Az óév novemberének utolsó hétvégéjén rendezték meg Székesfehérvárott "Történelmi átértékelés" címmel a kiváló történész és kultúrpolitikus, Hóman Bálint munkásságának szentelt tudományos konferenciát jeles hazánkfia születésének 125. évfordulója tiszteletére. A kiemelkedő fontosságú rendezvény előadói - többek között Romsics Ignác, Tőkéczki László, Dénes Iván Zoltán - levelet intéztek Pálinkás Józsefhez, az MTA elnökéhez, amelyben Hóman Bálint rehabilitációját kérik. A híradások szerint az Akadémia első embere támogatja a folyamat elindítását, sőt, még 2001 októberében - az első Orbán-kormány oktatási minisztereként - részt is vett a Horthy-korszak vezető történészének tassi újratemetésén.
Hóman Bálint
Hóman Bálint rehabilitációját az 1990-es évek elején Kosáry Domokos akkori akadémiai elnök kezdeményezte, felvetése azonban a sok és nagyhangú ellenző miatt kudarcba fulladt. Egyes történészek és politikusok vélekedése szerint ugyanis Hóman politikai tevékenysége nem egyértelmű, ezért nem ajánlatos és időszerű a rehabilitáció kérdésének napirendre tűzése. Ugyanez a helyzet Orsós Ferenc esetében is, de nézzük előbb Hómant.
A kiváló tudós 1885-ben született úri középosztálybeli, félig német eredetű család sarjaként. A Hómanok rokonságban állottak a Darányi-famíliával, Bálint a századelő nagy formátumú agrárvezérének, a földművelésügyi miniszter nagybácsinak, Darányi Ignácnak kedvenc unokaöccse volt. Kifogástalan társasági ember vált belőle, egyaránt otthonosan mozgott a dzsentri-birtokos rokonság baráti körének borozgatásain, s a pesti liberális-zsidó értelmiségi társaságban is. A hajnalokba nyúló nagy alföldi ivászatokon verhetetlenül áldozik Bacchus isten oltára előtt a hatalmas termetű, 130 kilós ember, ugyanakkor tudósi karrierje is szépen bontakozik ki: minden tudományos és társadalmi elismerést - egyébként teljesen kiérdemelten - megszerez. Előbb az Egyetemi Könyvtár tisztviselője lesz, majd 33 évesen már tanár a pesti egyetemen, s két évvel később, 1918-ban nemzedékéből elsőként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választják. A Horthy-korszak kezdetén a vörös diktatúra idején megjelent kiadványok megsemmisítéséről döntő bizottság tagja. 1922-ben az Egyetemi Könyvtár, 1923-ban az Országos Széchenyi Könyvtár, majd a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Közben 1922-től az Országos Magyar Gyűjteményegyetem elnökhelyettese is, gyakorlatilag ő vezeti a könyvtárakat, levéltárakat, múzeumokat tömörítő csúcsszervet. 1929-ben az MTA rendes tagjává választják.
Történetírói életművéből - a teljesség igénye nélkül - ki kell emelnünk az 1916-ban megjelenő "Magyar pénztörténet (1000-1325)" című alapmunkáját, "A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában" (Bp.1921), továbbá "A magyar hun hagyomány és hun monda" (Bp. 1925) címen közölt műveit. Élete fő alkotása azonban a Szekfű Gyulával közösen írott korszakalkotó szintézise, a "Magyar Történet" (Bp. 1928-1934). A legendás "Hóman-Szekfű" a mai napig a legigényesebb, leghasználhatóbb, s tárgyi tévedéseket, pontatlanságokat nem tartalmazó magyar történeti összegzés, amely szellemtörténeti megközelítésben elemzi múltunk eseményeit.
Ami Hóman oly nagy vitákat kavart közéleti szerepvállalását illeti, a magunk részéről ebben semmi kivetnivalót nem találunk. Hóman Bálint a Gömbös-kormány (1932-1936) kultuszminisztere lett, majd 1943-ig kis megszakítással folyamatosan betöltötte ezt a posztot Darányi Kálmán, Teleki Pál, Bárdossy László és Kállay Miklós miniszterelnöksége idején is. (Az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere Teleki Pál volt 1938-1939-ben). Eközben megválasztották országgyűlési képviselővé, egyúttal megmaradt a Magyar Történelmi Társulat, majd a Teleki Pál Intézet elnöki székében is. Baloldali politikai ellenfelei, valamint a szakmai irigység és féltékenység tüzétől fűtött némely frusztrált kollégája soha nem tudta neki megbocsátani azt, hogy ott volt ama nevezetes kormányülésen, amikor - a szovjetek által provokált határincidenst követően - Bárdossy elfogadtatta a Szovjetunió elleni hadüzenetet, sőt, munkáját folytatta a magyar törvényhozásban a Wehrmacht 1944. március 19-ei bevonulása után, mi több, a Szálasi-kormány megalakulását követően is megőrizte képviselői mandátumát az önálló magyar államiság teljes megszűnéséig. Személyét elválaszthatatlannak tartották a magyar kormányok németbarát külpolitikai irányvonalával. Hóman meggyőződése szerint ugyanis a német erő a realitás, az angolszászok túl messzire élnek határainktól, a szovjet ateista-bolsevista rendszer pedig létében veszélyezteti a több ezer éves európai civilizációt, illetve annak egyetemes kultúrkincseit. A Kárpát-medencébe betörő vörös horda magyar nyelvű lapjában úgy beszél róla a 16 évesen kommunistává lett moszkovita zsidó Andics Erzsébet, a Rákosi-rendszer ideológiai főkomisszárja, mint annak a reakciós magyar értelmiségnek megtestesítőjéről, akit először kell a vádlottak padjára ültetnie a berendezkedő bolsevista rezsimnek. Erről értesülve Hóman Bálint - sok százezer sorstársával együtt - megindul Nyugat felé 1945 tavaszán. Mint utóbb kiderült, vesztére. (Csak azt nem tudhatjuk, legalább ilyen rosszul vagy még cudarabbul járt volna, ha marad).
Az Amerikai Egyesült Államok katonai rendőrsége, a CIC (Counter Intelligence Corps) 1945 őszén kiadta a magyarországi kommunista hatóságoknak, így azok a justizmord ítélkezési gyakorlatot folytató ún. népbíróság elé állították. A perben tanúként megidézték az egykori barátot és kollégát, az új, szovjet vazallus rezsim (Magyarország csupán formailag volt ezen időszakban ún. népi demokrácia) moszkvai nagykövetét, aki meg sem jelent az ún. bíróság előtt, mindössze levelet írt, amelyben - valótlanul - azt állítja, miszerint 1932 után már nem érintkezett Hómannal. A történelem keserű iróniája, hogy Hómant épp az az ember hagyta cserben és árulta el, akiért korábban barátként annyi áldozatot hozott, s mindent megtett. Az 1920-as évek elején ő intézte a Bécsi Magyar Történeti Intézet egyik vezetőjeként huzamosabb ideig külföldön tartózkodó Szekfű budapesti ügyeit, s önzetlen, úri gesztussal mindent és mindenkit megmozgatott azért, hogy 1925-ben barátja az MTA levelező tagja legyen. 1944-ben pedig bújtatta Szekfűt a hungarista kormány hatóságai elől.
Hóman a "népbíróság" előtt
Végül 1946-ban a politikai bosszúra felesküdött ítélőszék mint háborús főbűnöst életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Hómant. Ezt követően a volt miniszter a váci fegyházba került. A hatalmas termetű, cukorbajos ember az ÁVH-s pribékek karmai közé jutva pokoli szenvedéseken ment keresztül, s rövidesen korábbi testsúlyának a felére, mintegy 60 kilogrammra fogyott le, s a '40-es évek végére már csak szánalmas emberi roncsként gubbasztott egyetlen szalmazsákkal berendezett magánzárkájában. Az emberszabású karhatalmisták hetenként két alkalommal felsúroltatták vele a zárkát, s a fegyház 30 méter hosszú folyosóját is. Amikor 1951-ben egy napon a szerencsétlen tudós már nem bírta felsúrolni a kövezetet, mert a végelgyengülés határára kerülvén összeesett, felvitték a börtönkórházba, ahol egy bizonyos dr. Halász nevű főorvos a kommunista előembereket oly karakterisztikusan jellemző humánum megnyilvánulásaként ezt kérdezte tőle: - No, Hóman, még nem döglött meg? A hippokratészi esküt meggyalázó gazember óhaja rövidesen teljesült. Korának egyik legragyogóbb elméje 1951. június 2-án megalázva, meggyötörve, szeretteitől hermetikusan elzárva hunyt ki örökre a váci fegyház evilági, vörös poklában.
A másik nagy tudású, nemzetközi hírnévnek örvendő tudósunk, Orsós Ferenc 1879. augusztus 22-én született Temesváron. 1903-ban szerzett orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Az első világháborúban orosz hadifogságba esett. 1918-tól a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórbonctani Intézetének vezetője. Már ekkoriban kiváló patológus hírében állott. 1928-tól az Akadémia levelező, 1940-től rendes tagja. 1935-ben már a budapesti egyetemen tanít, s a Törvényszéki Orvostani Intézet vezetője is lesz egyben. Az Orvosi Kamara delegáltjaként a felsőház tagja. Hivatása területén szakmai igényesség és hihetetlen munkabírás jellemezte. Az általa vezetett intézményekben folyamatos munkavégzést követelt meg, tehát éjszaka is dolgozniuk kellett beosztottjainak. A Harmadik Birodalom illetékes szakhatóságai az akkor már világhírű patológus szaktekintélyt kérték fel 1943-ban arra, hogy a katyni tömeggyilkosság körülményeinek kivizsgálására felállított igazságügyi orvosszakértői bizottság vezetője legyen. A német politikai és katonai vezetők magától értetődően tisztában voltak a teljes igazsággal, ezért is kaptak óriási propaganda- és sajtóvisszhangot a birodalomban a katyni vérengzés és exhumálás körülményei. A Sztálin által legyilkoltatott 25 ezer lengyel katonatiszt holttestének exhumálását az ő irányítása alatt álló nemzetközi bizottság végezte 1943. április 29-től június 4-éig. Összesen nyolc tömegsírt tártak fel és 2730 emberi maradványt azonosítottak. Orsós professzor maga 150 holttetemet vizsgált meg személyesen. A kiváló patológus a tömeggyilkosság időpontját a nevéhez fűződő pollenvizsgálati eljárás, a koponyában történő mészlerakódás vastagsága, valamint a hullarovarok faja és nagysága alapján azonosította 1940 tavaszára. Ekkoriban pedig semmiféle, akár a Wehrmacht, akár az SS kötelékébe tartozó német alakulat nem járhatott a helyszínen. Az igazságügyi orvosi vizsgálatok eredményeit egyéb források is megerősítették. A felkutatott és előkerült iratok, az újságok, a tömegsírokra álcázásként ültetett fák kora visszaigazolta Orsósék megállapításait. Azonban a kutatócsoport nem tudta a feltárást teljes egészében befejezni a Wehrmacht egységeinek 1943 nyarán kezdődő sajnálatos visszavonulása következtében. Szomorú epilógusa a Katyn-történetnek, hogy amikor Sztálin hadereje visszafoglalta Szmolenszk térségét, a vörös despota is "vizsgálatot" rendelt el az ügyben. Az 1941-et követő egyházpolitikai "fordulatnak" köszönhetően több metropolita, sőt a művei esztétikai értékét tekintve kiváló - ám sajnálatos módon kommunistává lett - orosz író - a Nagy Péter és a Golgota című regények szerzője - , Alekszej Tolsztoj is kijelentette, hogy a katyni gaztettet a nácik követték el. Persze az angolszászok "falaztak" Nürnbergben Sztálinnak, noha tökéletesen tisztában voltak a valós felelősök, illetve gyilkosok kilétével, hiszen a nemzetközi kutatócsoportban angol tisztek is voltak. Az amerikai és brit politikusok 1945 után mégis elfogadták a szovjetek által beterjesztett hivatalos verziót, mely szerint a Barbarossa-hadművelet során a németek követték el a katyni tömegmészárlást.
Értelemszerűen - akárcsak Hóman Bálint - sok jóra Orsós Ferenc sem számíthatott az 1945-ben hazánkban hatalomra kerülő, moszkovita siserahad vezette új budapesti rezsimtől. Már ez évben mindkettőjüket kizárták a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorából, Orsós esetében a fő vádpont a "fasiszták hazugságainak igazolása" mellett az volt, hogy 1939-ben a parlamentben faji törvények meghozatalát sürgette a hazai cigányság ellen, melyek tartalmazták volna a cigányok sterilizációját és internálását is. Orsós Ferenc életútja mégis jóval szerencsésebben alakult, mint a tragikus sorsú történészprofesszoré. Akárcsak később Hóman, ő is Németország nyugati részébe távozott 1944 decemberében. A szovjet, illetve a zsoldjában álló magyarországi bolsevik vezetés mindhiába kérte az angolszászoktól Orsós kiadatását, azok rendre visszautasították azt. Katyn titkának felfedője a mainzi egyetem képzőművészeti módszertan tanáraként dolgozott nyugdíjazásáig, s Mainzban is halt meg 1962 nyarán.
A két tragikus, párhuzamos magyar életrajz azonban korántsem fejeződik be a történész- és az orvosprofesszor halálával. 2010-ben, egy állítólagos "rendszerváltoztatás" után húsz évvel, a kommunista hatalombitorlók által hozott interdiktum és kiközösítés e sorok írásának pillanatában is hatályos, akárcsak azon döntések, amelyeknek eredményeként ma is országszerte találkozhatunk bolsevik gazemberek és hazaárulók, szovjet utolsó csatlósok emlékműveivel. Elegendő most talán az éppen aktuális, budapesti Károlyi Mihály vagy a pécsi, Doktor Sándor köztéri szobor körül fellángolt politikai csatározásokra utalnunk. Vagyis nemzeti létünk szimbolikus szférájában is nap mint nap szembesülhetünk a rendszercsúsztatás rezsimjének hazug mivoltával. Amennyiben Magyarországon 1990 táján valóságos, radikális politikai-társadalmi fordulat következett volna be, akkor rég nem lennének hatályosak a vegytiszta koncepciós koholmányokon nyugvó népbírósági ítéletek, miként a vörös akadémia által hozott személyi döntések sem. S nem utolsósorban: az igazi háborús főbűnösök azok voltak, akik Hóman Bálintot, Orsós Ferencet, s a hozzájuk hasonló tisztességes magyar hazafiakat megbélyegezték, bebörtönözték, halálba kergették és bitóra juttatták.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info