A Führer a térkép előtt állt, amelyen apró kis zászlók szemléltették a szovjet csapatok pozícióit. Az ellenséges makettek napról napra nyugatabbra kerültek, a vörös szín mint egy véres folyó hatolt be mind mélyebben Európa testébe. A Führer keze ökölbe szorult, úgy érezte, egyetlen csapással porrá zúzhatná az oroszokat. Egy ütés jobbra – a zászlócskák potyogtak –, aztán balra, az Ardennekben előrenyomuló parányi szimbólumokra, amik tankokat, gyalogságot, fegyverzetet, rengeteg amerikai és angol katonát jelentettek. Mutatóujja körmével megpöckölte a térképen Londont, aztán Moszkvát. Sőt! Mosolyogva arrébb lépett, és az óceán túlsó partján New Yorkot, Washingtont…
Kopogtak. A belépő magas rangú tiszt előrelendítette jobb karját.
- Heil Hitler!
A Führer fogadta a köszöntést.
- Nyugtalanító híreket kapunk a frontról – sóhajtotta. – Tudnak valami jót is mondani?
- A legjobbat, mein Führer! Tudósaink elkészültek a csodafegyverrel. Az Ön engedélyét várják, és megkezdődhet a gyártás.
- A csodafegyver… - mosolygott a vezér elégedetten. – Hát mégsem mese?
- A tudomány fantasztikus léptekkel halad, uram. Őseink karddal és nyilakkal hadakoztak. Apáinknak volt ágyújuk, puskájuk. Az előző világháborúban…
Hitler türelmetlenül legyintett.
- Tudom, mi volt az előző világháborúban. Átéltem. De azt sosem gondoltam volna, hogy akár egyetlen bomba képes elpusztítani városokat, százezernyi embert. Három-négy ilyen bomba, és vége a háborúnak. Legalábbis így mondta a professzor, amikor néhány hónapja beszéltem vele.
- A német nép tudja, mein Führer, hogy el fog készülni a csodafegyver. Hiába a szövetségesek partraszállása, a szovjet térnyerés keleten, a német géniusz napok alatt megfordíthatja a háború menetét.
- Úgy legyen! Menjünk!
A bombázások miatt a laboratórium már hetek óta a kutatóintézet alagsorában működött. Hitler korábban sosem járt itt személyesen, most is minden felhajtás nélkül, sebes léptekkel, kezét háta mögött összekulcsolva, kissé lehajtott fejjel sietett végig a folyosón, s követte a tisztet.
A professzorok felugrottak a Führer láttán, aki egy intéssel pihenjt vezényelt.
- Térjünk a lényegre, kevés az időnk. Minden perc számít, mielőtt visszafordíthatatlanná válna az ellenség előretörése.
- Az újonnan kifejlesztett fegyverrel nem értelmezhető a visszafordíthatatlanság – kezdte a kutatócsoport vezetője. – Olyan fokú fölényt jelentene a bomba bevetése, mintha a középkorban egy lovassági rohamot egyetlen ember visszaverne egy géppuskával. Vagy ha megjelenne a marathóni harcmezőn egy tank. Bármilyen eldöntöttnek tűnő csata visszafordíthatóvá válna. Ezzel a fegyverrel Németország megnyeri a világháborút, bármi is pillanatnyilag a helyzet a frontokon.
- Pontosan miről is van szó? – kérdezte a Führer.
A táblára rajzokat, számításokat, egyenleteket függesztettek ki, ezek segítségével próbálta a professzor elmagyarázni a működési mechanizmust.
- A bombák energiájukat a nehézatommagok hasadásából nyerik: urán vagy plutónium hasad könnyebb elemekké attól, hogy neutronokkal sugározzuk be őket. Ezek az elemek hasadásukkor újabb neutronokat hoznak létre, melyek újabb atommagokat bombáznak, láncreakciót eredményezve…
A Führer komolyan bólogatott.
- Három hatással számolhatunk – folytatta a professzor. – A lökéshullámok, az elektromágneses impulzus… Olyan hőt sugároz, ami mindent elolvaszt, eléget, elpárologtat… Emberek tízezreit egyetlen bombával. A radioaktív sugárzás pedig több kilométeres körzetben még évekig szedheti az áldozatokat.
- Hogyan lehetséges ekkora energia egyetlen bombában?
- Ma már tudjuk, hogy az energia mennyisége a tömeg és a fénysebesség négyzetének szorzatából számolható ki, s mivel ez utóbbi elképzelhetetlenül nagy szám, így egészen kis tömegből is lehet…
- Ha jól értem – nézett a jegyzetekre és a szemléltető képekre a Führer -, ha egy ilyen bombát ledobnánk Moszkvára vagy teszem azt Londonra, pár perc alatt százezreket ölhetnénk meg vele…
A professzorok bólogattak.
- Akinek ez a fegyver a kezében van, bármit megtehet. Mintha az Isten lenne.
- S Önök elkészültek vele?
- Az utolsó lépéseknél tartunk.
- Nem szivároghattak ki a kutatási eredmények?
- Nem valószínű…
- Mégis egész Németország a csodafegyverről beszél… Ezek szerint mégis létezik…
Néhány percre csönd támadt. Hitler idegesen járkálni kezdett, az ujjait ropogtatta.
- Egy ilyen bomba… Egy ilyen bomba nem válogat, igaz? Mindenkit elpusztít: asszonyt, gyermeket. Elégeti, elpárologtatja, sutty… Kész.
- Rettenetes az ereje. Mondom, olyan, mint az íjhoz képest a géppisztoly. A katapulthoz képest a katyusa…
- A sugárzás… Kontrollálható?
- Nem teljesen. Függ a széljárástól. Akár ezer kilométerre is eljuthat…
- Ez egy iszonyatos fegyver… - suttogta a Führer.
- Az – bólintott a professzor. – Ez a győzelem kulcsa.
Csönd volt. Hosszú, feszült csönd. Hitler a fejét csóválta, kézfeje remegett, ahogy maga elé tartotta, aztán zavartan a háta mögé rejtette. Arcvonásait megkeményítette, de inkább csak fáradtnak látszott.
- Az Isten soha nem bocsátaná meg annak, aki ezt beveti… Soha… Soha nem lesz politikus, aki egy ilyen bombát emberekre dobatna, és soha nem lesz katona, aki ilyen parancsot végrehajtana… Urak, amit elértek, a tudomány csodája… De ez… Rettenetes.
Tekintetét a földre szegezte, újra fel-alá kezdett járni. Aztán hirtelen felemelte a fejét, szeme szokatlanul csillogott.
- A háborút a hagyományos fegyverekkel folytatjuk. A csoda a német nép lelkében van. Az a mi csodafegyverünk.
Hátra sem nézve kisietett a laboratóriumból.
Zárkövy Bonifác - Kuruc.info