Berlin, 1933. március 4., 23:45
Mauro Marinus Van der Lübbe holland állampolgárt ma a vizsgálóbíró elé vezették, s azzal vádolják, hogy február 25-én a neuköllni népjóléti hivatalt, a berlini kastélyt és a berlini városházát, február 27-én a birodalmi gyűlés épületét szándékosan felgyújtotta. Van der Lübbe ellen, aki mind a négy esetre nézve beismerésben van, letartóztatási parancsot adtak ki négyrendbeli szándékos gyújtogatás és hazaárulás előkészítése miatt. Február 25-én Lübbe betörte a neuköllni népjóléti hivatal és a berlini városháza egyik ablakát, és azon át égő szénalágyújtót dobott be. A tüzet mind a két esetben sikerült elfojtani. A másik két gyújtogatási eset közismert.
Berlin, 1933. március 4.
A választás előestéjén a nemzetiszocialista német munkáspárt Berlinben és az egész birodalomban „az ébredő nemzet napja” jelszó alatt tüntető gyűléseket és felvonulásokat rendezett, amelyek mindenütt igen impozánsan folytak le. Hitler Adolf birodalmi kancellár nagy kiáltványát, amelyet a keleti határtól valamennyi német rádióadó közvetített, Berlinben 24 köztéren hangszórók útján továbbították. A nemzetiszocialisták ugyanakkor 24 fáklyásmenetet rendeztek, amelyeken a nemzetiszocialista rohamosztagokon, a Hitler-ifjakon és a párt más tagjain kívül a közönség is nagyszámban részt vett.
Különösön a Neukölln utcáin fülvonuló menet volt nagy. A belvárosban az egyik menet az Arcona térről jövet Berlin északi negyedének utcáin, a Frigyes úton, a Hársfa sor mellett az Opera előtti térre vonult. Itt beláthatatlan tömeg gyűlt egybe, amely valósaggal szorongásig megtöltötte a nagy teret. A rendőrség kisegítő rendőrök közreműködésével csak nagy fáradsággal tudta szabadon tartani az úttestet. Megkapó látványt nyújtott a charlottenburgi Lujza tér is a nemzeti szervezetek felvonulása után. III. Frigyes császár magasba nyúló szobra körül ezer és ezer fáklya égett, s a sötét háttérből csak a fáklyáktól megvilágított lobogók hosszú sora emelkedett ki.
Pontosan 8 órakor kezdte meg Göbbels dr. rádióriportját Königsbergben. A közvetítést mindenütt jól értették. Jól lehetett hallani a lelkesedésnek azt a megnyilvánulását, amellyel a gyűlés közönsége Hitler kancellárt fogadta. Amikor Hitler beszédének közvetítése befejeződött, a tömeg elénekelte a Deutschland, Deutschlandot. A nemzetiszocialista csoportok és szervezetek ezután elvonultak. Jelentős zavaró események sehol sem voltak, a rendőrség csupán arra szorítkozott, hogy a forgalom lebonyolítását biztosítsa.
A választás előestéje, az egész birodalomban az „ébredő nemzet napja” jegyében állott. A königsbergi beszéd közvetítése után minden városban és községben fáklyás menetek vonultak végig az ünnepélyesen fellobogózott utcákon. Zavaró események, összetűzések az eddigi jelentések szerint sehol sem voltak.