Magyarország miniszterelnöke 1942. március 9-étől 1944. március 19-éig Kállay Miklós volt. A nagy múltú Kállay-család sarjaként született 1887-ben. Az ősi nemesi famíliának több tagja is fontos szerepet játszott már az Árpád-kor óta a magyar történelemben. Kiskállói Vitéz János a török elleni határvédelem szempontjából stratégiai fontosságú szörényi báni tisztséget nyerte el 1522-ben, négy évvel később pedig hősiesen harcolt a mohácsi ütközetben Tomori Pál oldalán. Kállay Zsuzsanna a tragikus sorsú Kemény János erdélyi fejedelem (1661-1662) feleségeként a korabeli Erdély első nagyasszonya volt. Kállay Béni az Osztrák-Magyar Monarchia közös pénzügyminiszteri tisztségét töltötte be, az 1878-as okkupáció után Bosznia kormányzója is lett egyben. A család számos más tagját alispáni és főispáni méltóságra emelték Szabolcs vármegyében, sőt jó néhány egyházi méltóság is kikerült a Kállay-család sarjai közül.

Még a hó fehérsége sem tudja szépíteni a pusztulást

A szabolcsi Kállósemjén a Balog-Semjén nemzetségből származó Kállay-família ősi birtokközpontja volt, valószínűleg már a 11. században. Első okleveles említése 1271-ből származik. A török hódoltság korának pusztításai után itt építtette fel Kállay György a neves olasz építészek, Salvator és Giuseppe Aprilis tervei alapján 1767-re a barokk stílusú kúriát és alakíttatta ki körülötte azt a – romjaiban is szép – kertet, amelynek legértékesebb része a ma is álló platán- és hársfasor. Egykoron azonban csodás lehetett a park. A fáma szerint Kállay György imádta a krizantémokat, s az azóta nyomtalanul eltűnt üvegházban ritka egzotikus növények díszelegtek. Az Aprilis-família egyébként több, híres középületet is tervezett Magyarországon, közöttük kiemelten fontos a szabolcsi vármegyeháza Nagykállóban (1895 óta tébolyda, illetve elmegyógyintézet működik benne), valamint a zempléni vármegyeháza Sátoraljaújhelyen (napjainkban városházaként hasznosítják).

A Kállay-család leghíresebb tagja azonban kétségkívül a későbbi miniszterelnök, aki a nyíregyházi Lutheránus Gimnázium diákja volt, majd egyetemi tanulmányait Budapesten, Genfben, Drezdában és Párizsban folytatta, végül 1910-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1920 és 1922 között a nagykállói járás főszolgabírói tisztségét töltötte be, majd 1922-től 1929-ig Szabolcs vármegye főispánja volt. 1922-ben megörökölte Kállósemjénben a forrástanyai birtokot, s itt kezdett el gazdálkodni mintagazdaságot alakítva ki a község határában. Gyümölcsöst és szőlőt telepített, sőt még szeszgyárat is létesített Forrástanyán. Borpincéjét is számon tartották. Ezeket az éveket szokás a bethleni konszolidáció időszakának (1921-1931) nevezni a Horthy-korszak történetében. A kormányban ekkor Klebelsberg Kunó kezében volt a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárca. A kiváló kultuszminiszter reálisan mérte fel a magyarság Trianon utáni esélyeit és perspektíváit: a nemzeti kultúra, oktatás és művelődés megújítása, felvirágoztatása nélkül nincs magyar jövő, s a revízióra – a trianoni döntés felülvizsgálatára – sincs esélye Magyarországnak. A Klebelsberg-féle népiskolai törvény értelmében – amelynek köszönhetően 1931-ig mintegy 1100 új népiskola és 500 tanítói lakás épült – az építési sorrendet így jelölték ki: először az iskola nélküli tanyai körzetek és aprófalvak, majd a külvárosok és perifériák kapnak iskolákat, végül több csoportra bontják a túlzsúfolt osztályokat. Nos, a forrástanyai Kállay-birtokon is létesült népiskola, maga az épület még az 1980-as években is elfogadható állapotban volt, noha tanítás már nem folyt a falai között, azóta azonban az enyészeté lett a téglaépítmény. Kállay és Klebelsberg fejében még csak fel sem vetődött az a skizofrén neoliberális ötlet, amelyet legtömörebben Mihályi Péter erősen SZDSZ-es aurájú közgazdász fogalmazott meg néhány évvel ezelőtt, miszerint a falu középkori csökevény, nem kár érte, hagyni kell pusztulni, sőt elő kell segíteni ezt a folyamatot. (A tanyát már eleve lezárt múltnak tekintette, s meg sem említette. Szerencsénkre, azóta az SZDSZ múlt ki, de a magyar falu – ha nehézségek közepette is – még életben van).

Kállay Miklós tehát fiatal- és felnőttkorának sok szép, fényes napját töltötte a kállósemjéni barokk stílusú – a helybéliek által kastélynak nevezett – épületben. A teraszról nyíló fogadószobában vagy inkább pipázóban a kandalló előtt állt hajdan a miniszterelnök nevezetes íróasztala. E helyiségben fogadta a háziúr vendégeit és gazdatisztjeit. Híres volt Kállay könyvtárszobája is. A kúria fénykorában, az 1930-1940-es években számtalan értékes műtárgynak, könyvritkaságnak és festménynek adott otthont. A helyi, megyei közélet színteréről kilépve Kállay Miklós 1929-ben a Bethlen-kormány kereskedelemügyi államtitkára, 1931-től nemzetgyűlési képviselő,1932 és 1935 között Gömbös Gyula kabinetjének földművelésügyi minisztere, majd ezt követően felsőházi tag lett. (A Horthy-korszakban – igazodva a magyar állam- és jogtörténeti hagyományhoz – kétkamarás parlament működött hazánkban). A kormányzó 1937-ben a Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal igazgatójává nevezte ki Kállayt. Új pozíciójában hosszú távú stratégiai programot dolgozott ki és indított el, amelynek célja a tiszántúli területek vízgazdálkodásának megoldása, csatornák, víztározók megépítése, az aszály okozta problémák megszüntetése volt. Kállay érdeme a békésszentandrási duzzasztó megépítése, amely által lehetővé vált a nagyüzemi rizstermesztés elindítása Magyarországon. Az elmúlt évtizedek agrármeteorológiai és árvíztörténeti fejleményei igazolják Kállay programjának létjogosultságát. (Érdekességképpen megemlíthető, hogy az egyik kései utód, Medgyessy Péter által a régió számára 2002-ben megígért hat víztározóból eddig egy készült el). Legfelelősségteljesebb és legnagyobb horderejű megbízatását azonban Kállay Miklós 1942. március 9-én kapta Horthy kormányzótól, amikor az államfő kormányalakítással bízta meg. Ezen írás keretei között nincs lehetőség Kállay miniszterelnöki tevékenységének elemzésére, mindenesetre annyit megjegyezhetünk, hogy a Kállay-kormány politikájának megítélésekor sem ártana végleg megszabadulni a „marxista történetírás” által ráaggatott „hintapolitika” és „Kállay-kettős” közhelyektől, miként annyi más történelmi esemény vonatkozásában is. Kállay ritka válságos krízishelyzetben vette át az ország irányítását: a második világháború kellős közepén. A nagy világégés viszonyai között a kormányzóval együtt legjobb tudása szerint igyekezett hazája és nemzete javát szolgálni. Nem rajtuk múlott, hogy hazánk területe 1945 tavaszára romokban hevert. Jó értelemben véve, Kállay Miklós a 20. század közepe táján már egyfajta anakronizmus volt Magyarországon. Az 1914 előtti világhoz tartozott – miként Horthy, Bethlen és Teleki is –, s teljesen immúnis maradt a korszellemmel, a modern politika totalitárius törekvéseivel szemben. Az úri középosztály, a dzsentri világát képviselte a tömegre építő és azt manipulációs trükkökkel mozgósító-félrevezető hatalmi törekvésekkel szemben. Kállaynak a saját vészterhes helyzetéről a legkevésbé sem voltak illúziói. Amikor az egyik barátja gratulált neki kormányfői kinevezése után mondván, hogy „Miklós, most nyeregben vagy”, Kállay szellemesen ezt felelte: „Igen, de nincs alattam ló”.

A Wehrmacht bevonulását követően Kállay a Sándor-palotából egy föld alatti folyosón Horthy rezidenciájára menekült. Ezt követően a török követségen kért és kapott menedéket, ahol 1944. október közepéig tartózkodott. Szálasi Ferenc hatalomra kerülése után önként távozott és feladta magát a hungarista kormány hatóságainak. Letartóztatták, előbb a Margit körúti fogházba, majd Sopronkőhidára szállították. Ezt követően Mauthausenben és Dachauban tartották fogva. 1945. május 4-én megszabadulva fogságából Olaszországba költözött, ahol 1953-ig élt. Innen az Egyesült Államokba települt át, s az ottani magyar emigráció aktív tagja lett és maradt 1967-ben bekövetkezett haláláig. Kállay Miklóst először New Yorkban temették el, majd 1988-ban visszahozták földi maradványait Rómába, ahol a máltai lovagrend templomának sírboltjában helyezték el. 1993-ban végakaratának megfelelően – miszerint csak a szovjet hadsereg kivonulását követően temethetik el szülőföldjén – Kállósemjénben, a családi kápolna kriptájában helyezték örök nyugalomra szülei, testvérei és első felesége mellé. Tragikus, sok magyarnak megadatott sors jutott osztályrészül Kállaynak is.

A Kállay földi maradványait befogadó kápolna

Ami pedig hazánk egykori miniszterelnöke otthonának további sorsát illeti, az is tipikusan jellemző az elmúlt hét évtized magyar történelmére. 1944-ben az udvarház műkincseit felprédálták, széthordták és megsemmisítették a „felszabadítók”. A tanyai iskolák felszámolása után az 1960-as évektől kollégiumként hasznosították az épületet a tanyákról a községi iskolákba járó gyerekek számára. Aztán a „rendszerváltoztatás” egyik helybéli következményeként – a szabolcsi agrárszektor megsemmisítése mellett – bezárták a kollégiumot, s immár két évtizede pusztul, omladozik, enyészik évről évre elkeserítő látványként az egykor sokkal szebb napokat megélt épületegyüttes. Egyedül a Kállay-család – köztük a miniszterelnök – nyughelyeként is szolgáló kápolnát restaurálták az 1993. évi újratemetés alkalmából. Mi tagadás, a község kommunista többségű és gondolkodásmódú képviselő-testületét nemigen foglalkoztatta a műemlék épület sorsa. A jelenlegi polgármester, Belicza László azonban a helybeli polgárok legszélesebb körű összefogásával és támogatásával végre elindított egy példaértékű kezdeményezést a Kállay-kúria megmentésére, sőt teljes rekonstrukciójára. Információink szerint a kormány a napokban dönt a beadott pályázat, illetve a „kastély” sorsáról. Azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy szerencsére mind több olyan kezdeményezéssel találkozunk országszerte, melynek során emlékműveket emelnek a Horthy-korszak kiemelkedő államférfiainak, katonai vezetőinek tiszteletére, illetve intézményeket, közterületeket neveznek el róluk. Reméljük, hogy normális, a bolsevik gondolkodási sablonok kényszerzubbonyától mentes településvezetőinket a legkevésbé sem zavarja néhány hőzöngő, elmebeteg frusztrált antifa exhibicionista hisztériázása, miként az sem, hogy a magyarországi Vörös Dani – aki a jelek szerint nem túlságosan siet az alijázással – kezében egy festékesdobozzal lesben állva minden pillanatban kész arra, hogy a szívének oly kedves színnel újabb szoborgyalázást hajtson végre. Kállósemjénben az általános iskola jelenlegi igazgatójának, Papp Jánosnak hosszas harc után azt is sikerült elérnie, hogy a gondjaira bízott intézmény 2008. augusztus 23-a óta Kállay Miklós nevét viselje. Az aulában a néhai miniszterelnököt ábrázoló portrét, s egy életrajzot, a bejárat mellett pedig egy márványból készült emléktáblát is elhelyeztek. Íme, egy követendő példa a sok közül. Őszintén reméljük, hogy Kállay Miklós egykori lakóhelyét a huszonnegyedik órában sikerül megmenteni az enyészettől és végleges pusztulástól.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info