Fokozódik a viaskodás a Budapest előtti páncélos ároknál
1944. november 9., 09:45 (MTI)
Walter Kelweit SS-haditudósító írja:
A Budapesttől délre fekvő csata, úgy látszik, az előkészítő harcok szakaszából – a déli külvárosokban a legutóbbi három napja vívott ütközeteket ilyen szakasznak lehet minősíteni – lassanként olyan fejlődési fokozatba megy át, amelyben újból a helyi kereteket messze meghaladó súlyos támadás és elhárító harcokra kerülhet sor. Sok jel mutat arra, hogy rövidesen egy új hatalmas viaskodás kezdődik. Ami a három legutóbbi napon Budapesttől délre történt, az, úgy látszik, ennek a viaskodásnak az előkészítése volt, amelynek során minkét fél azon igyekezett, hogy kedvező támadási és védelmi támaszpontok birtokába jusson.
A harcoknak ez a szakasza határozottan német ellentámadások jegyében állt. Vecsést megtisztították az ellenségtől, Pestszentimre déli széléről pedig az ellenséget visszavetették déli irányban. Német és magyar kötelékek meghiúsították a szovjet ama kísérleteit, hogy a Taksonytól nyugatra fekvő kis szigeten keresztül megvesse lábát a Csepel-sziget keleti partján. Ugyanakkor a Dunaharaszti ellen intézett szovjet támadások a vitézül küzdő SS-katonák állásai előtt véresen összeomlottak.
November 8-án azonban a Budapesttől délre folyó harc új arculatot öltött. A harc most elkeseredett csaták jegyében áll, amelyeket Dunaharasztitól keletre a páncélos árkon túllévő ellenséges hídfőért vívnak. A Pestszentirétől délre fekvő helységek utcáin három nap óta házról-házra folyó harc tombol. Ebben a harcban minden egyes pinceodúért külön verekszenek, és a háztömbök gyakran hatszor is gazdát cseréltek.
Ezt a kemény viaskodást egy SS-lovasezred támadása indította el. Ez az ezred lendületes előretöréssel kivetette az ellenséget Pestszentimrétől délre levő állásaiból, és elfoglalta a délre fekvő helységek egyes részeit.
Úgy látszott, hogy sikerül a páncélos árkon túl levő szovjet hídfőt az első rohammal kiküszöbölni. A szovjet főparancsnokság ekkor újabb erőket vetett a hídfőbe. Az ellenség mindent megkísérelt, hogy a fontos hídfőt megtartsa. Így azután a mai napig véres viaskodás folyik itt, amelyben szovjet gárdacsapatok heves közelharcokat vívnak az elszántan küzdő SS-kötelékekkel. Az ellenség főparancsnoksága a magas veszteségekkel nem törődve továbbra is minden áron meg akarja tartani a hídfőt. Ez arra mutat, hogy Budapest előtt újabb döntő csata áll küszöbön.
Amíg e sorokat írom, a német vezetőség újabb sikert könyvelhetett el. SS-századok Dunaharasztiból kiindulva támadásba lendültek, az ellenséget kivetették állásaikból, és lendületes előretöréssel biztosították, hogy azok a harcászati szempontból fontos magaslatok, amelyek Dunaharasztitól délre emelkednek, ismét német kézre kerüljenek.
A Spolarich kávéház a József körúton
Budapest utcai zajában, díszes vendéglők tányércsörömpölése közben, vagy kedélyes családi körben ürített üveg Tokaji mellett könnyen az a benyomás támadhat, hogy Magyarország fővarosát már nem fenyegeti veszély, a háború ismét messze távolba tolódott át. De ez nem így áll. A budapestieknek minden percben arra kell gondolniok, hogy a tulajdonképpeni harc még előttük áll. Minden érzékükkel a német és magyar harcosok mellett kell lenniök, akik a Taksonytól nyugatra levő kis szigeten, gyakran térdig vízben, mocsárban és iszapban küzdve megakadályozzák, hogy az ellenség átkeljen a Csepel-szigetre. Azokra az SS-katonákra, azokra a magyar ejtőernyősökre kell gondolniuk, akik a páncélos árok körül a legnagyobb fáradalmak közepette minduntalan ismét feltartóztatják az ellenség rohamát, és házról-házra vívott heves harcokban állják útját az ellenségnek Budapest külvárosai előtt. A vecsési harcokra kell gondolniok, arra a sok derék katonára, aki testéből emel védőfalat a magyar főváros körül. Mert nem a vendéglőkben és kávéházakban dől el ma a magyar nemzet élete vagy halála. A páncélos gyűrű lőréseiben és árokállásaiban hozza meg a történelem ítéletét annak a harcnak az ügyében, amelynek kimenetele nem lehet kétséges, ha a magyar nép végső, feltétlen elszántsággal fekszik bele. (MTI)