Minden értelmes magyar honfitársunk tudja az igazat: Az Élősködők Menetének holokausztos „vándorkiállítása” semmi más, mint magyarellenes provokáció. A magyar zsidók deportálása persze történelmi tény, csakhogy ezt az önmagában nézve valóban sok szenvedést okozó eseményt összefüggéseiből kiragadva, a valódi okokat elhallgatva, egy hamis történelmi mítosz keretei közé helyezve mutatják be a látogatóknak.

Én magam már korábban rámutattam: a hivatalos holokauszt-történészek meghátrálásának jele, hogy – legalábbis idehaza – már egyre kevésbé a „gázkamra” az úgynevezett holokauszt szimbóluma, hanem helyette a „marhavagont” tették meg a legfontosabb jelképnek. A zsidók deportálása ugyanis valóban megtörtént, és kétségbevonhatatlan tény, hogy több százezer ember összegyűjtése és munkatáborokba szállítása szörnyű szenvedésekkel jár. A „vagonkiállítás” ezeket a szenvedéseket igyekszik bemutatni. Ami rendjén is lenne, abban az esetben, ha:

1.Nem állítanák teljes bizonyossággal, hogy a magyarországi zsidókat azért gyűjtötték össze és szállították Auschwitzba és más munkatáborokba, mert mind egy szálig ki akarták irtani őket;

2. Nem állítanák teljes bizonyossággal, hogy Auschwitzban több százezer magyarországi zsidót gázkamarában gyilkoltak le;

3. Elmondanák a valódi okait annak, mi kényszerítette a németeket és magyar szövetségeseiket a zsidóság deportálására.

A kulcskérdés valóban az, miért is deportálták a magyarországi zsidókat? Mivel úgy látom, még mindig óriási a tájékozatlanság ebben a kérdésben, illetve a holokauszt-agymosás eredményeképpen sokak fejében még teljesen téves elképzelések élnek, ezért most megismétlem egy korábbi írásomban már kifejtett álláspontomat a magyarországi zsidók deportálásának okait illetően. Íme:

1. Mivel a zsidókat a németek és szövetségeseik ellenséges népnek tartották, ezért - részben az első világháborús rossz tapasztalatok hatására - gettókba és táborokba gyűjtötték össze őket, nehogy a zsidók - szabotázsakciókat végrehajtva, csatlakozva a partizánmozgalomhoz, vagy egyszerűen csak a “defetizmus” szellemét terjesztve - akadályozzák a háborús erőfeszítéseket. Ami konkrétan Magyarországot illeti, 1944-ben már várható volt, hogy az ország rövidesen hadszíntérré válik, ahol egy több százezer fős ellenséges népcsoport jelenléte megnehezítette volna a német és magyar hadsereg katonai akcióit.

2. Mivel szinte minden épkézláb német férfi a fronton harcolt, a német hadiiparnak égetően szüksége volt munkaerőre. A németek 1944 áprilisában jelezték is a magyar vezetés számára, hogy 100 ezer munkásra lenne szükségük a német hadiiparban. Májusban pedig Himmler már 200 ezer fős munkaerő szükségletről beszél. Ez a 200 ezer fő a zsidóság soraiból került ki.

3. A német nemzetiszocialisták valóban tervezték a zsidókérdés „végleges megoldását”, melyen azonban azt értették, hogy a háború után a zsidókat valahová a keleti területekre telepítik. (Miután a Madagaszkár-terv kútba esett.) Lengyelországban, illetve az Ukrajnában és Oroszországban szándékoztak a zsidókat hatalmas gettókban és táborokban összegyűjteni.

A fentebb bemutatott okok alapján megkapjuk a választ a hivatalos holomítosz alapján teljességgel megválaszolhatatlan egyik talányos kérdésre is: vajon miért voltak olyan bolondok a németek, hogy - miközben élethalálharcot vívtak ellenségeikkel a frontokon, pénzt és fáradságot nem sajnálva, hatalmas vasúti kapacitást hosszú hónapokig igénybe véve -, képesek voltak még a hadműveleti szempontokat is alárendelni a „zsidók megsemmisítése” nagy céljának? Nos, a németeknek egyáltalán nem vette el az eszét semmiféle „gyűlölködés” és „fanatizmus”, hanem tisztában voltak vele: az ellenfeleikkel szimpatizáló több százezer zsidó súlyos gondokat okozhat a hátországban, illetve a rövidesen a harcok színhelyévé váló Magyarországon, továbbá a német hadiipar működtetése szempontjából is létkérdés volt a munkaerő-utánpótlás biztosítása.

Roppant örvendetesnek találom, hogy végre akadnak nemzeti érzelmű magyarok, akiknek van bátorsága tiltakozni a történelemhamisító „vagonkiállítás” ellen. Vajon mi történne, ha mondjuk valaki Izraelben olyan „vándorkiállítást” szervezne, ahol közszemlére tenné a zsidó hadsereg által legyilkolt, megnyomorított palesztinok fényképeit, és bemutatná az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeiről készült dokumentumfilmeket? De elképzelhetetlen az is, hogy mondjuk az USA-ban hetente arra emlékeztessék mindenfajta „kiállításokon” és „megemlékezéseken” az amerikaiakat, hogy miféle kegyetlen módon gyilkolták le őseik az amerikai indiánokat és fosztották meg a földjeiktől őket.

Szeretném azonban felhívni az ellenálló hazafiak figyelmét: a holokauszt agymosás elleni tiltakozásnak nem túlságosan hatékony módja, ha pusztán azzal érvelünk, hogy a „elegünk van a holokausztból”, „más népirtások is történtek” és „a mai nemzedékek nem felelősek azért, ami történt”. A holokauszt-mítosszal ugyanis nem csak az a baj, hogy túlságosan erőszakosan és tolakodóan terjesztik, a zsidók szenvedéseit minden más nép kálváriájánál „egyedibbnek” mutatják be, és bűntudatot igyekeznek kelteni bennünk is. A gond ott van, hogy az Izrael állam legitimitását alátámasztó, a zsidók bírálhatatlanságát és uralkodó szerepét biztosító – mindamellett még jelentős kárpótlási pénzeket is fialó – holokauszt-történet számos részlete egész egyszerűen nem fedi a valóságot. Természetesen a holokauszt-mítosz nem minden eleme kitaláció, mivel a deportálások megtörténtek, a munkatáborok léteztek, és egészen bizonyos az is, hogy sok zsidó (a pontos szám éppen a holokausztos mítoszgyártás következtében nem tudható) vesztette életét a háborús cselekmények, a járványok, és a német hadsereg valamint szövetségesei - elsősorban partizánellenes célokat szolgáló - megtorló akcióinak következtében. Az igazság és a hazugság elegyéből előállított, és az örökös alávetettségünket biztosítani hivatott mítosz elleni küzdelem nem merülhet ki abban, hogy kimondjuk: elegünk van belőle, nincs közünk hozzá, és másoknak is vannak (ráadásul kevesebb mitikus elemmel teletűzdelt) hasonlóan tragikus történeteik. Anélkül, hogy túlzásokba esnénk (vagyis kétségbe vonnánk olyasmit, amelyre egyértelmű bizonyítékok vannak), rá kell mutatnunk a már lelepleződött hazugságokra, az egyelőre nem tisztázott kérdésekben pedig a szabad történelmi vizsgálódás és a vita jogát kell követelnünk.

Perge Ottó