A polkorrekt – vagyis liberális-cionista – történészek, újságírók és más „megmondóemberek” számtalanszor elmesélték nekünk, hogy a „nácik” micsoda förtelmes propagandaelőadásra használták fel az 1936-os berlini olimpia megnyitóját, sőt magukat a sporteseményeket is. Azt hiszem azonban, a nemzetiszocialista Németországban lezajlott nagyszerű olimpia rendezői hanyatt esnének az ámulattól, ha látnák, micsoda elképesztő hatékonyságú agymosás zajlott a londoni olimpiai játékok megnyitójának ünnepségén.

Mint ahogy életünk számos területén tapasztaljuk: manapság minden a külcsín és a látvány, vagy mondhatnám úgy is, a PR-tevékenység. A forma és a tartalom viszonya végzetesen megbomlott. Miközben a sport, elveszítve eredeti értelmét, egyre inkább a pénzről, az üzletről és a doppingról szól, az olimpiai játékok már-már a giccs határait súroló, a modern technológia összes lehetőségét kihasználó látványos, méregdrága parádévá változtak.

De természetesen nem csak arról van szó, hogy – a hanyatló civilizációkra oly jellemző módon - a sziporkázó látvánnyal és a formai kellékek túlhajtásával fedik el a társadalmi-erkölcsi-szellemi széthullás megannyi tünetét. (Hasonló jelenség volt megfigyelhető a görög kultúra hanyatlása idején, a hellenizmus korában, illetve a Római Birodalom bukása előtti évszázadokban, de a művészetek területén jelentkező rokokó vagy éppen a 19. század végén népszerű dekadencia is amolyan „válságjelenségnek” tekinthető.) A londoni olimpiai játékok megnyitója korunk liberalizmusnak és multikulturalizmusnak nevezett ideológiáját hirdette. Jellemző például, hogy míg az ipari forradalom hangsúlyosan megjelent a brit múltat bemutató, látványelemekben túlzottan is bővelkedő előadáson (immár csakis brit történelemről, hagyományokról lehet beszélni, Angliának, az angoloknak az emlegetése rasszista színezetűnek számít), addig a fénykorában a Föld hatalmas területeit uraló, félelmetes, hatalmas és csodálatos Brit Birodalom emlékét nem idézték föl a nagyszabású „performanszon”.

Pedig ha nincsen Brit Birodalom, akkor valószínűleg a szigetország sem vált volna az ipari forradalom központjává, hiszen az óriási méretű gazdasági-társadalmi átalakuláshoz az erőforrások jelentős részét a gyarmatok biztosították. A Brit Birodalmat a nyíltan rasszista, saját faji felsőbbrendűségében egy pillanatig sem kételkedő angol polgárság és angol arisztokrácia alkotta meg - az alsóbb osztályok hathatós együttműködésével. Természetesen, ha az angolok nincsenek meggyőződve arról, hogy minden más népnél különbek, akkor soha az életben nem tudtak volna egy ilyen óriási gyarmatbirodalmat létrehozni. Adolf Hitler is gyakran adott hangot a Brit Birodalom iránti csodálatának, hangsúlyozva, hogy egészen rendkívüli faji teljesítmény volt az angoloktól (és a hozzájuk csatlakozott welsziektől és skótoktól), hogy évszázadokon keresztül képesek voltak uralni a százmilliót is messze meghaladó lélekszámú Indiát. A birodalom elmaradott gyarmatain hatalmas civilizációs fejlődés ment végbe, melyre az angolok joggal lehetnének büszkék. Természetesen nem szabad elfelejtkezni az angol hódítók elképesztő kegyetlenségéről sem. De hát a történelem már csak ilyen: az éremnek mindig két oldala van, és elvileg egyáltalán nem lenne ördögtől való, ha akár az oktatásban, akár filmekben, a tömegtájékoztatásban vagy az olimpiai megnyitóhoz hasonló propagandisztikus, a tömegek világképének alakítását is célul kitűző rendezvényeken bemutatnák az egykori birodalom fény- és árnyoldalait is. Azon persze lehet vitatkozni, melyik oldalt érezzük jelentősebbnek, és feltehetjük a kérdést, hogy megérte-e a sok szenvedésre és vérre felépíteni ezt a civilizációs szempontból óriási előrelépést jelentő irdatlan államalakulatot. De a politikai korrektség szabályának engedelmeskedve úgy tenni, mintha az angol felsőbbrendűség eszméjére épített Brit Birodalom nem is létezett volna - vagy pedig az a fajok és népek közös erőfeszítéseinek és közös akaratának eredményeképpen alakult volna ki -, semmi más, mint súlyos történelemhamísítás és ostobaság.

A Brit Birodalom nagyszerű és egyben szörnyű múltjának elhallgatása, illetve valamiféle soknemzetiségű, multikulti államalakulatként történő feltüntetése, és a négerek és ázsiaiak hangsúlyozott szerepeltetése, sőt előtérbe állítása az olimpiai megnyitón egyértelmű üzenetet hordoz: Nagy-Britannia ma már egy etnikailag kevert, multikulturális államnak tekinti magát, amely végérvényesen szakított az angol polgárság és az angol arisztokrácia kiválasztottságára épülő birodalmi múltjával. (Sőt szégyelli, és megtagadja ezt a múltat.) Az a tény, hogy brit katonák (közöttük sok afrikai és ázsiai eredetű) harcolnak több országban is a Közel-Keleten, és hogy London a világ bizonyos tájain – Izraellel és az USA-val szoros szövetségben – nagyhatalmi politikát folytat, ne tévesszen meg senkit. Valójában ugyanis a második világháborút követően az történt, hogy a Brit Birodalom elképesztő gyorsasággal összeomlott (melynek fényében kérdés, egyáltalán mi értelme volt megvívni angol szempontból Németország ellen a háborút), és a jelentőségét vesztett szigetország szinte észrevétlenül betagozódott az 1945 után megszerveződő cionista világbirodalom keretei közé. Ennek a „betagozódásnak” voltak persze előzményei, végtére is már a 19. században zsidó pénzmágnások (a Rotschildokkal az élen) jelentős befolyásra tettek szert Nagy-Britanniában. A cionisták is igen hamar beférkőztek a londoni kormányzat köreibe: egyáltalán nem véletlen, hogy a Palesztinát a zsidóknak ígérő úgynevezett Balfour-deklaráció (1917) az angol vezetés hivatalos álláspontját tükrözte. A rendkívül éleslátó Adolf Hitler pontosan érzékelte azt is, hogy Winston Churchill politikáját milyen komoly mértékben határozza meg a cionista zsidóság akarata. Az éles eszűnek lefestett Churcillt valójában becsapták és jégre vitték: belehajszolták a Németország elleni őrült háborúba, de hibába került ki Anglia győztesen a borzalmas küzdelemből, a Brit Birodalom megindult a példátlan gyorsaságú szétesés útján, és másodrangú hatalommá vált. (És még az sem biztos, hogy Nagy-Britannia jelenlegi formájában fennmarad, ugyanis a skótok jelentős része jó ideje a kiválást fontolgatja.) Az angolok – a skótokkal, welsziekkel együtt – hatalmas áldozatokat hoztak a Németország megsemmisítése érdekében indított háborúban, de az eredmény nem csupán az lett, hogy a kommunizmus kiterjesztette befolyását Kelet-Európára, hanem – ami az angolok szempontjából még végzetesebb – szétesett a hatalmas és csodált birodalom.

A súlyosan megroggyant Nagy-Britannia számára 1945 után tehát nemigen volt más lehetőség, mint hogy a kiépülő nyugati birodalom egyik – igaz, tekintélyes, fontos és befolyásos – tartományává váljon. A másik lehetőség – egyfajta Amerika- és Európa-ellenes, a zsidó befolyást és a harmadik világból történő bevándorlást egyaránt elutasító angol nacionalista-fasiszta uralom – a szigetország teljes elszigetelődéséhez vezethetett volna. A magára maradt, gyarmataitól megfosztott, az USA-val, a cionistákkal újat húzó, a két világháborúban végzetesen meggyengül Nagy-Britanniát gazdasági, sőt katonai eszközökkel könnyűszerrel térdre lehetett volna kényszeríteni. London ezért a több sikerrel, gazdasági fejlődéssel, a birodalom, sőt azon keresztül a világ ügyeibe történő beleszólás lehetőségével kecsegtető utat választotta. Így lett az egykori félelmetes Angliából a cionista világbirodalom egyik tartománya. Amely természetesen sokkal fontosabb provincia, mint például Magyarország. (Hasonlóan a Római Birodalomhoz, ahol szintén élesen eltért egymástól a különböző tartományok jogállása.) Azonban bárhol is éljen az ember a nyugati világban, az alattvalókra ráerőszakolt világkép, életforma és gondolkodásmód mindenütt ugyanaz: a holokausztvallás, a cionizmus, a multikulti és a liberalizmus (mely utóbbiba a buzizás és az úgynevezett gender-ideológia is benne foglaltatik) sajátságos elegye. Az olimpiai megnyitó káprázatos propaganda-mutatványa elsősorban ennek az új, globális ideológia-zagyvaléknak a megnyilvánulása volt. Akik pedig ellenállnak, és nem hajlandók elfogadni az „új világvallás” dogmáit, azok úgy járnak, mint a keresztények a Római Birodalomban vagy az eretnekek a középkori keresztény Európában: elhallgatás, kirekesztés, üldözés lesz az osztályrészük.

Perge Ottó