Lezajlott az olyannyira – a magyar társadalom többsége által már 2006 őszére remélt – választás Magyarországon.

(Megjegyzendő, ha a köztudatba olyannyira zseniális gazfickóként és- nőként bemasírozott szocialistáink akkor belemennek egy előre hozott választásokba, a mainál sokkal jobb eredményt érnek el, de ez legyen az ő keresztjük és a magyar társadalom szerencséje.)

Túlságosan nagy meglepetéssel nem szolgált az első forduló. Ahogyan a futballzsargonban mondják, hozta a papírformát. Mindenekelőtt két, rendkívül örvendetes, édeni tény:

Kihullott a magyarországi törvényhozásból eddigi történelmünk legkártékonyabb, az általa képviselt szellemiség írmagjának kiirtásra érdemesült pártja, az SZDSZ. A fenti állítás azon olvasóink számára, akik Magyarországon éltek az elmúlt húsz évben vagy külföldön követték figyelemmel a hazai eseményeket, aligha bizonyítandó és részletezendő. Mindenesetre, emlékezetfrissítés-képpen - a teljesség igénye nélkül - említsük meg, hogy a szabadmadarak voltak, akik szétverték a magyar oktatási- és egészségügyi rendszert (lásd a jobb sorsra érdemesült Szemere- leszármazott Magyar Bálint, továbbá Fodor Gábor, Molnár Lajos és a kereskedelmi kanálisok legprimitívebb „eszmeiségének” nívóját is alul múló Horváth Ágnes ténykedését), és politikájuknak fő profilját jelentette, hogy a magyar emberekkel meggyűlöltessék azt, ami a nemzeti kohéziót biztosítja: nyelvet, kis közösségeket, történelmi múltat, vallást és hagyományt. Egyszóval: mindent, ami egy nemzetet nemzetté tesz. 

A másik, euforikus élménye az volt április 11. éjszakájának (pontosabban 12. hajnalának, de ebbe már ne is menjünk bele, hiszen külön elemzés tárgya lehetne e velejéig rohadt rezsim választást lebonyolító ténykedésének eme törvényszerű kísérőjelensége), hogy egy rendszerváltoztatás szülte pornóalakulat, az MDF, szintén kizuhant az országgyűlésből. Ritka élvezet volt a politikai prostituált kéjnő – és herényi párja – lebiggyedt ajkait figyelni, amint a sajtótájékoztatón elmondta közéleti nekrológját. Remélhetőleg a legközelebbi híradásokban már rabláncon vezetve találkozunk velük. (A sokak által még ma is oly áhítottan emlegetett „antalli örökséget” pedig most mellőzzük, hisz az nem más, mint az elmúlt húsz év történelmi útvesztése, zsákutcája).

Miként az várható volt, a Fidesz fölényesen nyerte az első fordulót, s nyilván április 25. után meglesz a kétharmados többsége is. A Jobbik pedig – felülmúlva a tavalyi EP-választásokon nyújtott eredményét – simán bejutott a parlamentbe. Ennek ellenére, a külső szemlélő számára úgy tűnt, mintha némi csalódottság lett volna úrrá a jobbikos vezetőkön. Ez részben érthető, részben nem.

Érthető abból a szemszögből, hogy a kampányban győzelemről, meg kétharmados többségről esett szó részükről, érthetetlen abból a szemszögből, hogy ezt nyilván maguk sem gondolták komolyan, csupán afféle kampányfogásnak szánták. Ugyanakkor mind a Fidesz, mind a Jobbik részéről jó néhány baklövést is elkövettek a kampány során.

Ezek közül az első számú az volt, hogy a remélhető voksmaximálás céljából egymás lejáratására törekedtek, s ezzel épp az ellenkező hatást érték el. Amennyiben az MSZP-t „ütik-verik”, s bemutatják az LMP eszmei-szervezeti hátterét (konkretizálva, hogy SZDSZ-reinkarnáció), akkor a majdani parlament valószínűleg a következő megoszlásban állna fel: Fidesz kb. 70%, Jobbik kb. 25%, MSZP kb.5% (persze, még ez is szégyen).

A Jobbiknak mint magát nemzeti radikális erőként meghatározó szervezetnek a bűne az volt, hogy miközben magát abszolút tiszta, és mind a kommunista rezsimtől, mind az elmúlt húsz évtől („húsz évet a húsz évért”) elhatároló politikai erőként történő feltüntetése közben a „vezérkart” telerakta ex-kommunista, ex-moszkovita, ex-kétes, 1-2 hónapja „megvilágosodott” kádereknek a tömegével. Eközben eltávolítottak maguktól számos talpas, „ősjobbikos” alapítót országszerte. Meg is lett az „eredménye”. A fideszes sajtó – miként az várható volt – a magasra adott labdát porig zúzva verte a földhöz.

S ne legyenek kételyeink: az új parlamentben dokumentumokkal bizonyítva, minden kritikus jobbikos interpelláció és felszólalás után Gyurcsányék majd felteszik a következő kérdéseket: „ Ti beszéltek? Egy pártban szocializálódtunk, egy rendszert szolgáltunk! Iskolatársak voltunk Moszkvában. Akkor miről beszélünk?” S erre majd nem lehet adekvát választ adni. S amennyiben a Fidesz tartja ígéretét, s a közbiztonság terén záros határidőn belül rendet tesz, a Jobbik mostani 17%-a könnyen a felére vagy még kevesebbre apadhat, ugyanis ahhoz, hogy egy nemzeti radikális formáció megerősödjön, valóban (ebben Political Capital-ék és társaik kivételesen nem hazudnak) az elmúlt nyolc évi katasztrófa-politizáláshoz hasonlatos közéleti impotenciára van szükség. 

Zárásképpen. Ez az ország mindenképpen többet érdemel a szolga-létnél és a gyarmati alávetésnél. Meg annál, hogy a fiatal nemzedék és a tehetségek ne hagyják itt, s ne menjenek akár „az ember életútjának felén” (Dante) is túl külföldre. Csak a most felálló új kormány és parlament tevékenységén múlik majd….

Lipusz Zsolt - Kuruc. info