Bogár László közgazdász teljes joggal mutatott rá arra a tényre, hogy a magyar társadalomnak nincsen szüksége a felvett hitelekre, hanem a kölcsönökön keresztül „a globális pénzügyi hatalom a függésünket akarja biztosítani”. „Mindenképpen olyan konstrukciót fognak ránk erőltetni, amely a függést, az állandó ellenőrzést, a felügyeletet és a beleszólást fogja biztosítani” – mondta ki végre sok „szélsőjobboldalinak” és „nácinak” bélyegzett honfitársunk régóta hangoztatott véleményét Bogár László közgazdász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.




Előzmények: Bogár László az IMF-ről: ez védelmi pénz

Teljes mértékben egyetértek Bogár László álláspontjával. Szeretnék azonban némi kiegészítést fűzni a professzor úr szavaihoz. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a nyugati világot egyre szorosabb pórázon tartó pénzügyi világkormány még szigorúbb „ellenőrzést” és „felügyeletet” akar gyakorolni hazánk (és természetesen más, szintén eladósított államok) felett. Mert a „felügyelet”, az „ellenőrzés” egyáltalán nem öncélú, hanem arra szolgál, hogy biztosítva legyen az olcsó és engedelmes munkaerő, amely „életét” és „vérét” adja a világbirodalmi elit hatalmának és luxuséletmódjának fenntartásáért.

A világ pénzügyi arisztokráciája számára a kérdés a következőképpen vetődött fel: hogyan lehet elérni, hogy az uralmuk alatt álló Európa és Amerika, valamint számos csatlós állam sok százmillió lakója látástól-vakulásig, rabszolgaként dolgozzon a birodalmi elit javára? Az egykori keleti blokk népei hozzászoktak a szegénységhez, velük tehát nincs sok gond, ezzel szemben vajon hogyan lehet elérni, hogy a jólétben élő nyugati államok polgárai is elfogadják a rabszolgasorsot? A válasz: el kell őket adósítani, ugyanis a visszafizethetetlen kölcsönök rabságában vergődő emberek életük végéig engedelmesen végrehajtják uraik parancsait, lázadásról pedig álmodni sem mernek.

Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az elmúlt évtizedek folyamán hihetetlen mértékben megnőtt a többnyire teljes mértékben virtuális hitelpénz mennyisége. Az elképzelhető legegyszerűbb és egyúttal legnagyobb átverés a világon, hogy a bankok lényegében a semmiből előállítják a hitelpénzt, amely abban a pillanatban keletkezik, amikor a szerencsétlen – reklámok segítségével is megbolondított – kölcsönt kérő személy, intézmény vagy ország részére az igényelt pénzösszeget kiutalják. Csakhogy a „semmiért” elképesztő mennyiségű munkával és sok esetben konkrét vagyontárgyakkal (földdel, lakással, országok esetében cégek, vállalatok tulajdonjogának átadásával, természeti kincsekkel) kell fizetni. Vagyis a levegőből megteremtett, hatalmas uzsorakamattal megterhelt pénz fedezete részben a hitelfelvevő által elvégzett egyre növekvő mértékű munkamennyiség, részben pedig a kölcsön fedezeteként bejegyzett ingatlanok, vállalatok és természeti kincsek lesznek.

Mondhatnám úgy is, a pénzügyi világkormány három legyet üt le egy csapásra a hitelezésnek nevezett, emberiségellenesnek bízvást nevezhető bűncselekményével. Először is, mint arra Bogár László rámutatott, megteremti az „ellenőrzés”, a „felügyelet” lehetőségét a hitelfelvevő államok (és azok polgárai) felett. Másodszor, egyre több és több, alacsony bérért végzett munkára kényszeríti az alávetett népeket. Harmadszor pedig, a pénzügyi maffia az újabb és újabb kölcsönök fedezeteként megkövetelt ingatlanokra, természeti kincsekre, nagyvállalatokra is ráteszi a kezét, kiragadva azok tulajdonjogát a nemzetállamok kezéből.

A folyamat vége nyilvánvalóan az lesz, hogy az állandóan a demokráciáról pofázó cionista pénzügyi oligarchia a történelemben soha nem látott diktatórikus hatalmat összpontosít a kezében. Napról napra csökken az esélye annak, hogy ennek a borzalmas diktatúrának a kiépülését megakadályozzuk. Márpedig, ha késlekedünk a cselekvéssel, nemzetünk rövid idő múlva megszűnik létezni, mi magunk pedig egész életünkben, utódaink pedig évszázadokig, megvetett rabszolgaként dolgozhatnak a pénzügyi oligarchia uralmának és jólétének fenntartása érdekében.

Perge Ottó