Ezekben a pillanatokban mondott le köztársasági elnöki tisztségéről Schmitt Pál, mindannyiunk szeretett élctáblája. Nem akarok több bőrt lehúzni a (volt) köztársaság sánta kutyájáról, de az esemény tanulságai megérnek még egy utolsó misét.

Nekünk, magyaroknak valahogyan nincs szerencsénk az államelnöki kinevezésekkel. Az első szabadnak hazudott választások előtt az MDF Für Lajost, az SZDSZ Göncz Árpádot jelölte a köztársaság első emberének tisztére. A Fidesz akkoriban erősen hezitált Rácz Sándor személye körül, de Orbán hatásosan lebeszélte a vezérkart. Szerinte Rácz túl önjáró, túl magyar, ráadásul egyszerű, tanulatlan és feddhetetlen (!) munkásember, aki nem illik bele a paktumok mocskos világába.

Később Rácz jelölt sem lett, Für elbukik a titkos MDF-SZDSZ összeborulás eredményeként. Hiába fütyülünk, a zsidó pénzvilággal kötött megállapodás részeként (halálos ellensúly gyanánt) kinevezik Gönczöt, az '56-os halálsor egyik állítólagos besúgóját, a Gömbös Gyula szobrát lerobbantó hírhedt partizánt. Második államelnökük (Mádl) alatt is „rezeg a léc”, már ami a foghatóságot és az ügynökmúltat illeti. Aztán jön az önjáró Sólyom, akinek liberális és egyéb múltbéli kötődései szintén közismertek. Szilvesztert követően - a Jobbik nevében - véres magyar lobogót kell neki ajándékoznom, mert újévi köszöntője alkalmából, „véletlenül elfelejtette” irodája falára kitenni a nemzet egységét szimbolizáló trikolórt. Aztán jött a nyelvész csúcsfazon, a nemzet pennája és golyóstolla, az Orbán-kreatúra, aki még a hülyét is pontos „j”-vel írta. Plagi bá maga lett a totalitárius Fideszes pártállam peckes bábkirálya.

Mi ebből a penetráns ügyből az első tanulság?

Mivel nem közvetlenül maga a nép választja meg az ország első emberét, sokkal nagyobb az esély rá, hogy minden elnök a paktumpártok és háttérhatalmak kiválasztottja lesz. Nem a nemzet felett, hanem a pártmaffiák befolyása alatt áll, ezért még inkább fogható, manipulálható és irányítható marad. Normális országban az Elnök a parlament feletti erős népkontrollt, és egyfajta szakrális erkölcsiséget testesíti meg, vagyis nem pártnehezékként viselkedik, vagy szervilis pártcsicskás magatartást képvisel.

Mi a második tanulság?

Az ún. büdös-kommunista, szado-liberál-bolsevista ellenzék kitűnő módon mutatta be országnak és világnak, hogyan kell az útból profi eszközökkel eltakarítani a szemetet. Bármennyire fáj, most látványos show-műsor keretében bemutatták nekünk, hogyan kell elvégezni a nagytakarítást, a múltfeltárást és a számonkérést. Valljuk be őszintén, hogy a mesterségesen felülről kialakított ún. jobboldal 1989 óta semmit sem csinált ebben az ügyben csak ködösített vagy maga alá piszkított félelmében. Nem tárták fel és nem hozták nyilvánosságra Antall, Boross, Horn, Gyurcsány és Orbán (és a többi főkolompos) eltitkolt piszkos ügyeit. Nyilván nem csak keresztényi alázatosságból és megbocsájtásból viselkedik így ez a farizeus jobb-klikk.

Mi a harmadik tanulság?

Nem hivatkozhatunk állandóan a másik oldal gaztetteire. Morális kérdésekben teljesen bekerítette önmagát a jobboldal. Saját foglya lett akkor, amikor minden bűn és számonkérés elől büszkén felmenti és dédelgeti a „mi kommunistáinkat”, a „mi besúgóinkat”, a „mi zsidóinkat”, a „mi cigányainkat”, a „mi buzijainkat”, a „mi tolvajainkat, a „mi oligarcháinkat”, és a szégyenletes példák sorolhatók a végtelenségig. Ez nem keresztényi viselkedés, hanem sunyi gyávaság, megalkuvás és aljas bűnrészesség!

Mi a negyedik tanulság?

A kettősség látszatának ideológiai nagymestere megosztott mindent és mindenkit. Nem csak a hazára, a családra, a barátokra, a gúnyhatár túloldalán rekedt nemzettestvéreinkre gondolok. Orbánnak köszönhetjük a kettős mércét, a kettős beszédet, a kettős látásmódot, a kettős tudatot, a kettős morált és erkölcsöt. Beteg hatalmi érdekei által széthasított mindent, ami valamikor együvé tartozott. Régen nem lehetett a bűnt, az aljasságot, a csalást, az erőszakot és a kirekesztést csak egyféleképpen értelmezni és szemlélni.

Mi az ötödik tanulság?

Tisztelet a kivételeknek, de az ún. polgári jobboldal választói javarészt hozzázüllöttek a Fideszhez. Éppen olyanok lettek és úgy viselkednek, mint fanatikus hittel szeretett vezérük. Más szemében meglátják a szálkát, de sajátjukban nem érzékelik a gerendát. A politikai vakhit illúzióira hivatkoznak, és úgy kapaszkodnak Orbánba, mint az utolsó szalmaszálba.

- Nem leszünk gyarmat! Nehogy visszajöjjenek a kommunisták! - mantrázzák ezerrel, miközben a pártjuk által régen gyarmattá tett országban most nevezik ki Pozsgayt a múltfeltáró bizottság elnökének. A Fideszhez beájult tömegek, cinkosságukban és bűnrészességükben nem veszik észre, hogy eliramlott felettük a világ. Van már jobb, tisztább, következetesebb és radikálisabb politikai megoldás annál, amit ez a végletekig „elbaszarintott” rendszertúlélő társaság képvisel. A Schmitt-ügy kapcsán, mindössze ki kellene nyitniuk a szemüket.

Molnár Tamás