Berlin, 1933. március 6. 09:20 (MTI)

A választási eredményekkel kapcsolatban a Deutsche Allgemeine Zeitung a következőket írja: A nemzet szavazatával megerősítette a január 30-án kötött szövetséget. A nemzetiszocialisták rendkívüli győzelmet arattak. A nemzetiszocialisták 45 százalékos arányszámukkal és 17 millió választójukkal ma már nemcsak legerősebb, de döntő pártját jelentik Németországnak.

A harci szövetség szintén nyereséghez jutott. A harci szövetség, éppen úgy, mint a nemzetiszocialista párt, az eddig nem választók táborából nyert megerősítést. A lap megállapítja, hogy a szociáldemokraták aránylag elég jól végeztek, a kommunisták azonban súlyos vereséget szenvedtek, majd így folytatja: A kormány a választási hadjárat céljául a mögötte álló pártok 51 százalékos többségének elérését tűzte ki. Ezt a célt sikerült elérnie.

Ha a porosz országgyűlési választások eredményeit is tekintetbe vesszük, akkor kétségbevonhatatlan ténykent kitűnik, hogy Németország teljes csendben és rendben forradalmat élt át.

Az Angriff hétfő reggeli kiadása így ír: A német nép ismét megtalálta önmagát. Ez a mostani választás legjelentősebb eredménye. A német nép megadta ezzel Hitler birodalmi kancellárnak a teljes felhatalmazást céltudatos újjáépítő munkájához, és jóváhagyását a marxizmus ellen megindított irtó hadjáratához.

A nemzetiszocialista győzelem meghaladja a legvérmesebb reményeket, különösen annak figyelembevétele mellett, hogy most először kellett mint kormánypártnak a választási harcban részt vennie. Ha ennek ellenére ily óriási sikert tudott elérni, olyan időben, amikor a kormány a nemzeti újjáépítés érdekében egyelőre népszerűtlen intézkedésekre kényszerült, ez azt bizonyítja, hogy a német nép semmi esetre sem fut elvből és tervszerűtlenül az ellenzéki pártok után, hanem finom érzéke van aziránt, hogy jól, vagy rosszul kormányozzák-e.

 

Róma, 1933. március 6., 19:35 (Stefani)




Az új fasiszta Németország győzelmét az olasz sajtó a legélénkebb elégtétellel és megelégedéssel fogadta. Valamennyi napilap egész oldalas címekben ünnepli Hitler döntő győzelmét. Külön kiemelik, hogy ez a győzelem új korszakot jelent Európa és a világ fasiszta szellemű átalakulásában, amelyet Mussolini jelentett be. A német barnaingesek sikerüket simán és határozottan érték el. A számítások és számadatok nem elegendők arra, hogy igazi alakjában kifejezésre juttassanak egy új hatalmas szellemet. A tegnapi választási győzelem jelentősége teljes mértékben megerősíti azt a feltevést, hogy az új nemzeti Németországot a Hitler-mozgalom testesíti meg.

– Németország jövőjét - írja a Giornale d’Italia – a hatalmas nemzetiszocialista áramlat hozza magával, amely az osztálykülönbségeken és pártkülönbségeken túlmenő nemzeti egyesülést valósította meg, és most új szellemben teljesen fasiszta irányban halad előre.