Az iskolákban azt tanítják, hogy a mitologikus világkép a régi korok emberének gondolkodását jellemezte, aki „tudatlanságából” fakadóan a mítoszokon keresztül tudta csak értelmezni a valóságot.




Ezzel szemben a mai, „modern”, „felvilágosult” korban már nincsen szükség mítoszokra, mert a tudomány szinte minden kérdésben pontosan eligazít – olvasható az iskolai tankönyvekben. Valami azonban még sincsen rendjén ezzel a magyarázattal, mert a szemünk láttára születnek meg az „új világrend” mítoszai.

A „modern” nyugati ember immár két alapmítosszal is büszkélkedhet: az egyik a holokauszt, a másik pedig a szeptember 11-i terrortámadás. Gyorsan sietek leszögezni: a mítoszoknak általában mindig van valamiféle valóságalapjuk. Ami például a holokausztot illeti, semmi kétség, a zsidókat valóban üldözték a nemzetiszocialisták és szövetségeseik a második világháború idején, tömegesen zárták őket koncentrációs táborokba, melyekben a kegyetlen bánásmód és más okok következtében sokan közülük életüket vesztették, de a keleti fronton is nagy számban végezték ki a partizánokat segítő, illetve a németek ellen fegyvert ragadó zsidókat. Ma már nem könnyű világos képet alkotni arról, mi is történt a zsidókkal a második világháború alatt, mivel egy igazi mondavilág jött létre a valóságos események építőkockáinak felhasználásával. A monda (melynek, ismétlem, valós részletei vannak) gázkamrákról, szén-monoxid gázzal történő gyilkolásról, emberi bőrből készített lámpaernyőről, a halottak zsírjából előállított szappanról, a deportáltaknak az auschwitzi „rámpán” történő szétválogatásáról, az embereken kísérletező Mengeléről, cigányok, homoszexuálisok tudatos legyilkolásáról, a foglyok, köztük csecsemők élve elégetéséről, lángoló kéményű krematóriumokról, a zuhanyból ömlő halálos gázról stb. szól. (Természetesen a „hivatalos” történettudomány immár csendben elismeri, hogy a mondavilág számos eleme közönséges kitaláció, de az emberek jelentős része továbbra is készpénznek veszi a mítosz legképtelenebb részleteit is.)

Hasonlóképpen kétségtelen tény, hogy négy repülőgépet valakik eltérítettek 2001. szeptember 11-ének reggelén, amelyek közül kettő becsapódott a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, a harmadik a Pentagonba, a negyedik pedig nem érte el a célpontot és lezuhant. (Vannak, akik kétségeiket hangoztatják a Pentagont ért támadás, illetve az egyik utasszállító lezuhanásával kapcsolatban is.) Azonban a mesés, mitologikus elemek a média erőteljes közreműködésével szépen beszivárogtak a szeptember 11-i események hivatalos történetének elemei közé is. Az agymosó kampány eredményesnek bizonyult, és milliók elméjébe sikerült elültetni a 19 mindenre elszánt, de békés, mindennapi életet élő terroristáról, a támadás előestéjén iszogató, utcanőkkel szórakozó, ugyanakkor a Koránt is tanulmányozó militáns iszlamistáról; a késekkel a gépet eltérítő, és a tornyoknak nekivezető, a „szabadságot gyűlölő” „őrült”, Allah nevét kiabáló muzulmán dzsihadistáról, a hősies, a terroristákat lefegyverző utasokról, az afgán-pakisztáni határvidék valamelyik titkos barlangjában rejtőzködő, de fellelhetetlen Oszama bin Ladenről stb. szóló, részben meglehetősen ostoba képzeteket.

Ugyanakkor a holokauszt és szeptember 11. között természetesen jelentős különbségek is vannak. Hiszen a „zsidók iparszerű megsemmisítése” 1941 és 1944 között, vagyis majdnem négy esztendőn keresztül folyt (nem kötik ugyan a nagyközönség orrára, de ha valaki nagyon megszorongatja a hivatalos történészeket, akkor beismerik, hogy a gázkamrák Auschwitzban folyamatosan bizony csak 1942 elejétől 1944 októberéig vagy novemberéig működtek még a hivatalos verzió szerint is, a többi „megsemmisítő lágerben” pedig jóval rövidebb ideig), a gázkamrákban, illetve a tömeges kivégzések során legyilkolt áldozatok számát hatmillióra teszik, ezzel szemben a szeptember 11-i események néhány óra alatt lejátszódtak, és a merényletek során közel háromezer ember vesztette életét. A holokauszt tehát mindenképpen sokkal jelentősebb, több ember életét kioltó esemény volt, mellyel – mint tudjuk – „semmilyen más történelmi esemény nem említhető egy lapon”. Azonban mind a holokauszt, mind pedig a szeptember 11-i események hivatalos magyarázata ugyanazt a hamis üzenetet közvetíti a tömegek számára: adott egy jóságos, becsületes, szorgalmas, szabadságszerető, ártatlan nép (az egyik esetben a zsidók, a másikban az amerikaiak), amelyre aljas, gonosz, gyűlölettől vezérelt emberek (az egyik esetben a nácik, a másikban az arab-iszlám terroristák) rátámadnak, azzal a céllal, hogy elpusztítsák őket. Természetesen önmagában mindkét „narratíva” minden legalább általános iskolát kijárt, vagy legalább a józan eszét használó ember elméjében gyanút kellene, hogy keltsen, hiszen a világ nem fehér és fekete, nincsenek angyalok és ördögök sem a történelemben, sem a mindennapokban, meg egyáltalán, illene megnézni az előzményeket, például azt, hogy mit csináltak a múltban ezek az „angyalok” (az egyik esetben a zsidók, a másikban az amcsik), amivel ilyen fokú gyűlöletet keltettek saját maguk ellen. Vagyis érdemes lenne megnézni a történetet a „gonosz nácik” és a „gonosz muzulmán terroristák” szempontjából is, megvizsgálva azt, mitől is lettek a „gonoszok” ilyen „gyűlölködők”, azonban a kritikus gondolkodásról leszoktatott emberek többsége nem kíváncsi az előzményekre, sem az érem másik oldalát nem vizsgálgatja, hanem megelégszik azzal a magyarázattal, amelyet a nyugati világot uraló oligarchia szolgálatában álló médiából hall.

A két mítosz tanulságai is hasonlóak, ugyanis mind a holokauszt-történet, mind pedig a szeptember 11-i monda világosan megmondja az embereknek, hogy kiket kell halálos ellenségnek tekinteni. Az ő elpusztításuk ily módon engedélyezett, az ellenük indított háborúban meghalni dicsőség, a katonai célok – vagy, ahogy mondják, a „biztonságunk” – érdekében pedig „anyagi áldozatokat is kell hoznunk”. (Erről pofáznak nálunk is folyamatosan, mi több, hősi halottá nyilvánították azokat a szerencsétlen magyar katonákat, akik a cionista érdekek védelmében életüket vesztették Afganisztánban.) A holokauszt-mítosz legfőbb tanulsága, hogy a „nácikat”, a „fasisztákat”, az „antiszemitákat” és a „rasszistákat” kell ellenségnek tekinteni - vagyis lényegében mindazokat, akik akár a legóvatosabb formában is nemtetszésüket fejezik ki a cionisták világuralmi törekvéseivel szemben. (Mivel ezek az elvetemült emberek „újabb holokausztot akarnak elkövetni” - szól a kirívóan ostoba propaganda.) A kritikus gondolkodásra nevelés terén csődöt mondott – valójában szándékosan csődbe vitt – iskolarendszerből kikerült emberek pedig még arra sem kérdeznek rá, pontosan kiket is kell náciknak, fasisztáknak, rasszistának és antiszemitáknak tekinteni, illetve hogy ki határozza meg, mit is jelentenek ezek a jelzők. A szeptember 11-i mítosz szintén kijelöli a kiirtandó célcsoportot: ők lennének a „terroristák”, illetve mindazok, akik a „terroristákat” támogatják. A „terroristák” többsége arab származású, illetve muzulmán vallású, ezért a „potenciális terroristák” többsége is a muzulmánok soraiból kerül ki, az iszlám világ tehát ellenség – sugalmazza a harsogó propaganda, a hatalmi érdekek szolgálatára kényszerített oktatási rendszer készséges közreműködése mellett. (Sugalmazzák, igen, ugyanis a hivatalos megnyilatkozásokban álszent módon csak az iszlám „radikálisokat”, vagy „fundamentalistákat” szidalmazzák, a „rendes” - értsd: a Nyugat előtt behódoló - „iszlám vallású emberekkel” nincsen probléma.) Mindebből pedig az következik, hogy bármelyik iszlám ország megtámadása, megszállása teljesen jogos a nyugati világ részéről, az áldozatokat pedig nem kell sajnálni, mert azok vagy terroristák, vagy pedig a harci cselekmények során elesett civilek. Ez utóbbiak a „járulékos veszteség” kategóriájába sorolandók, és nagyon sajnáljuk őket, de a haláluk valahol mégiscsak megéri, hiszen egy irtózatos nagy veszélyt kell elhárítani: egy újabb szeptember 11. bekövetkeztét. A gond persze itt is ugyanaz, mint a holokauszt-mítosz esetében: a szavak jelentését az uralkodó oligarchia szolgálatában álló médiumok határozzák meg, és a műveltségi színvonal szándékos lerontása és a kritikus gondolkodás tudatos elfojtásának következményeképpen nagyon kevesen akadnak, akik felteszik a döntő kérdést: végül is ki határozza meg, hogy ki a terrorista? Mit jelent ez a szó? Miért nevezik terroristának a saját országuk földjén az amerikai-izraeli hódítók ellen harcoló hazafiakat?

Mindkét mítosz legfőbb tanulásága tehát, hogy a nyugati világ cionista uralkodó körei mindent megtehetnek, gyilkolhatnak, háborúkat indíthatnak, országok sorát igázhatják le, és mindezt azért szabad nekik, mert el kell hárítaniuk a borzasztó veszélyt: egy újabb holokauszt, illetve egy újabb szeptember 11. bekövetkeztét. Isten látja lelkem, távol álljon tőlem, hogy bárkinek a vallásos vagy akármilyen hitét aláássam. Ha valaki jobban eligazodik a világban, vagy csak nagyobb biztonságban érzi magát, ha bizonyos vallási dogmákban vagy mítoszokban hisz, ám tegye. Baj akkor van, ha olyan vallásokat, illetve mítoszokat terjesztenek el a világban, amelyek más embercsoportok, más népek kirekesztésére, sőt, legyilkolására, hazájuk, földjeik elfoglalására ösztönöznek. Jelenleg azzal a ténnyel vagyunk kénytelenek szembesülni, hogy a nyugati világot irányító, mi több, a Földgolyó nagy részét is uralma alá hajtó, elképesztő hatalommal rendelkező oligarchia kényszeríti ránk a múltat meghamisító, gyűlöletre, a másképpen gondolkodó emberek kirekesztésére, az iszlám vallás követőinek gyűlöletére, népek, országok leigázására ösztönző hamis mítoszait.

Perge Ottó

Ajánló: A pénzgyár leleplezése: A holokauszt-ipar (x)