Lehetséges, hogy Oszama bin Ladent tényleg meggyilkolták a napokban – ugyanakkor a bizonyítékok bemutatásával az USA adós maradt. A gyanúra okot adó jelek viszont számosak. Oszama bin Laden halálával is az a helyzet, mint az ún. holokauszttal kapcsolatban: egyértelmű, világos bizonyítékokkal kellene előállni arra vonatkozóan, hogy amit a cionista propaganda állít, az tényleg a valóság.

Az első gyanús jel az a nevezetes fotó volt, mely az első híresztelések szerint a meggyilkolt bin Ladent ábrázolta. Csakhogy az internet világában a hazugságok könnyen lelepleződnek: pillanatokon belül kiderült, hogy a fénykép primitív hamisítvány, és nem az al-Kaida főnöke látható rajta. Korábban kétszer is feltűnt ugyanez a kép a világhálón: először 2009. április 29-én, majd pedig 2010. december 8-án. A csalás olyannyira nyilvánvaló volt, hogy nem is akadt hivatalos közeg, amely fenntartotta volna, hogy a képen a halott Oszama bin Laden látható.

Majd egy újabb döbbenetes propaganda-baki következett: a Los Angeles Times még a gyilkosság napján washingtoni hivatalos forrásokra hivatkozva jelentette, hogy az elvégzett DNS-vizsgálat alapján megállapították: valóban Oszama bin Ladent ölték meg az Iszlámábádtól 65 km-re fekvő pakisztáni városban. Hogyan végezték el ilyen hamar a vizsgálatot, amely még „sürgős esetekben” is legalább 48 óráig tart? Kinek a DNS-ével hasonlították össze az állítólagos Oszama maradványaiból vett mintát? Kik, hol és milyen körülmények között végezték el a vizsgálatot, és miért nem tárták a közvélemény elé az elkészült orvosi jelentést? Vajon az ügy súlyára tekintettel nem kellett volna-e egy független, nemzetközi orvos csoportnak is megvizsgálnia a pakisztáni Abottabádban megölt személy holttestét?

A harmadik gyanús fejlemény pedig az volt, hogy Oszama bin Laden feltételezett tetemét oly sietve „elsüllyesztették a tengerben”. Megint csak felmerül a kérdés: az ügy rendkívüli jelentőségére tekintettel nem kellett volna-e várni a holttest eltüntetésével? És ha már mégis így cselekedtek, nem kellene közölni, hogy kik, hol és pontosan hogyan „süllyesztették el” az állítólagos bin Ladent a tengerben? Az első jelentések ténylegesen úgy szóltak, hogy „elsüllyesztették” a holttestet, később pedig arról lehetett hallani, hogy előtte el is hamvasztották, és a hamvakat szórták a tengerbe. De vajon miért nem tájékoztatják a világ közvéleményét arról, hogy pontosan hol és hogyan hamvasztották el, és miképpen zajlott ez a bizonyos „tengerbe süllyesztés” vagy „szétszórás”?

(És persze arra is jó lenne választ kapni, miért kellett agyonlőni. Csak nem attól féltek az amerikaiak, hogy őket kellemetlenül érintő dolgokat mondana a bíróságon?)

Ennyire amatőrök lennének a propagandisták, vagy valamiféle homokszem került a gépezetbe? Netán megint valamit elhallgatnak előlünk, netán egy orbitális hazugsággal állunk szemben, és a PR-„szakemberek” képtelenek hihetővé formálni a kitalált történetet? Vagy pedig oly mértékben lenézik, és hülyének tartják a közvéleményt (amely végtére is a legképtelenebb holokausztos lódításokat is bevette), hogy úgy gondolják, bármiféle képtelenséget el lehet hitetni a tömegekkel?

Perge Ottó