A címben említett televíziós csatorna fontos missziós küldetésének, műsorfilozófiai stratégiájának tartja, hogy egyfajta örömforrásként szolgáljon nézőinek a reggeli ébredés és szokásos kávéjuk elfogyasztása után.
Közismert, hogy az ATV-n fut már évek óta a Németh Sándor főhipnotizőr és mókamester celebrálása alatt zajló show-műsor, a nevezetes Vidám vasárnap. Az említett gyülekezetes szeánsz korosztályom tagjai számára érdekes képzettársításra ad alkalmat. Kamaszkorunk egyik kedvenc - szintén vasárnap sugárzott - rajzfilmsorozatában, a Vakáción a Mézga-családban, miután a Hufnágel Pisti nevű, leginkább Soros Györgyre emlékeztető világszélhámosa, a jó magyar kispolgári családot egy ausztráliai álomutazás csalfa ígéretével az egész földgolyón keresztülutaztatja, s mindenféle hajmeresztő kalandokba mártja, Gézáék elvetődnek többek között Afrikába is. Itt pedig a botcsinálta magyar világvándorok belekeverednek a Szomorú Vasárnap nevű halálfejes légióba, s különféle terrorcselekmények és gaztettek elkövetésére kényszerítik a bandavezérek akaratukon kívül őket. Kis kitérőként adódik egy másik fontos, s rendkívül érdekes párhuzam is: hogy álmodoztunk akkoriban, naivan, a gyermekkor édeni ártatlanságával e jobb sorsra érdemes kis hazában arról, hogy miféle paradicsomkertet teremtenének itt a Hufnágelek, ha nem a borzalmas vörös Belfegor hatalmába kerülünk 1945-ben. Aztán az ébresztőóra csörgése után jött a keserű eszmélés: ezek az uzsorás-élősködő multi-kufárok még a borzalmas és bunkó bolsevik párttitkároknál is kártékonyabb férgek.
No, de visszakanyarodva írásunk apropójához, úgy tűnik, hogy a fentebb említett ATV immár a rendes pihenőnapon, a vasárnapon kívül is csupa vidámsággal a lelki tarisznyánkban akar napi utunkra bocsátani minket. Azt már megszokhattuk, hogy a videokazetta-manipulátor Bánó, Kálmán Olga, Mészáros Tamás, jó Bolgár úr és társaik az esetek 98%-ában szegfűs és madaras bölcseket és véneket hívnak meg műsoraikba,hogy aztán ezek a jóemberek megmagyarázzák a mucsai bennszülötteknek,miszerint a jót ezek csupán érzékcsalódás, valamint saját tudatlanságuk és bunkóságuk okán érzik borzalmasnak. Így történt ez 2010. július 23-án is, amikor a reggeli, Jam című információs műsoruk egyik vendége Szanyi Tibor, a zuhanórepülésben lévő szocialisták budapesti kampányfőnöke volt. Jó Szanyi Tibor minden alkalommal tud valami egészen eredeti és meghökkentő bon mot-val szolgálni a nagy érdemű publikum számára. Ezúttal mondandójának lényege - akár egy antik diadalív - két pilléren nyugodott. Nevezetesen, hogy ő igazán nem érti, mi ez a manapság a baloldali politikusok részéről általánosan tapasztalható levertség, depresszió és szárnyaszegettség, noha erre semmi okuk nincs. Valóban, szívet melengető érzés volt a megelőző napi, parlamenti Orbán-beszéd alatt a vörös frakció tagjainak elnyúlt és hullasápadt arcvonásait figyelni, különösen repeshettünk az örömtől, amikor néhány alkalommal a máskor oly lehengerlő, magabiztos, táncra perdülő és egy tolvaj cigány gátlástalanságával hazudozó "elkúrós" Fletó böszmét mutatta az operatőr. Ez az ember önmaga kísértő árnya volt már. Magába roskadva, összetört törpeként kuporgott parlamenti helyén a hórihorgas "Ferenc testvér". Tehát Szanyi nem érti, mi ez a letargia elvtársai körében. Lelke rajta.
Ám az igazi - ércbe öntendő - mondata ez volt Tiborunknak, mintegy folytatva korábbi okfejtését:azért is érthetetlen ez az általános búskomorság, mert az elmúlt nyolc évben többet épült ez az ország, mint az azt megelőző ezer esztendő alatt. Mi következik mindebből? Több verzió is felállítható. Első esetben át kell írnunk az egész magyar történelmet, így helyükre kell tenni az olyan jelentéktelen históriai percemberkéket és epizódfigurákat, mint például Szent Lászlót, IV. Bélát, Károly Róbertet, Mátyás királyt, Bethlen Gábort, Horthy Miklóst, Bethlen Istvánt és a többi, fajsúlytalan társukat. A másik eshetőség, hogy Szanyi barátunk még csak nem is a Marsról, hanem egyenesen más galaxisról érkezett Hunnia földjére. Van azonban egy harmadik hipotézis is: egyszerűen csak viccnek, tréfának szánta az inkriminált mondatot, noha az nem április elsején hangzott el,hiszen ez esetben még rá is bólinthatnánk: milyen jó humora van ennek a szoci buldognak.
Mi a tanulság ebből a kis történetből? Tanácsos, mi több felettébb ajánlatos a Kuruc.info kedves olvasóinak minél gyakrabban, és minél hosszasabban nézniük az ATV adásait, hiszen ez a televízió garantáltan jó kedvre derít bennünket már a kora reggeli órákban, s nemcsak vasárnapjaink, hétköznapjaink is igencsak vidámak lesznek. Arra pedig az elmúlt nyolcéves rémálom után, lelki és mentális egészségünk helyreállításához, valamennyiünknek biza, igen nagy szükségünk van.
Lipusz Zsolt - Kuruc. info