyet a nemzetiszocialista pártnak meg kellett tennie, és arról a sok áldozatról, amelyet meg kellett hoznia. Most azonban eldőlt a német sors: mégpedig nemcsak a legközelebbi négy évre, hanem általában is! (Tetszés.)

Ami ezekben a hetekben végbement, az több mint kormányváltozás. Egy nép fordult el rossz érzületektől, egy nép találta meg önmagát, és az álomkóros állapotból szabadságra küzdötte fel magát. A haza, a birodalom, a nemzet ismét szép lett, és a mi gondunk lesz, hogy ne tűrjünk visszaesést a múltba.

A nemzetiszocialista mozgalomnak az utóbbi 14 évben gyakorlott ellenfelei voltak; nevek álltak mögöttük, behódolt nekik a sajtó, a tőke, a közvélemény, kezükben volt az államhatalom, a közigazgatás. Ha elveik jobbak lettek volna, mint a mieink, akkor legyőztek volna minket. De a mi elveink jobbak! Mi az örökkévalóságot akarjuk, hogy ne legyünk kötve létünkhöz, időnkhöz: Mi abból az elvből indultunk ki, hogy az egyéni sors elválaszthatatlan az ország sorsától, nem úgy, mint ahogy a liberális világ szereti hirdetni, hogy a közös sors egyesek sorsából tevődik össze. Nem! Ha a népet meg akarjuk menteni, akkor nem lehet kiindulni valamely osztály, hivatás vagy foglalkozás érdekeiből. Végeredményben mindez az összesség sorsától függ. Bátornak kell tehát lennem, hogy az egyesek sorsán túlmenően az összességért dolgozzak. És ami az egyénekre áll, az áll a községekre, városokra és az egyes országokra is.

Ahol egyes balga emberek azt hitték, hogy határvonalat húzhatnak, vagy kell húzniok a birodalom többi részével szemben, éppen ott emelte fel a német nép szavát, és tett vallomást a birodalom oszthatatlan volta mellett. Ezzel annak az elvnek a hirdetőjévé vált, hogy a birodalom sorsa valamennyiünk sorsa! (Tetszés.) Cselekedeteinket a német nép jövőjéért való felelősségnek kell vezetnie. Azzal az elvvel, hogy „Utánunk a vízözön!” egyszer s mindenkorra végezni kell.

A kancellár ezután a német nép jelen és jövő feladatairól beszélt.

A múltba kell visszatekintenünk, és megvizsgálnunk, hogy elveink akkor is beválnának-e, ha elődeink is azok szerint gondolkodtak és cselekedtek volna. Az emberek ma sok mindent tekintenek szabadságnak, ami – ha a múltban is hódoltak volna nekik – már rég haláluk lett volna. Ha elődeink olyan könnyen fogták volna fel az életküzdelmet, nem lennénk itt, nem volna Poroszország, nem volna Német Birodalom. A mi mozgalmunk azt követeli, hogy mindenki illeszkedjék be az összességbe, és ne gondoljon elsősorban saját foglalkozási vagy társadalmi osztályára. Egyáltalában nem akarjuk a német törzseket és egyéni tulajdonságaik gazdag változatát megsemmisíteni. De ez a gazdagság csak akkor virágozhat, ha a német nép közössége, amely a Német Birodalomban testesül meg, őrködik felette.

Mozgalmunk távol tartja magától az örök béke, az örök egyetértés fantáziáját. Az egyénnek azt mondjuk: Nem vagy egyedül, hanem jóban-rosszban népedhez vagy kapcsolva. A te osztályodnak csak az használ, ami egész Németországnak használ. Ez a gondolat, hogy az egyén az összesség mögött áll, magyarázza meg mozgalmunknak azt a kemény tételét, hogy antidemokraták vagyunk, és arra a meggyőződésre építünk, hogy az egész élet csak a létért való harcnak köszönhető. Elutasítjuk magunktól az internacionalizmust, mert a múlt veszélyei mutatják, hogyha apáink is így gondolkodtak és cselekedtek volna, nem volna meg az, amit ma hálásan elfogadunk és amiből hálásan élünk.

Ha ma a marxizmus ellen harcolunk, ezt nem azért tesszük, mert a munkás ellen akarunk cselekedni, hanem mert a munkát meg akarjuk szabadítani attól a téveszmétől, amely őt, a nemzetet és mindenkit veszélyeztet. Küzdünk a marxizmus ellen, mert meg akarjuk védeni a munkás jogait, mert népünk szétszakíthatatlan egész. A német munkásért ugyanazért küzdünk, mint a német parasztért. Nem azért harcolok a marxizmus ellen, mert gyűlölöm a munkást, hanem mert ragaszkodást érzek iránta, és vissza akarom őt vezetni a nemzethez, a német néphez. (Élénk tetszés.)

Ugyanígy küzdök a német parasztért, akit össze akarok kovácsolni a másik két nagy csoporttal, a németség szellemi rétegével és a német kézimunkással. (Nagy tetszés.)

Szép a béke, de jó, ha az ember erős, és életét maga alakíthatja. (Viharos tetszés.) S ha azt mondják: Ez az ember nem akar megértést más népekkel, azt válaszolom: Ki ne szeretné a megértést? Megértést akarok, de megértés csak azok között jöhet létre, akik egyenlő jogokkal bírnak, s egyenlő jogok csak ott vannak, ahol az erő is egyenlő. Senki sem kívánhat jobban megegyezést, megértést, mint az, aki, mint én, a háborúi borzalmas pusztításait négy és fél éven át saját szememmel láttam és átéltem. Azonban minthogy megértést akarok, népemet olyan állapotba kívánom juttatni, hogy másoknak hasznos legyen vele megértésre jutni.

Ha azt mondják, ez az ember nem akar nemzetközi szolidaritást, azt válaszolom: Ó, dehogyis nem! De ha egy népen belül nem lehet szolidaritást teremteni, hogyan jöhet létre szolidaritás oly különböző népek között? Szolidaritást akarok teremteni a német népen belül, s azt hiszem, még mindig könnyebb az osztályaink közötti eltéréseket leküzdeni, mint világrészek közti ellentéteket áthidalni. Azt hiszem azonban, hogy ily nagy eltérések áthidalásához egyáltalában csak akkor juthatunk, ha a belső eltéréseket áthidaltuk. Ha a német nép városban és falun egyaránt egymásra talált, akkor nyújthatja a kezét más népeknek. Ma senki sem nyúl a kezünkért, hanem pénzt akar tőlünk.

Azt mondják rólunk: Vérrel akartok mindent kiirtani. Ha bosszúvágyók volnánk, akkor igen. Én azonban nem tudok bosszúvágyó lenni, mert a nagy marxista tömeg évtizedeken át űzött félrevezetés eredménye. Ki ebből a nemzetközi táborból! Soha, semmiféle körülmények között nem képzeltem volna, hogy ilyen mélyre estünk. Látom egész népünk borzalmas nyomorát, elszegényedését, és látom, hogy ebből nem a gyengeség, hanem az erő menthet csak ki bennünket. Más útra kell térni. Nagy átalakulások korában élünk. Romokból ismét egy nép emelkedik fel. Hat hete állunk a kormányrúdnál, és sokmillió embert töltöttünk el azzal a hittel, hogy minden egyénnek kötelessége itt segíteni.

Holnap a német nép egy részének még egyszer az urnákhoz kell járulnia, és segítenie kell. Utána eljön majd a megszabadulás. Nem véletlen, hogy e hetekben első ízben csökkent a munkanélküliek száma Németországban. Ez a bizakodás jele. Nem vesztünk el, mert mi magunk felemelkedtünk.

Kiépítettünk önmagunknak egy életet, és már ma vezetők lettünk Németországban. (Percekig tartó taps.)

Az új Németország éltetésével Hitler kancellár befejezte beszédét. A Deutschland, Deutschland... eléneklése után a kancellár visszatért munkájához, s a Horst-Wessel dal eléneklésével a gyűlés véget ért.