Kérdezni talán még nem bűn – habár ebben sem lehetünk biztosak. (Főleg, ha a holokausztról van szó.)
Akárhogy is, a magam részéről fenntartom a jogot a kételkedéshez, a gondolkodáshoz, és mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, valamint a jelenleg hatályos magyar alkotmány csakúgy, mint a rövidesen elfogadásra kerülő alaptörvény biztosítja a kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságát, ezért felteszem újabb kérdéseimet. (A holokauszt-vita során feltett első négy, majd további 17 kérdésem többségére nem kaptam értékelhető válaszokat. A legtöbb esetben semmiféle választ nem kaptam.)
Ha bárki felelni tud mostani kérdéseimre – legyen az történész, újságíró, érdeklődő, az úgynevezett holokauszt-történelemben járatos laikus – kérném, tegye meg.
1. A hivatalos holokauszt-történészek álláspontja szerint valamikor 1941 nyarán, vagy őszén született meg a döntés a legfelsőbb szintű náci vezetők körében a „zsidóság teljes megsemmisítéséről”. Ha ez a feltételezés igaz, akkor mivel magyarázható, hogy csak 1942 őszén kezdték egyáltalán tervezni az állítólag legfontosabb „halálgyár”, Auschwitz-Birkenau négy új krematóriumát (bennük az úgynevezett “gázkamrákkal"), melyeket azután így csak 1943 tavaszán építették fel, és vettek használatba? Mivel magyarázható ez a másfél éves késlekedés?
2. Jean-Claude Pressac, a gázkamrák és a megsemmisítés hivatalos változatában hívő történész 1989-ben megjelent könyvében („AUSCHWITZ: Technique and Operation of the Gas Chambers”, by Jean-Claude Pressac 1989, The Beate Klarsfeld Foundation) az Auschwitzi koncentrációs tábor Központi Építésvezetőségének a moszkvai levéltárban található dokumentumai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a négy birkenaui krematóriumot eredetileg ténylegesen a lágerben 1942 július-augusztusában kitört tífuszjárvány, illetve más, jórészt „természetes” okokból elhunyt foglyok elhamvasztása céljából tervezték. Pressac szerint a későbbiek során változtatták meg az eredeti szándékot, és döntöttek úgy, hogy a krematóriumokban zajlanak majd a ciklon B-vel történő kivégzések. (Pressac id. mű 264., 284., 368. old.). Ha igaz Pressac állítása (mellyel tudtommal a ma élő legelismertebbnek tartott hivatalos holotörténész, Jan Van Pelt is egyetért), akkor még inkább jogos a kérdés: ha a náci vezetés 1941 nyarán vagy őszén elhatározta a „zsidók megsemmisítését”, melynek egyik legfontosabb helyszíne éppen Auschwitz-Birkenau lett volna, miért terveztek még másfél év múlva is „normális” krematóriumokat, és miért vártak két évet arra, hogy az új, „modern” krematóriumokban a „tömeges kivégzéseket” megkezdjék? (A négy birkenaui krematórium 1943 tavaszán-nyarán történő üzembe helyezéséig ugyanis csak Auschwitz I. egyetlen krematóriumának „gázkamrájában”, illetve két, állítólagos „parasztházban” , az úgynevezett „vörös és fehér házban” lehetett foglyokat elgázosítani – legalábbis a hivatalos holokauszt-történészek álláspontja szerint.)
3. Ha megnézzük a négy birkenaui krematórium fekvését, azt találjuk, hogy azokat egyáltalán nem valami félreeső, eldugott területen építették fel. A láger sok tízezernyi lakója pontosan láthatta az épületeket, amelyekben állítólag egymilliónál is több embert végeztek ki a „legnagyobb titokban” zajló népirtási program keretében. Vajon miért nem álcázták jobban a tömeggyilkosságok helyszínét a nácik?
4. Miért gondolták a németek, hogy titokban tudják tartani a „tömeges megsemmisítést” az aushwitz-birkenaui munkatáborban, ahol legalább 30 német cégnek volt telephelye, és a foglyokon kívül civilek ezrei is dolgoztak? A „kizárólag megsemmisítő táborokon” (Treblinka, Chlemno, Belzec, Sobibor) kívül miért hoztak létre a nácik két olyan tábort (Auschwitz, Majdanek), amelyekben nem csak kivégzések folytak, de dolgoztatták is a foglyokat? És miért éppen az egyik ilyen „vegyes” – vagyis a titkosság fenntartására a legkevésbé alkalmas – „megsemmisítő” és munkatábor lett éppen az „ipari méretű népirtás” színhelye?
5. Mint arra Pressac a moszkvai levéltárban talált dokumentumok alapján rámutat (id. mű, 315. old, 318. old.) a II-es és III-as birkenaui krematóriumok tervrajzai a tervezést és az építést végző civil Huta cég irattárában is megvoltak, egészen 1944. december 19-ig, amikor is az „elgázosítások” már a hivatalos álláspont szerint is befejeződtek. Miképpen lehetséges, hogy a „legnagyobb titokban zajló népirtás” helyszínéül kijelölt épületek – bennük az állítólagos gázkamrák – tervrajzai egészen 1944. végéig a Huta cégnél megtalálhatók voltak, és semmiféle titkosításról nincsen tudomásunk?
6. Miért terveztek vajon a nácik a II-es és III-as krematórium „gázkamráinak” közelébe egy igencsak kis méretű liftet (1.35 x 2.15 m), amellyel a halottakat a felsőbb szinten lévő hamvasztó kemencékhez kellett volna szállítani? Ha egyszer „tömeges népirtásra” készülődtek, akkor nem lett volna célszerűbb a kemencéket legalábbis a gázkamrákkal egy szintre építeni, vagy pedig ha már mindenképpen egy szinttel feljebb akarták végezni a halottak elégetését, nem kellett volna több és nagyobb méretű liftet tervezni, illetve beépíteni? Vajon mennyi ideig, hány napig tarthatott 2-3000 holttestnek a felsőbb szinten elhelyezkedő hamvasztó kemencékbe szállítása az egyetlen, igencsak kis alapterületű felvonó segítségével? (A „szemtanúk” állításai szerint ugyanis egyszerre 2-3000 embert is elgázosítottak, ráadásul 2-4 óránként érkeztek a gázkamrákhoz az újabb „transzportok”.)
7. Ha hinni lehet az „elgázosításokról” beszámoló szemtanúk állításainak, akkor a németek bizony igencsak pazarlóan bántak az állítólag emberek megölésére használt gyilkos méreggel, a ciklon B-vel, ugyanis a II-es és III-as krematóriumnak a föld színe alatt elhelyezkedő, és a tervrajzokon hullakamrának jelölt „gázkamráiban” 15 fok körül lehetett a hőmérséklet, márpedig a hidrogén-cianid gáz hidegben lassabban szabadul fel a granulátumból. (A legoptimálisabb a 25 fokos hőmérséklet lenne.) A legtöbb „szemtanú” azt állítja, hogy kb. 15 perc alatt a gázkamrába zsúfolt foglyok meghaltak, viszont ennyi idő alatt a hidrogén-cianidnak még a fele sem szabadulhatott föl a ciklon B szemcsékből. Ha valóban 15 perc alatt akartak a nácik elgázosítani 2-3000 embert, meg sem várva, amíg a kamrába szórt ciklon B-ből a mérges gáz teljesen felszabadul, akkor irdatlan mennyiséget kellett felhasználniuk az igencsak drága ciklon B-ből (mely egyébiránt nélkülözhetetlen volt a tífusz, és más betegségek elleni harcban, hiszen fertőtlenítéshez, a kórokozók, tetvek elpusztítására használták), többszörösét annak a mennyiségnek, ami elég lett volna, ha a nácik egy kissé türelmesebbek, és várnak legalább egy órát – vagy valamiképpen felmelegítik a helyiséget. Miért pazarolták a németek ilyen látványosan a ciklon B-t, vagy ha ennyire gyorsan akartak „dolgozni”, miért nem építettek több, hatalmas méretű, valóban sok ezer ember befogadására alkalmas (de a világ szeme elől a birkenaui krematóriumoknál sokkal inkább elrejtett) igazi „halálgyárat” ? (Arról pedig most szót se ejtsünk – mivel számos alkalommal, többek közt a holokauszt-vita során is szóba hoztam –, hogy a halottak elszállításával megbízott úgynevezett Sonderkommando tagjai aligha tevékenykedhettek „néhány perccel” vagy akár „húsz perccel” az elgázosítások befejezése után a kamrákban, hiszen a ciklon B szemcsék még árasztották magukból a hidrogén-cianidot.)
8. A II-es és III-as krematóriumok szellőztető és vízelvezető rendszerei számára több tucat nyílást vágtak az állítólag gázkamraként használt hullakamrák falába. Létezik-e olyan szemtanú, aki beszámolt volna arról, hogy az elgázosítások kezdetén eltömködték volna ezeket a nyílásokat, majd a végén – a hidrogén-cianid kiszellőztetését meggyorsítandó – kiszedegették volna a tömítéseket?
9. Hogyan működött a II-es és III-as krematóriumok „gázkamráinak” szellőztető rendszere, amikor egy-egy elgázosítás után 2-3000 halott feküdt a 210 négyzetméteres helyiségben? – (A másik kínálkozó kérdést, hogy tudniillik miképpen fért el 210 négyzetméteren ennyi ember – egy négyzetméteren 10-15 – már többször is feltettem, többek között a holokauszt-vita során is, választ azonban még senkitől sem kaptam.)
10. A II-es és III-as krematóriumok úgynevezett vetkőző helyiségeinek 900 m3-es légterét egy 7,5HP (5,59 kW) teljesítményű, beépített ventilátor szellőztette. Ezzel szemben a feltételezett gázkamrák 504 m3-es légterének szellőztetését egy 3.5 HP (2.61 kW) teljesítményű berendezéssel oldották meg (Pressac id.. mű 374 old.) Elment-e az eszük a náciknak, hogy a vetkőztető helyiségeket 20%-kal nagyobb hatékonysággal szellőztették, mint a „gázkamrákat”, melyekből minden elgázosítás után a gyilkos hidrogén-cianidot sürgősen el kellett távolítani, annál is inkább, mivel 2-4 óránként érkeztek a krematóriumokhoz az újabb és újabb „transzportok”?
11. A IV-es és V-ös krematóriumok állítólagos „gázkamráinak” az ajtajai egy méter szélesek voltak, de minden más ajtó is ugyanilyen széles volt ebben a két krematóriumban. Mivel a „gázkamrák”, illetve a hamvasztó kemencék a tervrajzok szerint az épület ellentétes végén voltak, ezért a meggyilkolt foglyokat is több helyiségen keresztül kellett valahogyan (talicskákkal? kocsikkal?) átcipelni. Hogyan voltak képesek az SS-őrök 2-3000 embert az 1 méter széles ajtókon át a gázkamrákba betuszkolni? Miért nem hatalmas ajtókkal ellátott, óriási csarnokokat terveztek a németek a „halálgyárba”, hogy a halottaknak a hamvasztó kemencékbe szállítása könnyűszerrel megoldható legyen? Ha pedig tényleg Pressacnak van igaza, és eredetileg semmiképpen sem emberek tömeges megsemmisítése céljából tervezték a IV-es és V-ös krematóriumot, akkor meg hogyan hajtották végre az egész eljárást? (Ezen kívül pedig ebben az esetben ismét felmerül az 1. szám alatt feltett kérdés.)
12. Amikor 1942 augusztusában döntést hoztak a négy birkenaui krematórium felépítéséről, a lágerben tífuszjárvány tombolt, amelynek napi átlagban 270 ember esett áldozatul. Egy idő elteltével a járványt – a szigorú egészségügyi intézkedéseknek, legfőképpen pedig a ciklon B alkalmazásának köszönhetően – sikerült megfékezni. Később azonban újra és újra felütötte a fejét. A kérdés a következő: amennyiben igaz a hivatalos holokauszt-történészek állítása, mely szerint a négy birkenaui krematórium (és korábban az Auschwitz I. táborban található krematórium) hullakamráit gázkamraként használták, hol tárolták a járványok, illetve más okokból elhunyt foglyok holttesteit? Léteznek tanúvallomások arra vonatkozóan, hogy a járványok (vagy a hiányos táplálkozás, sok munka stb.) illetve a „természetes okokból” életüket vesztett foglyokat mind a szabadban égették el?
13. Mi a „hivatalos” álláspont azzal kapcsolatban, hogy Carlo Mattogno revizionista történész olyan dokumentumra bukkant az Auschwitzi Központi Építésvezetőségnek a moszkvai levéltárban tárolt dokumentumai között, melyekből az derül ki, hogy a krematóriumok hullakamráiban (melyek állítólag gázkamrák lettek volna) ténylegesen halottakat tároltak? Az egyik dokumentum egy levél, melyet 1943. július 20-án a láger vezető orvosa, dr. Wirths írt az auschwitzi Központi Építésvezetőséghez. Arra kérte a tábor irányítóit, hogy állítsanak fel ideiglenes halottas kamrákat a birkenaui tábor több pontján. Ugyanis – mint írta - Birkenauban igen sok a patkány és a rágcsáló, melyektől a holttestek nincsenek biztonságban. Levelében dr. Wirths figyelmezteti a tábor vezetőségét arra, hogy a rágcsálók betegségeket terjesztenek, és például egy pestisjárvány kitörése végzetes hatással lenne az őrszemélyzet tagjaira éppúgy, mint a foglyokra. 1943. augusztus 4-én pedig Karl Bischoff, a Központi Építésvezetőség vezetője válaszában azt írta, hogy nincs szükség újabb halottas kamrák építésére, mivel az elhunyt foglyok holttesteit naponta kétszer viszik el a krematóriumokba. 1944. május 22-én az Auschwitzi Központi Építésvezetőség új vezetője, egy bizonyos Jothann egy levelet írt, melyben leszögezi: a lágerben elhunytak holttesteit minden reggel el kell távolítani a halottas kamrákból, és így nem lesz szükség újabb, az elhunytak tárolására szolgáló helyiségek építésére (Erre és Mattogno más felfedezésére vonatkozóan lásd Carlo Mattogno, „Die Leichenkeller der Krematorien von Birkenau im Licht der Dokumente“, in: Vierteljahreshefte für freie Geschichtsforschung , Nr. 3, 4/2003., valamint Le camere a gas di Auschwitz. Studio storico-tecnico sugli “indizi criminali” di Jean-Claude Pressac e sulla “convergenza di prove” di Robert Jan van Pelt The Gas Chambers of Auschwitz. A Historical and Technical Study on the “Criminal Evidence” of Jean-Claude Pressac and the “convergence of evidence” of Robert Jan van Pelt, Effepi, Genoa 2009. A könyv 12. fejezetében olvashatunk a témáról.) Az idézett dokumentumon nem arra utalnak-e, hogy a krematóriumok halottas kamráit nem gázkamraként használták, hanem ténylegesen halottakat tároltak bennük?
14. A II-es számú krematóriumba beépített 300 kg befogadóképességű és 1,35-ször 2,15 méter alapterületű felvonónak – mellyel az alagsori „gázkamrából” a halottakat állítólag a felsőbb szinten elhelyezkedő hamvasztó kemencékbe szállították – hozzávetőleg 100 ezerszer kellett föl és le mozognia 1943 tavasza és 1944 novembere között –, amennyiben igaz Robert Jan van Pelt hivatalos holokauszt-történész állítása, mely szerint a II-es számú krematóriumban 500 ezer embert végeztek ki. Ami annyit jelent, hogy ha mondjuk egyszerre öt holttestet tudtak felvinni a felvonóval (átlagosan 60 kg-os testsúllyal számolva), akkor naponta 231 alkalommal vittek föl halottakat (egy-egy ilyen szállítás 6 percig tartott, ennyi idő alatt kellett ki- és berakodni az „elgázosítottakat” a felvonóba), ráadásul mindez csakis akkor volt lehetséges, ha a birkenaui „gázkamrák” működésének 430 napja alatt éjjel és nappal mozgott föl és le a lift, és soha nem romlott el! Lehetséges mindez? (Ezen a ponton ugyanakkor meg kell említeni, hogy Robert van Jan Pelt hivatalos holokauszt-történész azt állítja, a 300 kg befogadó képességű felvonókat mind a II-es, mind a III-as krematóriumban kicserélték egy-egy 1500 kg-osra. Carlo Mattogno szerint azonban csak a III-as krematóriumban történt meg ez a csere, a II-es krematóriumban nem, holott ez utóbbi lett volna a feltételezések szerint a legtöbb kivégzés helyszíne. Lásd Mattogno id. mű 1. fejezet.)
15. Az Auschwitzi Központi Építésvezetőség fennmaradt irataiból egyértelműen kiderül, hogy a III-as krematórium állítólagos gázkamrájában (amelyet a tervrajzokon a németek „Leichenkellernek”, vagyis „hullakamrának” jelölnek) eredetileg 14 zuhanyrózsa volt a mennyezeten. (Melyek alighanem a halottak lemosására szolgáltak.) Miféle írásos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy ezek nem voltak valóságosak, hanem a foglyok megtévesztése céljából szerelték fel azokat? (Jean-Claude Pressac "AUSCHWITZ: Technique and Operation of the Gas Chambers" című, 1989-ben kiadott könyvének 241. oldalán egy az auschwitz-birkenaui láger vezetősége részéről a Topf céghez intézett, 1943. május 15-i keltezésű levélre hivatkozik, melyben szó esik 100, meleg vizes zuhanyzó beszereléséről a III-as számú krematórium hullakamrájába. Hogy a beszerelés megtörtént-e, nem tudható, mindamellett semmi nem utal arra, hogy „álcázott” zuhanyrózsákról lenne szó.)
16. De tegyük fel mégis, hogy a 14 "zuhanyrózsa” a III-as krematórium „gázkamrájának” mennyezetén valóban a foglyok félrevezetését szolgálta. De vajon meg lehetett téveszteni 14 hamis „zuhanyozóval” 2-3000 embert? (Ennyien voltak a „szemtanúk” szerint az elgázosítások alkalmával a 210 m2-es kamrákban.) Amikor ugyanis az első 1000 áldozatot betuszkolták a „gázkamrákba”, ahol csak 14 „zuhanyzó” volt (vagyis 1 zuhany jutott volna 71 embernek), egészen biztosan rá kellett jönniük, hogy itt valami súlyos „átverés” történik, és vagy pánikba estek, vagy megpróbálkoztak valamiképpen kitörni. Hogyan reagált a még kint várakozó 1000-2000 fogoly a bent lévők kétségbeesett segélykiáltásaira és esetleges ellenállási kísérleteire? Ha a kint várakozó 1000-2000 ember is pánikba esett, vagy megpróbált ellenállni, hogyan birkózott meg velük az SS-őrség? Miképpen tudták a náci katonák az 1-2000 pánikba esett, az ellenállással is megpróbálkozó foglyot a „gázkamra” 1 méter széles ajtaján keresztül a gázkamrába terelni, tekintetbe véve azt a tényt is, hogy a bent lévők is valamiképpen ellenálltak, hiszen rá kellett jönniük, hogy a 14 „zuhanyrózsával” átverték őket?
17. Miképpen lehetséges, hogy a fennmaradt dokumentumok szerint a IV-es és V-ös krematóriumok állítólagos gázkamráit nem szerelték fel a hidrogéncianid gyors eltávolítását szolgáló szellőztető berendezéssel? Ami annál is inkább különös, mivel úgy az az Auschwitz I-es tábor krematóriuma, mint a birkenaui II-es és III-as krematórium „gázkamráiban” volt szellőztető berendezés (habár nem voltak túlságosan hatékonyak, sőt mint egy korábbi kérdésemben arra rámutattam, a II-es és III-as krematóriumok vetkőztető helyiségeiben nagyobb teljesítményű ventilátor működött, mint a feltételezett gázkamrákban, ami teljesen abszurd), sőt a főtábor 3-as blokkjában, valamint a BW 5a és 5b, valamint a Kanada I. elnevezésű táborkörletekben található fertőtlenítő kamrákba is beépítettek szellőztető berendezést. (Ami nélkülözhetetlen is volt, hiszen a foglyok ruháinak, matracainak stb. fertőtlenítése ciklon B-vel zajlott, és egy-egy ilyen valódi elgázosító művelet után hosszú ideig kellett szellőztetni.)
18. Az Auschwitzi Központi Építésvezetőség dokumentumaiból kiderül: 1944 júliusa és decembere között 335 lengyel munkást engedtek szabadon Birkenauból, akiket korábban bizonyos kihágások, illetve a munkaszerződés megsértése miatt ítéltek hosszabb-rövidebb fogságra a lágerben. Ezen kívül az SS-őrség és a tisztek hozzátartozói is beléphettek a láger területére (Mattognonak 270 ilyen látogatást sikerült dokumentálnia. Mattogno id. mű 19 fejezet). Hogyan egyeztethetők össze mindezek a tények a „legszigorúbb titokban” zajló „ipari méretű népirtással”?
19. Miféle írásos vagy más természetű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az II-es és III-as krematórium úgynevezett tetőzetén léteztek a ciklon B bejuttatására szolgáló nyílások? Az eredeti tervrajzokon van-e bármiféle nyoma ezeknek a nyílásoknak?
20. Amennyiben az SS, illetve a tábor adminisztrációja csupán a megtévesztés céljából használta a dokumentumokban a „Gaskammer” („gázkamra”) helyett a "Leichenkeller" („hullakamra”) elnevezést a négy birkenaui krematórium szóban forgó helyiségeire vonatkozóan, vajon miért merték ugyanakkor a tervrajzokon és más iratokon is a „Gaskamer” szót leírni, amikor azokra a kamrákra utaltak, amelyekben a ruhák, a matracok és más holmik fertőtlenítése zajlott? (Pressac id. mű 55, 56, 57. old.)
21. Hogyan értelmezzük Karl Bischoffnak, az Auschwitzi Központi Építésvezetőség főnökének az SS egyik, a lágerekben zajló építkezésekért felelős vezetőjéhez, Hans Kammlerhez intézett, 1943. január 29-i levelét, melyben arról ír, hogy a krematóriumok építésének elhúzódása miatt a holttesteket a hamvasztás előtt egy másik helyen kell tárolni? Nem azt jelenti-e ez a levél, hogy Karl Bischoff azért sürgeti a krematórium és benne a hullakamra felépítését, mert nincsen hol a (főként a tífuszjárvány következtében elhunyt) nagy számú halottat tárolni? Amennyiben viszont a hamvasztásra váró elhunytakat helyeztek el a „Leichenkeller” megnevezéssel jelölt helyiségekben, miképpen lehetett ott egyidejűleg tömeges elgázosításokat is végrehajtani?
22. Miért nem végeztek 1945 óta sohasem alapos vizsgálatot a II-es krematórium állítólagos gázkamrájának padlózatán, hogy kiderítsék, van-e bármiféle nyoma annak a „dróthálóval ellátott oszlopnak”, melynek segítségével egyes szemtanúk szerint a ciklon B-t leeresztették?
23. Mi a „hivatalos” álláspont azzal kapcsolatban, hogy az Auschwitz-Birkenauba szállított koksz mennyisége semmiképpen sem lehetett elegendő a több mint egymillió holttest elégetéséhez?
24. Amennyiben lehetséges volt 1944-ben néhány hónap alatt szinte nyom nélkül elgázosítani és elhamvasztani közel 400 ezer magyarországi zsidót, miért nem voltak képesek ugyanilyen borzalmas „hatékonysággal” dolgozni a nácik 1943-ban? A ma érvényes áldozati számokat figyelembe véve 1942 májusa és 1944 májusa között naponta átlagban 833 embert gázosítanak el, majd 1944 májusától kezdve napi átlagban 2222-t. De ha megvolt a megfelelő „kapacitás” a gázkamrákban és a krematóriumokban is a napi 2222 magyar zsidó kivégzéséhez és elhamvasztásához, illetve elégetéséhez, akkor miért elégedtek meg 833 ember kivégzésével naponta 1944 májusa előtt, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a hivatalos holotörténészek szerint a nácik 1941 közepe vagy ősze óta az összes európai zsidót a lehető leggyorsabban ki akarták irtani?
25. Vajon miképpen tudták a nácik kiválogatni a rengeteg, Auschwitz-Birkenauban keletkezett irat közül azokat, amelyek az „elgázosításra” vonatkoztak? Miért nem gyújtották fel az egész irattárat, ahelyett, hogy a háború poklában, a szovjet csapatok közeledtekor a dokumentumok kiválogatásának óriási munkáját elvégezzék? (Ugyanis hatalmas mennyiségű dokumentum maradt meg, amelyek részben az Auschwitzi Múzeumban, részben a Moszkvai Állami Levéltárban találhatók. Érdekes módon a revizionisták azok, akik kutatják a Moszkvában található iratokat, a hivatalos holokauszt-történészek nem mutatnak különösebb érdeklődést. Vajon miért?) És vajon ha tényleg el akarták tüntetni az „ipari méretű népirtás” nyomait, miért hagytak életben 7-8000 foglyot, akiket az oroszok a lágerben találtak? És ha az összes „árulkodó iratot” és más „bizonyítékot” oly gondosan eltüntettek, az áldozataik ruháit, cipőt, szemüvegeit és más használati tárgyait miért nem semmisítették meg?
26. Valóban hatékony módszer volt a birkenaui krematóriumokban zajló állítólagos elgázosítás? Jó ötlet volt az őrszemélyzetre is roppant veszélyes ciklon B felhasználása, és jó elképzelés volt-e, hogy a krematóriumok el-elromló, állandóan javításokat igénylő kemencéiben igyekeztek elhamvasztani a rengeteg áldozatot? Ha már egyszer az alaposságukról ismert németek „ipari méretű, tömeges megsemmisítésre” szánták el magukat, nem találtak gyorsabb, kevesebb bajjal járó, „hatékonyabb” és kevésbé látványos megoldást?
Perge Ottó
(Kuruc.info)