Ugrás a cikkhez
Reklám

Tudjuk: az MTV úgy szemét, ahogyan van. Ezt a közhelymondatot egy profi újságíró nem írná le, de én nem vagyok az.




Azt viszont már egy profi is leírná, hogy a közszolgálati televízió az úr 2012. éve május havának 14. napján világrekordot állított fel. Negatív világrekordot, ugyanis a tévé reggeli napilapszemléjében két napos késéssel szemlézték a cikkeket.

Ilyen baromságot – méghozzá tudatosan – és ilyen nézőfélretájékoztatást Botswanábán vagy Eritreában is azonnali felkoncolással „jutalmaznának”.

Aki elkövette: a szegedi tévéből egy Auschwitz felé induló marhavagonra felrakott Fábián Barna nevű kretén, aki valahogyan Pesten lekászálódhatott a szerelvényről, és onnan betolták a stúdióba.

Ma reggel Novodomszky Évával együtt (lásd videónkon a 04:40-től kezdődő blokkot) sajtószemlét kínáltak.

De a szegedi médiaszökevény lumpenproletárja – és most, kedves olvasók, kötözzék magukat székükhöz, nehogy meglepetésükben leessenek róla – a két nappal korábbi, szombati napilapokat szemlézte a friss, aznapi (mai) országos napilapok helyett.

Fábián kezdte a szombati Népszabadsággal, folytatta a szombati Népszavával, majd jött a szombati Magyar Nemzet, és végül a szombati Magyar Hírlap. Mindezt hétfőn.

Már várjuk, hogy kedd reggel Fábián Barna a múlt hét pénteki vagy csütörtöki napilapjait szemlézi-e.

Ha ezután valaki felgyújtaná a tévé székházát, még Paskai volt, vagy Erdő jelenlegi bíborostól is feloldozást kapna, pedig ők nagyon megértik Fábián Barnát.

Al-Zavahiri Rózsa



Friss hírek az elmúlt 24 órából