Az első tavaszi hónapunk nyolcadik napján sok tucat milliónyi férfi áll be világszerte a virágárus bódék előtt kígyózó sorok végére, hogy türelemmel kivárja, hogy a szívének kedves nőket meglepve, számukra egy csokor virágot vásárolhasson. Természetesen ez önmagában gyönyörű és tiszteletreméltó gesztus, nincs benne semmi kárhozatos, a szebbik nem iránti tisztelet és hódolat kifejezése és lerovása már az ókor, de különösen a lovagkor óta az európai kultúra alapját jelenti. A probléma az időzítéssel, a dátummal van.

Az MSZP egyik ünnepeltje a dabasi nőnapon

Még a magukat jobboldali identitásúnak vélő, gondoló, valló férfiak is belesétálnak a kelepcébe, s úgy járnak eme március 8-ával, miként anno Bajnai az Internacionáléval. Emlékezhetünk: a többszörös milliárdos Gyurcsány-klón számára meglehetősen skizofrén helyzet volt egy egész ország nyilvánossága előtt „éhes proletárként” feltüntetnie magát egy MSZP-s rendezvényen, ezért a fölöttébb kínos percek alatt többnyire csak tátogást mímelt, mintsem teli torokból, kommunista öntudattól és lelkesedéstől fűtve, jól artikuláltan harsogta volna az Eugene Pottier szövegére Pierre Degeyter által komponált fülbemászó munkásmozgalmi örökzöldet, mondhatni slágert. Tehát énekelt is, nem is.

Clara Zetkin (aki elvileg nő volt)
Nézzük azonban, hogy valójában kivel, kikkel, illetve miféle történelmi háttéreseményekkel is hozható kapcsolatba a nevezetes, világkarriert befutott március nyolcadika. A világon az első nemzetközi nőnapot 1911-ben tartották, miután Clara Zetkin német szociáldemokrata politikusnő azt március 8-án megalapította. Ezt követően 1911. március 19-én Ausztriában, Németországban, Svájcban és Dániában megünnepelték azt.

Az említett baloldali női politikus 1857-ben Clara Eissner néven látta meg a napvilágot. Már fiatalon csatlakozott a születőfélben lévő németországi szocialista mozgalmakhoz, azonban a vaskancellár, Bismarck – máig követendő politikai példaként – 1878-ban betiltott a második birodalom területén mindenféle szocialista szervezkedést, ezért Eissner svájci, majd franciaországi emigrációba vonult. Fontos szerepet játszott a marxizmus elveinek elterjesztésére 1864-ben alapított I. Internacionáléban, és élettársa lett egy orosz anarchistának, Joszip Zetkinnek, akinek felvette a nevét is. A Németországi Szociáldemokrata Párt – amely 1890-től legálisan tevékenykedhetett – női tagozatának (a jelenlegi MSZP-nek is van ilyen csoportja az ateista hívő és egyéb szerveződések mellett) vezetője lett 1907-ben, majd a marxista, balszárnyból Rosa Luxemburggal és más elvtársaikkal hozták létre 1916-ban a Spartacus Szövetséget, amely 1919-től Németország Kommunista Pártjaként működött.

Rosa Luxemburg fajtajelleges ábrázata
Clara Zetkin a weimari köztársaság – a mai, ún. harmadik köztársaság kaotikus állapotaival vészes történelmi párhuzamot mutató – időszakában 1920-tól 1933-ig a Reichstagban képviselte a kommunistákat. 1920 őszén magával a bolsevik atyamesterrel, a később múmiaként reinkarnálódott és felmagasztosult Leninnel készített interjút a nőket érintő politikai és morális kérdésekről. Szó esett a beszélgetés során a nők munkásmozgalmi szerepvállalásáról, a szexualitásról és a nemi erkölcsről, a házasságról és a férfiakhoz való viszonyról, illetve az eljövendő új élet kialakításáról. Zetkin 1921 és 1931 között a szovjet, bolsevik modell európai szellemi-politikai exportjának céljára szervezett sztálini Komintern (III. Internacionálé) végrehajtó bizottságának a tagja is volt. Az 1933. évi árja forradalmat követően a Reichstag épülete lángjainak megvilágosító fényénél belátta, hogy az elkövetkező politikai kurzus időszakában (Drittes Reich) valószínűleg nem sok közéleti babér terem majd számára, ezért minden kommunisták evilági édenkertjébe, a vörös cár Gulág-paradicsomába, a Szovjetunióba emigrált. Itt is halt meg még ez év nyarán, s a Kreml fala mellett, szimbolikus helyen – nem messze Lenin elvtárs máig álló mauzóleuma túlvilági nyugodalmat biztosító szentélye biztonságos, óvó aurájának közelségében – temették el.

Miként fentebb már utaltunk rá, a nemzetközi nőnapot tehát maga Clara Zetkin alapította 1911. március 8-án, ám abban, hogy végül is – a kezdeti üzemzavarok után – épp ez a dátum vált mindmáig a bejegyzett, hivatalos kánonná, egy másik – nem éppen a történelem legfényesebb lapjaira kívánkozó – história is szerepet játszott. 1917. március 8-án Szentpétervárott ezen a napon kezdődött az első forradalom, melynek során – többek között – a nők is tüntettek a kenyérért és a békéért. (Ismert: az ekkor induló események vezetnek még ez év novemberében a világtörténelem legembertelenebb, 100 millió halálos áldozatot követelő rezsimjének létrehozásához.) Nem a deheroizálás nemtelen szándékától vezettetve, csupán a ténytisztelet okán meg kell említenünk, miszerint a forradalmi események előidézésében az időjárásnak is fontos szerep jutott. Történt ugyanis, hogy a hőmérséklet az átlagos –14,5 Celsius fokról hirtelen +8 fokra szökött fel, s az emberek, akiket a fagyos idő hetekig a rosszul fűtött odúikba kényszerített, most kitódultak, hogy végre élvezzék a napfényt és a meleget. Korabeli forrásokból tudjuk, hogy a tömegmozgalom viharát hamar a vitorlájukba fogták a bolsevikok. Alekszandra cárné ekképpen számolt be II. Miklósnak a történésekről: „Ami itt folyik, az garázdaság. Kisfiúk és kislányok szaladgálnak, és kiabálják, hogy nincs kenyerük – csak azért, hogy még fokozzák a feszültséget –, és a munkások akadályozzák a többieket a munkában. Ha az idő elég hideg volna, ezek valamennyien mind otthon ülnének”.

Gurmai Zita, a komcsik fő feministája ugyanazon a dabasi mulatságon

Magyarországon a szociáldemokrata baloldali körök felhívására már 1913-tól megünnepelték a nőnapot. Kötelező, állami szintre emelt hivatalos ceremóniává azonban csak a Rákosi-korszakban vált, s Kádárék továbbvitték ezt a moszkovita hagyományt is. Ma az ENSZ a világnapok között tartja számon.

A fentebbi, rövid összefoglalóból is egyértelművé válhat, hogy a tradicionalista-nemzeti jobboldali identitástudatú embernek semmi köze nincs március 8-ához, illetve az ún. nemzetközi nőnaphoz, s annak eszmeiségéhez. Hagyjuk ezt meg – március 21-ével, április 4-ével és november 7-ével egyetemben – a haladó baloldali szocialistáinknak. Lám, Mesterházy Attila már ki is tüntette a közpénzlenyúló hazaáruló, rendőrterror-tagadó Heller Ágnest az MSZP nőtagozatának közéleti díjával. Ez náluk természetes. Nálunk, ultrajobboldaliaknál viszont az evidencia, hogy tiszteljük, szeretjük a nőket, s tudjuk, az életünknek ők adnak egyedül értelmet, különösen a mai, súlyos belső konfliktusokkal terhelt, vesztébe rohanó nyugati civilizáció végnapjaiban. Virágot is ajándékozunk nekik nemes hódolatunk kifejezése szimbolikus jeleként az év 364 napján. Kivéve persze március 8-át.

Lipusz Zsolt

2013-as kép: nőnapi nagygyűlés egy phenjani kulturális központban: