A cionista televízió-csatornák úgynevezett hírműsoraiba gyakran hívnak meg közgazdászokat, politikusokat, pénzügyi elemzőket (többnyire ugyanazokat a szélhámosokat), akik általában elismerik: valóban zajlott és zajlik „spekulációs támadás” a forint és általában Magyarország ellen. Ami azonban – teszik hozzá – „elkerülhetetlen”. Lassan az lesz az ember benyomása, hogy az úgynevezett spekulánsok ténykedése mindennapjaink velejárója. Olyasmi, mint a bűnözés vagy a prostitúció, amelyekkel „együtt kell élnünk”. Akkor is, ha mi, egyszerű magyarok, belegebedünk.

Persze nem csak mi, hanem lassan Európa összes népe kárvallottja lesz a spekulánsok akciózásának. Hiszen ezek a misztikus lények már megtámadták Görögországot, Olaszországot, Írországot, a 90-es évek vége felé kapott tőlük rendesen néhány délkelet-ázsiai ország és Oroszország is és talán lassan nincsen olyan állam a földön, melynek valutáját ne érte volna valamikor „spekulációs támadás”.

De hát hogyan lehetséges, hogy a világ népei képtelenek lefogni az állítólagos spekulánsok kezét? Miért tűrik ezt a képtelen machinációt a nyomorba és kétségbeesésbe kergetett milliók? Mert azt még csak-csak meg tudom érteni, hogy a televízió-stúdiókba behívott sztár „pénzügyi elemzők”, politikusok és közgazdászok, maguk is a spekulánsok pénzügyi kocsányán lógnak, vagyis az ő fegyverhordozóik, ügynökeik, netán spekulánsok maguk is. És nincsen egyetlen olyan közéleti személyiség sem, aki ki merné mondani: amennyiben tényleg igaz, hogy a „spekuláció” a jelenlegi világgazdasági rendszer nélkülözhetetlen „kelléke”, akkor az egész globális világrend egy katasztrófa, amelynek vagy sürgősen hátat kell fordítani, vagy pedig a megdöntésén munkálkodni. Mert akkor tényleg az a helyzet, hogy bűnözők és élősködők irányítják a szent „pénzügyi piacokat” – mely esetben haladéktalanul meg kell tagadni mindenféle együttműködést ezzel a maffiával.

Megjegyzem, egyébként súlyos erkölcsi következményei vannak annak, ha a „spekulációt” valamiféle természetes vagy szükségszerű viselkedésmódnak állítjuk be. Végtére is a spekuláns egy csaló, aki a különféle árfolyammozgások manipulálásával – vagyis csalással – tesz szert hatalmas nyereségre, milliók elszegényedése árán. Mármost, ha ezt a fajta élősködést és bűnözést elkerülhetetlennek nyilvánítjuk, akkor egyetlen szót sem szólhatunk, ha az iskolában a gyerekeink ugyancsak manipulációba kezdenek, mondjuk a dolgozatíráskor – vagyis puskáznak –, ha a vállalkozó nem ad számlát és nem fizeti be az adóját, ha az üzletben az eladó súlyosan és rendszeresen becsap minket és ha a családtagok is gátlás nélkül hazudoznak egymásnak. A spekulánsok piedesztálra emelése, vagy legalábbis bűncselekményeik mentegetése tovább rombolja az egyébként is borzalmasan alacsony szintre süllyedt társadalmi morált, melynek következménye a közösségek teljes szétesése lesz.

De nem csak az „gyanús”, hogy az állítólagos spekulánsok csalásai ellen a fél világ tehetetlen, hanem az is, hogy soha, egyetlen alkalommal sem mutat be a média egyetlen egy ilyen spekulánst sem. Még az Olümposz isteneit sem vette körül olyasfajta misztikus titokzatosság, mint a mi életünket megkeserítő spekulánsok hadát. A nálunk csak nyomokban létező tényfeltáró újságírás, és egyáltalán a „negyedik hatalmi ágnak” hazudott média legteljesebb szégyenére, soha, egyetlen egy úgynevezett spekulánst nem állítanak a mikrofonok elé. Kik ezek az emberek? Milyen nemzetek fiai? Honnan, miféle társadalmi csoportokból érkeztek? Egy külön kasztot képeznek a társadalmon belül, vagy pedig bárkiből, aki némi szorgalommal és nagy adag gátlástalansággal van megáldva, lehet spekuláns? És vajon a spekulánsok csak saját meggazdagodásukra törnek, vagy valakik állnak mögöttük is? Miféle érdekeket szolgálnak? Csak a saját zsebüket tömködik, vagy pedig jelentős összegeket utalnak a megbízóiknak is? És ha léteznek azok a megbízók, akkor kik is ők? Ezek lennének azok a kérdések, amelyeket a médiának sürgősen fel kellene vetni, és alapos boncolgatásukba belekezdeni, mindenféle lényegtelen és unalmas téma tárgyalgatása helyett.

Természetesen a felvetett kérdések költőiek, és csupán a pénzügyi oligarchia szoros irányítása alatt álló médiumok propagandaszólamainak keretei között értelmezhetők. Másképpen fogalmazva: az imént felsorolt kérdéseknek egyáltalán a felmerülése is cáfolata az egész hazug világképnek, melyet a fejünkbe a média révén elültetni szándékoznak. Ha ugyanis igaz lenne mindaz a képtelenség, amivel etetnek bennünket, akkor azt kellene gondolnunk, a spekulánsok csak a saját zsebükre dolgozó, kicsit pénzéhes (amúgy különben jó fej) fickók, akik időnként a saját szakállukra „betámadnak” egy-egy országot, de jön azután a jóságos IMF és a Világbank, amelyek okos tanácsaikkal megsegítik a bajba jutott népeket. Mindez teljes képtelenség, és tényleg súlyos szellemi eltompultságban kell léteznie annak, aki ezt a hülyeséget elhiszi. (Sajnos sok millió ember él szerte a nagyvilágban ilyen szellemi eltompultságban, elsősorban a globális agymosó kampány következtében.)

A valóság ugyanis természetesen az, hogy az úgynevezett spekulánsok ténylegesen egy zárt kasztot alkotnak, és persze sok pénzt keresnek, viszont a mögöttük álló, és őket irányító pénzügyi oligarchia utasításait hajtják végre. Hogy a feudális korból vett terminológiával éljek: létezik ma is egyfajta hűbéri lánc, melyben a hűbéres a spekuláns, a hűbérúr pedig a bankár kaszt egyik tagja. Ő szintén olümposzi magasságokban székel, vagy annál is magasabban – és ami elkeserítő, a tulajdonukban álló médiumok révén azt akarják elhitetni a tömegekkel, hogy ez az egész bankároligarchia, vagy pénzügyi oligarchia – nevezzük bárhogy – valójában nem is létezik. Legfeljebb „pénzügyi befektetőkről”, meg „pénzpiacokról” hallunk a hivatalos propagandakiadványokban és propagandaműsorokban. Mert hát ugyan ki emelhetne kifogást egy „befektető” ellen, aki olyan jóságos, hogy idehozza fáradságos úton megkeresett pénzét, és a „befektetésével” „munkahelyeket teremt”? Mi lenne velünk nélkülük? Ki „finanszírozna” minket? – sugallja a teljesen hamis aggodalmakat a pénzarisztokrácia szoros pórázán tartott média. És ugyan miért haragudna a „pénzpiacokra” az egyszeri tévénéző polgár, amikor ő maga is gyakran kijár a valóságos piacra élelmiszert vásárolni? Még talán az is eszébe jut, hogy miféle galád, fasiszta-rasszista szélsőséges alak lehet az, aki a „pénzpiacokat” meg a jóságos „befektetőket” bántani meri?

A spekulánsok tehát a megbízóik, vagyis a nyugati világ uralkodó elitjének utasításai alapján „támadnak meg” országokat, manipulálnak az árfolyamokkal, és követnek el más, valóságos bűncselekményeket. A cél pedig nem más, minthogy a nyugati birodalom minden egyes tartományára – és a függésben álló csatlós államokra – csatlakoztatott pénzügyi szivattyú rendületlenül pumpálja a dolgozó tömegek kemény munkájával megtermelt milliókat az oligarchia számára. Ezeknek az irdatlan összegeknek egy kisebb része természetesen az uralkodó elit tagjai, valamint kiszolgálóik és hűbéreseik luxuséletmódjának fenntartására megy el. A nagyobbik részt azonban – nehezen felderíthető csatornákon keresztül – a saját hatalmuk megerősítését szolgáló belbiztonsági intézkedésekre, és a birodalom hegemóniájának útjában álló független államok elleni katonai akciókra és háborúkra költik. Ne legyenek kétségeink: szinte felfoghatatlan, horribilis összegekről van szó! Majdhogynem bizonyossággal állítható továbbá, hogy a kiépített kizsákmányoló mechanizmus legfőbb haszonélvezője Izrael állama – ami elég világosan mutatja a nyugati világ felett uralmat gyakorló pénzügyi oligarchia faji összetételét.

Amikor tehát a feldühödött népet némiképpen lecsendesíteni szándékozó politikusok a spekulánsokat szidják, valójában hülyeségükből fakadóan, vagy tudatosan, de elterelik a figyelmet a lényegről, és ezzel a magát láthatatlanná tenni igyekvő pénzhatalom kezére játszanak. Érdekes egyébként ez a rejtőzködés a világbirodalmi elit részéről: régebben ugyanis az arisztokraták, az uralkodók (legyenek azok fáraók vagy keresztény királyok) kifejezetten büszkélkedtek a hatalmukkal, és egyáltalán nem kívántak elrejtőzni. A mostani arisztokraták”sötétben bujkálása” két okra vezethető vissza: egyrészt a felvilágosodás korában felszított, és a szocialista mozgalmak által is tovább éltetett plebejus érzelmek jelenlétére (habár a média, többek közt a gazdag emberek sztárolásával is, igyekszik elnyomni ezeket az érzelmeket) , másrészt pedig az oligarchia faji összetételére. A zsidók ugyanis nem szeretik, ha kiderül, milyen befolyásos szerepet játszanak egy-egy társadalomban, nehogy az elnyomott és kizsigerelt nép egy napon ellenük forduljon. (Habár az utóbbi időben ezen a téren is változás figyelhető meg, mert az elit és a járszalagjukon csüngő kollaboráns rétegek egyre több tagja meri nyíltan felvállalni zsidóságát. Nyilván azért, mert biztonságban érzik magukat.)

Ha létezne független értelmiség, annak az lenne a feladata, hogy lerántsa a leplet a nyugati világot uraló pénzügyi elit gátlástalan manipulációiról, hazudozásairól, és uralmának fenntartása, sőt kiterjesztése érdekében kidolgozott félelmetes terveiről. Az értelmiség legnagyobb részét azonban a spekulánsokhoz és a bábállamok kormányaihoz és elitjeihez hasonlóan pénzen megvásárolták (habár az értelmiség a modern hűbéri lánc legalján foglal helyet, messze a spekulánsok alatt, de hát nekik még így is jó), így igen csak nehézkesen tud kibontakozni egy 21. századi „felvilágosító mozgalom”. Melynek azonban mégis csak meg kellene születnie, mert ha a jelenlegi globális pénzügyi diktatúra fennmarad, borzalmas háborúkra, évtizedekig elhúzódó válságra kell berendezkednünk. Hosszabb távon pedig a magyar nemzet, sőt a nyugati civilizáció bukása is biztosra vehető.

Perge Ottó