Mi a keresztény Magyaroszágot<br />védjük! És ti?
Már úton-útfélen szajkózza a Fidesz (és csatolt szervezetei), hogy a „radikálisok”, a „randalírozó csőcselék” a hibás azért, mert ők képtelenek átvenni az ország irányítását azoktól, kik a harmadik Magyar Köztársaság idején soha nem látott mélységbe taszították hazánkat, s az erkölcsi és morális válság elérte a legmélyebbnél is mélyebb szintet, amit lehetséges volt elérni. A legutóbbi, Szijjártó-féle kijelentéssel a Fidesz végleg kiiratkozott a keresztény erkölcsi alapokon nyugvó pártok sorából. Meglehet nem is tartozott oda soha, de most nézzük, a hét főbûn szemszögéből mennyire is keresztény a legnagyobb "ellenzéki" párt.

1. A kevélység.

Mindig a Fidesz és csatolt szervezetei, valamint a hozzá tartozó rokonok, üzletfelek és barátok tudnak jobban mindent.

A Fidesztől eltérő vélemények támadásoknak minősülnek, a jobboldalról érkező kritika, pedig egyenesen elhallgatandó, üldözendő és persze ügynökök mûve. Felsőbbrendûségi öntudat, a „radikálisok” lenézése, megvetése jellemzi a Fidesz megmondóembereit, és ez a kevélység már azt is megengedi, hogy egy súlyosan korrupt, kommunista gazember legyen a „radikálisok” elleni verbális támadások főegyénisége (tessék csak Csintalan Sándor mûsorába belenézni!). Láthattuk már a kevély, urizáló fidesznyikeket méregdrága autókon (Várhegyi Attila), láthattunk öregecskedő feleségüket fiatalabbra lecserélő "konzervatív" politikusokat (Rogán Antal), vagy a kommunista elvtársakkal vadászni járó "kereszténydemokratát" (Semjén Zsolt), tudhatjuk, hogy drogfogyasztók és hedonisták is vannak köztük (Deutsch Tamás). Eltérő vélemények, tervek, ötletek csak rosszak lehetnek – szerintük. Mi kell még, hogy észrevegyük: a kevélység, mint főbûn beférkőzött a "keresztény – nemzeti" párt soraiba?

Ráadásul nem is kicsit. Nagyon!

2. A fösvénység.

Eme főbûn meglétére leginkább a Fideszes politikusokban meglévő félelem világít rá.

Félnek a sikerben való osztozkodástól, és emiatti félelmükben még a mi jólétünk, a jobboldali szavazótábor kiszolgálása is mellőzötté válik, mint politikai szempont. Magyarország legkorruptabb kormányát sem kergetik el, mert akkor esetleg az utcán „randalírozó csőcselék” is magáénak érezné a sikert. Ettől való félelmük eredője pedig nem más mint a második főbûn, a fösvénység!

A fösvény ember fél, és a fösvény szervezet pedig elpusztít mindent maga körül, ami arra utal, hogy osztozkodnia kellene, azon ami nem az övé, soha nem is lehet csak az övé, viszont mindennél jobban meg akarja szerezni. A pusztítást jelzi a Kisgazdapárt felszalámizása, persze a szavazótáborának lenyúlásával fûszerezve, a MIÉP kirekesztése a politikai közéletből, és a többi, vélt vagy valós versenytárs kizárása a politikai versenyből, nemegyszer nemtelen eszközökkel. A Jobbiktól való folyamatos elhatárolódás, a „radikálisok” verbális csépelése (de szép volna Rogán Antallal vagy Kerényi Imrével egy ökölpárbajt rendezni), jelzik, hogy a Fidesznek még mindig az a legfontosabb, hogy megőrizze a jobboldali vezérpárt jellegét, a megoldások egyedüli letéteményesének, mint hamis politikai főmotívumnak a konzerválását. Tovább pusztítják azokat, akikkel esetleg osztozkodniuk kellene, úgy a küzdelemben, mint a sikerben.

De nem kívánnak osztozkodni, ezért fösvények!

3. A bujaság.

Itt nemcsak Deutsch Tamás esetét állíthatnánk pellengérre, hanem az öregecskedő feleségét fiatalabbra lecserélő Rogán Antalt is. Ők ketten, életvitelükkel kizárják mindazt, amit keresztény erkölcsnek nevezünk, így egy normális keresztény-konzervatív pártban nem lenne maradásuk. Az, hogy még mindig prominens politikusok lehetnek, jelzi a bujaság jelenlétét a Fideszes élmezőnyben.

Meg kell még említenünk a Fidelitas által folyamatosan szervezett bulikat, hazánk legnehezebb időszakában. A Fidesz utánpótlásának szolgálatára hivatott szervezetet a hedonista érzésvilág teljesen maga alá kerítette, így az új nemzedéktől sem várhatunk túl sok jót!

4. Az irigység.

Ez leginkább az elvakult Orbán-imádók körében vehető észre, mikor a radikálisokat szidják! Látható, hogy irigylik tiszta tekintetünket, irigylik bátorságunk, gerincünk. Irigylik azt, hogy kiállunk értékeinkért olyankor is, amikor ők a fotelben ülve képzelik hazánk megváltását, persze úgy, hogy a fotelből ne kelljen felállniuk. Irigyek, de még nem reménytelenek.

A Fidesz képviselői között azonban már megtalálható e bûn javíthatatlan változata, az érdekből való irigység. Irigylik a "nemzeti" szárnyat mert népszerû, mert még mindig elfogadott jobboldalon és mert képviselői még mindig próbálnak cselekedni. Ezért mindent megpróbálnak, hogy aláássák őket. Lévén, hogy a többi főbûnben nem ártatlanok ezek a "nemzeti" képviselők sem, így előbb – utóbb mindketten elbuknak.

Nem is utóbb, előbb!

5. A torkosság.

Leginkább „az egy a tábor egy a zászló” szlogen világít rá az ötödik főbûn meglétére. A "mindent akarok -baltól a jobbig, középet is bezárólag-", a mérhetetlen torkosságnak a jele! Közvetlen kapcsolatban áll a másik főbûnnel, a fösvénységgel.

A szavazók megszerzésért folytatott mértékletességet, józanságot, keresztény erkölcsöt nélkülöző harcban, a Fidesz politikusait végleg magukkal ragadta a torkosság főbûne!

6. A harag.

Szijjártó Péter kijelentésének, mely szerint megtiltaná a Kossuth téren, rossz vagy még rosszabb körülmények között helytálló, többségükben idősebb korosztályhoz tartozó hazafiaknak, hogy a Fidesz nagygyûlésén részt vegyenek, nem lehet más alapja, mint a harag, amely köztudottan rossz tanácsadó, de a főbûnökben érintettek számára már semmi sem szent, csak a saját, pórias érdekük követése.

Nehogy azt higgyük Szijjártó Péter mondhatott volna ilyet, ha nincs mellette a Fidesz vezérkar.

Haragszanak. Ránk.

7. A jóra való restség. Az a tény, hogy hazánkat még mindig az ateista, köztörvényes, életünket feneketlenül felforgató, enyveskezû Gyurcsány Ferenc vezeti, csakis annak köszönhető, hogy a Fidesz rest bevégezni azt a munkát, ami amúgy a kötelessége lenne!

Dacára annak, hogy a bûnnel való küzdelem mily nehéz, dacolva azokkal kik e bûnben járva, egymás segítségét igénybe véve, uszítanak ellenünk, mi továbbra is valljuk azt, amit Prohászka Ottokár is felismert majd egy évszázaddal ezelőtt:

" Ne féljünk a radikalizmus vádjától. Aki ezzel vádol, annak mi azt feleljük, hogy voltaképpen csak azt akarjuk, amit XIII. Leó pápa akart. XIII. Leóval hirdetjük, hogy a proletariátusnak joga van az emberhez méltó életre, joga az otthonra, a család fönntartására, a munkának a termelés gyümölcseiben való igazságos részesedésre. Valljuk be, hogy ezt nem lehet megtenni a mai rendszer gyökeres megváltoztatása nélkül, s hogy ahol milliókat kell jobb helyzetbe juttatni, ott azoknak, kik birtokolnak, áldozatot kell hozni. Valljuk a magántulajdon szentségét, de nem minden magántulajdonét; nem valljuk a plutokrácia rettenetes uzsoráinak, nem a közjóval ellenkező terjeszkedésnek jogait. A magántulajdon a kapitalizmusban oly méreteket ölt, hogy arányai elfojtják az életet, s kevés kézben halmozzák föl a világ gazdagságát. Erre nincs jog, s erre nincs szentség; erre nem terjeszkedik ki a tulajdon szentsége sem. Nem az elv áttöréséről van itt szó, hanem a mértékről, melyben az elv valósuljon, hogy milliók egzisztenciáját, a még nagyobb elvet, az emberi életet lehetetlenné ne tegye."


Bangha Béla – Kuruc.info