Hétfőn 20 alvállalkozó tiltakozott félpályás útlezárással, amiért az Arcadom nem hajlandó kifizetni nekik 300 millió forintot. Demján Sándor cége 20-30 százalékon akarja felvásárolni vagy követeléskezelő cégekkel felvásároltatni a vele szemben fennálló követeléseket.

A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Arcadom Zrt. 20-30 százalékon akarja felvásárolni a vele szemben fennálló követeléseket - írta a keddi Népszabadság.

Hétfőn mintegy 20 alvállalkozó képviselője tiltakozott félpályás útlezárással, amiért az Arcadom nem hajlandó kifizetni nekik körülbelül 300 millió forintot a kecskeméti Auchan Áruház felújításán elvégzett munkáért. A vállalkozók különösen felháborítónak tartják, hogy az Arcadom 20-30 százalékon akarja felvásárolni vagy követeléskezelő cégekkel felvásároltatni a vele szemben fennálló követeléseket - számol be róla a lap.

Az alvállalkozók a Prima Primissima Díj átadásakor is demonstrálni fognak.

A társaság tulajdonosi felügyeletét ellátó Bán Tamás szerint Kecskeméten nem 300, hanem "csak" 72 millió forint a ki nem fizetett alvállalkozói tartozás. Azt mondta, hogy az összes, a felülvizsgálat során jogosnak talált alvállalkozói igényt teljesítik valamilyen formában. Erre az Arcadom Zrt.-n kívül eső vagyonelemeket is felajánl a cégcsoport tulajdonosa.

A lap azon kérdésére, miként minősíti, hogy korábban 30 százalékért akarták megvenni a beszállítók követeléseit, az elnök-vezérigazgató azt felelte: piaci információk alapján a társaság tudomására jutott, hogy független követeléskezelők tettek ilyen ajánlatot. Az Arcadom célja, hogy minden olyan alvállalkozó, aki munkáját határidőre és a szerződésben foglalt minőségben elvégezte, a lehető leggyorsabban pénzéhez jusson - mondta.

(MTI - Népszabadság)