Mielőtt belevágnánk a jelenlegi politikai kampányt elemző cikkünkbe, kikapcsolódás gyanánt a tisztelt olvasók figyelmébe ajánlanám Truffaut Négyszáz csapás című, 1959-ben készült nagyszerű filmdrámáját, amely címét egy közismert francia mondásból eredezteti.

Eszerint, aki négyszáz csapást elszenved, az már bármit képes elviselni az életben. A film döbbenetes társadalomrajz egy érzelmileg magára hagyott, boldogtalan és szeretethiányos kisfiúról és a felnőttek gusztustalan, szemellenzős világáról és zsarnoki hatalmáról. A film utolsó képkockái különösen nyugtalanító módon sugározzák a szabadságba szökés egyszerre felszabadító és nyomasztó kettősségét.

A négyszáz csapás az egyik legmegrázóbb film a becsapott, elárult és cserbenhagyott gyermekkorról. A mi mai gyermekeink már elviselték a négyszáz csapást, most ott állnak felnőtten, erősen, dühösen és kiábrándultan a kapuk előtt! Ők már nem kérnek semmit, egyszerűen visszakövetelik elrabolt gyermekkoruk igazságát és szeretetét. Most rajzolják meg eljövendő életfilmjüket a becsapott magyarok.

Álradikális ellenkampány

A film forog tovább. Még két hét és véget ér a 2010-es ámokfutás. Lassan végéhez közeledik minden idők legsunyibb, legaljasabb, legerkölcstelenebb politikai lejáratókampánya, ahol a nyárspolgárinak nevezett kétharmadnyi reménytelenség teljesen kivetkőzött önmagából és úri modorából. A néhány éve még „Orbánné ellésein” szörnyülködő kispolgári agitátorok alpári össztüzet zúdítottak a kádári státus quo-t megbontani kívánó Jobbik fiatal politikusaira. (A karaván halad, a kutyák ugatnak!) A proli-arisztokrácia mai talpasai, Széles vigyorral szinte szóra sem méltatják a nemzet hétpróbás gazembereit és megnyomorítóit. Nari és Pari inkább nemzeti egységbe forr össze a kommunikációs vártán, nehogy beleártsa magát valaki a közös pecsenyesütögetés önfeledt örömébe. Közben mellesleg látványosan szétválik egymástól a bűzös végtermék és a méregtelenítés legfőbb szerve: húsz gyötrelmes év után elválni készül végre szar a májtól! Igazán sajnálom, hogy egykori szeretett párt- és sorstársam, Nagy Ervin is arra az asztalra tett, amelynél egykor étkezett.

A „polgárbarát” kampány során teljes pőreségében feltárulkozott és lelepleződött ez a fensőbb (Kövér) körök által gondosan összetaknyolt álnemzetieskedő álradikalizmus, amely évtizedek óta rendre elfedte és megbénította a mélyreható és sorsfordító változásokat. Bátran kijelenthetjük: nincs, és nem is létezhet valódi, igaz és őszinte antikommunizmus, amely egyfajta hisztérikus Jobbik-ellenességgel párosul! Csakúgy, ahogyan nincs hiteles nemzeti radikalizmus sem a Jobbik ellenében! A Fidesz radikalizmusa mindössze felszínes propaganda, fából vaskarika csupán! Köszönettel tartozom egykori sajtóklubos barátaimnak: Lovas Pistának és Tóth Gy. Lászlónak, hogy nem szálltak be ebbe a gyomorforgató, hányingerszagú, belterjes és bulváros küzdelembe. Szánalommal nézem Bayert, hogyan alakul át egykori tehetséges Wass-epigonból Várkonyi-féle bértollnokká. (Szívesen ajánlom figyelmébe Kiss Sándor Zsidócsahos című remek esszéjét!) A szétfröccsenő magyar jaffa most azt gondolja, hogy kivételes szerencséje van. Nincs a kezdetekről, a kollégiumi szobák nyomasztóan izzadt és lábszagú atmoszférájáról világhálós-digitális fénykép, mutyizós dokumentum, kompromittáló bizonyíték. De van! Kizárólag a Jobbik szándékain múlott, hogy nem kerültek utcára a férfivizeldék intim titkai, a bordélyházakból kitántorgó kámzsás alakok képei, a részegségek és kurválkodások féltve dugdosott egykori dokumentumai. Remélem, ilyen mély, övön aluli régiókba soha nem fog lesüllyedni a feleszmélő nemzeti újságírás!

A kampány egyébként szép, jó és pozitív dolgokat is produkált. Amellett, hogy feltámadt végre Koppány és Petúr Bán közérthető és nemzetféltő magyar radikalizmusa, jó volt látni a semmitmondó lila ködök, narancs körök és vörös kockák helyett mindenhol a nemzeti trikolórt. A Jobbik erősen szorító karjai között felismerték végre az eddigi globális és internacionalista pártok, hogy valahol mélyen ők is magyarok! A megrettent politikai garnitúra vörös és sárga rongyok helyett nemzeti díszletekbe öltözött, ám a néphatalomra való jobbikos hivatkozás rendre kiverte náluk a biztosítékot. A szalondemokraták számára álljon itt tanulságként Ronald Reagan elnök egykori „populista” beiktatási beszéde, amely plasztikusan megformázta a népfenség „idejétmúlt” eszményét: „Időről időre csábított bennünket az a gondolat, hogy a társadalom túlságosan is bonyolulttá vált a közigazgatásban: hogy egy elitcsoport kormánya magasabb rendű, mint a nép kormánya, a nép által választott kormány, a népért dolgozó kormány. Következtetésképpen a népnek kell kormányoznia! Kormányunknak nincs egyéb hatalmuk, csak az, amellyel a nép felruházta. Követelni fogom annak a különbségnek az eltörlését, amely a szövetségi kormányra ruházott jogkör, valamint az államoknak és a népnek fenntartott jogkör között áll fenn.”

Beérett a saját termés

Sok megtévesztő szóbeszéd és álhír jelent meg mostanában a nemzeti radikalizmusról. Szánalmas és irracionális összeesküvés-elméletek láttak napvilágot arról, hogyan hozta létre az orosz birodalmi tőke a dinamikusan feltörekvő kelet-európai radikalizmust, közöttük a Jobbikot. Az amerikai-izraeli pénzeken, a korrupción és a banki mutyizásokon felhizlalt jelenlegi parazita „pártelit”, a „szörnyűséges szélsőségek” megjelenése kapcsán megpróbálta másra (külföldre) tolni és kenni a politikai felelősség látszatát. Nem volt hajlandó belátni, hogy a Jobbik ennek a torzszülött, hamvában holt harmadik köztársaságnak az elfeledett „zabigyereke”. A Jobbik kiábrándult, dühös és elszánt ifjúsága egyértelmű okozat és válasz csupán a banánköztársaságot létrehozó „atyák” álszent gengszterizmusára. A későkádári posztkommunista romlottság és a szánalmasan leolajozott antalli örökség mellett négy fő ok lökte felszínre ezt az új, radikális változásokat követelő generációt:

Első ok a Csurka-jelenség, amely nem más, mint a politikai amatörizmus és dilettantizmus mérföldköve. Ha Csurka értelmiségi elitpártból valódi, nemzeti alapokon álló néppártot kreál, ha felismeri az idők szelét és átadja a kormányrudat a feltörekvő, saját nevelésű, tehetséges nemzedéknek, ha belterjes személyi kultusz és pénzügyi mutyizás helyett átlátható politikai és gazdasági helyzetet teremt pártjában, akkor ma nincs Jobbik mint önálló párt.

Második ok az Orbán-jelenség, amely nem más, mint a megfogottság és a gyávaság mérföldköve. Ha Orbán nem akar szűk látókörűen mindent és mindenkit erőszakkal beintegrálni az „egy a zászló” téves stratégiája és taktikája mentén, ha engedi a párton belüli önálló, alulról szerveződő platformosodást, és az „egy vezér – egy nemzet” ideája mellé beemeli az „egy mozgalom” radikális polgári körösök hálózatát, ha nem futamodik meg minden fontos nemzeti kérdésben és nem hagyja cserben szavazóit, akkor ma nincs Jobbik mint önálló párt.

Harmadik ok a Gyurcsány-jelenség, amely nem más, mint a sátáni gonoszság és hazaárulás mérföldköve. Ha nincs ez az ezerszer átkozott gyurcsányi terrorizmus, messianizmus és fanatizmus, ha nincs vérlázítóan nemzetellenes idegen érdekű gyarmatosítás, ha nincs hajóágyúként elszabadult politikus-, bankár- és cigánybűnözés, amely a teljes nemzet ellehetetlenülését és elnyomorodását okozta, akkor ma nincs Jobbik mint önálló párt.

Negyedik ok a 2006-os morális forradalom jelensége, amely a megbántott nemzet lázadásának mérföldköve. Ha van élő, alkotmányos alapjog, törvény szerinti igazság és nemzeti önrendelkezés, ha a brutális karhatalmi erőszakkal szemben van erős, bátor, egységes és kitartó népakarat, ha van önszerveződő civil kurázsi és gerinces nemzeti önbecsülés, akkor ma nincs Jobbik mint önálló párt.
A jelenlegi, bolsevizmuson szocializálódott „elit” felelőssége megkerülhetetlen. Az eltorzult magyar kapitalizmus teljesen elvesztette legitimitását, tekintélyét és erkölcsét, ezért van szükség gyökeres változásra. A „rosszléti állam”, a harmadik köztársaság borzalmas politikai, jogi és erkölcsi korlátoltsága és kulturálatlansága hívta elő ezt a mindent átformáló és elsöprő, dinamikus nemzeti ellenkultúrát! Féljen tőle az, akinek félnivalója akad!

Letaglózó hét csapás

Most válogatás nélkül röpködnek a penetráns jelzők. Az elemzőkből és pártfunkcionáriusokból süt az igénytelenség. A Jobbik proli-párt (Csurka), gyökér-párt (Babarczy), fasiszta és náci párt (TGM), hülye seggfejek gyülekezete (Bayer), idióták pártja (Bencsik), rendezetlen gengszterpárt (Szijjártó). Ezek az indulati kitörések azonban mindössze a felszínt érintik, satnya és elcsépelt kampányfogások csupán. Az ellenfél ilyen mértékű lebecsülése visszaüt a feladóra. A felhevült pofozkodásban senki sem akarja észrevenni az Egyesült Államok-béli és a nyugat-európai új konzervativizmus és új jobboldal ideológiája és a Jobbik által képviselt eszmék közötti nyilvánvaló hasonlóságokat. A politológusok így jellemzik ezeket a nyugati világban jelen lévő radikális irányzatokat: Az erős állam és a karizmatikus vezető ideája, nacionalizmus, patriotizmus, militarizmus, antikommunizmus, populizmus, elitellenesség, mítoszteremtés, globalizáció- és multi-ellenesség, nemzeti érdekképviselet, a hősiesség, bátorság és az egyéni szabadságjogok hangsúlyozása, közösségi értékek és hagyományos keresztény erkölcsiség képviselete. A Jobbik mindezen eszméket programjában vallja és képviseli. A modern, új jobboldal hívószavai: az alkotmány, a törvény, a rend, a hagyomány, a tekintély, a hazafiság, a nemzeti egység és öntudat, a család, a vallás és a szabadság eszménye mind-mind ott találhatók a magyar fiatalok politikai üzeneteiben. A Jobbik gazdasági szemlélete sem világtól elzárt, egyedi és hóbortos jelenség csupán. A csökkentett létszámú államapparátus és bürokrácia, az oktatás fontossága, a nagyobb szakértelem, a munkafegyelem, a munkára való kényszerítés, az egyéni és közösségi kezdeményezések fokozása, a beruházási kedv ösztönzése, a hazai piac védelme, a kiemelt állami közmunkaprogramok támogatása, az alacsony infláció, az erős nemzeti valuta, az átlátható és egyszerű adózás és hatékony adókulcs a világ minden sikeres nemzetének programjában ott szerepel. Ez persze cseppet sem érdekli a hivatalos véleménydiktatúra mai apostolait!

A hazai és nemzetközi rágalomária közben ez nem fontos. Fasisztákat és nácikat kell keresni és találni mindenáron! Az ellenfelek számára nyilván fájdalmas mellékszál ugyan, de a Jobbik egyáltalán nem fajelméleti alapokon szerveződő újfasiszta (náci) párt. Azért, mert saját nemzettársai képviseletén kívül nem különösebben kedveli a felvásárlással ügyeskedő zsidó befektetőket, a bűnelkövetésből és gyermekgyártásból élősködő cigányokat és a behatoló/felforgató idegen kultúrák képviselőit - vagyis a deviáns másságot -, nos, ezért még nem illene lefasisztázni őket! Ez leginkább a korlátolt minősítőt minősíti! (Egyébként nincs mit a jobboldalon egymás szemére vetni: Orbán mindenféle hatalomra törő praktikát megtanult a bolsevizmusból, a Jobbik jó diákként mindent megtanult Orbántól. A dühös ifjúság következetesen azt csinálja tettekben, amit a szájkaratézó „Vezénylő Tábornok Úr” ámításként elsüt nagy és semmitmondó poénjaiban! Orbán a gazdaságban szocialista, a politikában liberális, a kultúrában konzervatív jelenlétet akar. Ezt a hiteltelené vált „háromarcúságot” kívánja felszámolni most a Jobbik!)

Egy biztos, a Jobbik négy ideológiai területen kíméletlen ellensége a jelenlegi egygyökerű többpártrendszernek. Az első konfrontáció oka a liberálszocialista „szent egyenlőség ügye”, amelyről tudjuk, hogy sehol a természeti rendben nem létezik. A cigánysággal kapcsolatos túlzott egyenlőség érvényesítése kapcsán látjuk, hogy ez a gyakorlat milyen szörnyű veszélyekkel fenyegeti a demokráciát! (Kizárólag Isten és törvény előtt van egyenlőség, sehol máshol!) A második konfrontáció oka a liberálszocialista „szent haladás ügye”, amely során a királyok egykori isteni jogát ma teljesen felváltotta a baloldali felforgatások (reformok) kizárólagosságon alapuló történelmi joga. Ezt a baloldallal „veleszületett” felsőbbrendű, messianisztikus kiválasztottságot akarja mindenáron megtörni és felszámolni most a Jobbik. A harmadik konfrontáció oka a „reakció elve”, amely során a Jobbik, mint élő és egészséges társadalmi organizáció keményen reagál a nemzet testében élősködő paraziták és férgek kártevéseire. A negyedik konfrontáció oka az ifjúságban jelen lévő „ellenforradalmi attitűd”, melynek során a Jobbik nyíltan szembefordul a lét- és nemzetrontás baloldali erőivel. Négy „égbekiáltó” bűn, amellyel nem tud semmit sem kezdeni a liberális diktatúra korlátolt kasztrendszere.

Most nézzünk körül, konkrétan mégis mi okozta ezt a rémült felfordulást a köztársaság politikai szemétdombja körül:

1. A Jobbik új nemzeti kiegyezést kényszerít ki, új status quo-t alakít, amely során megbontja és felrúgja a késő-kádárkori titkos alkut, amely a nép feje felett a poszt- és neokommunisták között köttetett.

2. A Jobbik új politikai struktúrát teremt, szétfeszítve ezzel a gyarmatosításban érdekelt, harmonikus kétpártrendszer háttérhatalmi intézményeinek kereteit.

3. A Jobbik új elitet nevel, amellyel részben felszámolja, és valódi versenyre kényszeríti az eddigi kontraszelekció által kitermelt improduktív, tehetségtelen és korrupt politikai garnitúrát.

4. A Jobbik új, nacionalista, reakciós és ellenforradalmi generációt jelenít meg, amely a baloldali haladás- és egyenlőségvallás kizárólagos egyeduralmának felszámolására törekszik.

5. A Jobbik új kommunikációt, közbeszédet és stílust teremt, amely minőségében és eszközeiben túlmutat a már megcsontosodott politikai dogmákon és tabutémákon.

6. A Jobbik új nemzeti érdekvédelmet tematizál és realizál, amely szembeszáll a korlátlan globális és multinacionális behatolással, kizsákmányolással és gyarmatosítással.

7. A Jobbik új és hősies nemzeti mítoszt, kultuszt és ethoszt képvisel, amely az őskeresztény magyar hitvilágon és eredetmítoszon keresztül szakrális alternatívát kínál a judeo-keresztény tanokkal szemben.

Összegezve: Új nemzeti kiegyezés. Új politikai erőtér. Új elit. Új generáció. Új kommunikáció. Új nemzeti érdekvédelem. Új nemzeti mítosz. Ez a Jobbik hét csapása, mellyel kegyetlenül földbe döngölheti ellenfeleit! A nép a Jobbikkal büntet, úgy jön elő mindenhonnan az elégedetlen, keserű, tiborci eszme, mint a felfakadó tavaszi talajvíz. Ha egy-két hónappal tovább tartana ez az elátkozott kampány, a Jobbik nyilván kormányt alakíthatna. (Az őszi önkormányzati választásokon még szélesebb rétegeket fog elérni az ébredés!) Egyetlen szerencséjük a hatalmon lévőknek, hogy a négymilliónyi mélyszegénységben élő kifosztott nyomorult a televízió képernyőin keresztül nem ismeri fel a valódi ellenségeit! Ők azok, akik már nem a széthazudott parlamentáris demokráciában, hanem egy mindent elsöprő éhséglázadásban reménykednek. Ők azok, akik tudatos világnézeti hovatartozás helyett egy kiló velős csontért inkább eladnák szavazati jogaikat. Ők a rendszer néma, arctalan, névtelen, ismeretlen áldozatai.

Elsuhanó pártállami álnok álmok

Vége a parlamenti mézes-mázos évtizedeknek. Végre van nemzeti alternatívája a „kispolgári” semmittevésnek! Vége annak a korszakos rózsaszín, lábvizes idillnek, ahol valaki nem a tisztességével, a bölcsességével, a bátorságával és karizmájával, hanem szétterülő ülepével és kínos, gyáva némaságával lehet eljövendő kormányfő. Az istenadta és istenverte nép szeretne végre követendő példaképet látni saját politikusaiban. A nép tettekre vágyik, nem hitszegő és ostoba fecsegésekre! A túlzott várakozásból fakadó csalódottság persze hamar felütheti a fejét. A nagy csodavárás összeroppanását követően, az őszi önkormányzati választásokon tovább erősödhet a Jobbik dühös nemzedéke. Addig azonban még tart a hosszú menetelés. A siker záloga viszonylag egyszerű és idealisztikus, ám betartani szinte lehetetlen:

1. Nem szabadna leállni a „villámháborús” kampánnyal, fenn kellene tartani a lendületet az őszi helyhatósági választásokig!

2. A parlamenti megmérettetéseket követően azonnal vissza kellene vonni, el kellene távolítani a kompromittálódott embereket a párt közeléből! (Nehogy félreértsék, nem a „hosszú kések éjszakáját javaslom”! A belső ellenség azonban mindig kártékonyabb a külsőnél!)

3. A Jobbik további széles beágyazódása érdekében meg kellene erősíteni a lendületesebb és lazább mozgalmi jelleget!

4. Végül, a hatékony parlamenti munka érdekében sürgősen ki kellene építeni az értelmiségi holdudvart a párt és a frakció körül!

Ha a Jobbik elveszíti egyedi arculatát, frissességét és dinamizmusát, ha hozzászürkül vagy hozzákorrumpálódik a többi párthoz, akkor menthetetlenül megsemmisül. A harag, a düh, a lelkesedés és a rajongás, vagyis az érzelmi alapú politizálás nagyon ingatag építmény. Olyan gyorsan roskad össze és olvad el, ahogyan hirtelen megnövekedett. A Jobbik sokak számára az utolsó utáni remény, a nemzet már nem élne túl egy újabb önsorsrontó csapást és csalódást! Bármit mondjanak is róla ellenfelei, Vona Gábor bátor, intelligens és karizmatikus vezető. Az elmúlt időszak legsikeresebb politikusa, aki a semmiből építette újra elfáradt pártját. Adjunk esélyt a fiataloknak! Adjunk esélyt saját gyermekeinknek! Adjunk esélyt önmagunknak! Ha nem akarunk egy újabb ellenőrizhetetlen pártállami gólemet, ha valódi tetteket akarunk az üres szavak helyett, ha egy új, szabad és igazságos Magyarországot akarunk, akkor csak egy választásunk marad: szavazzunk a második fordulóban is minél többen a Jobbikra!

Utóirat: Van egy nagyon rossz megérzésem a Szadesz reinkarnációjával, vagyis az LMP-vel kapcsolatban. Horn Gyula egykor, a szocialisták jelentős győzelme ellenére - nyilván a zsidó érdekek elsődlegessége okán -, szorosan magához ölelte a nyíltan faji alapokon politizáló SZDSZ-t. Félek tőle, hogy a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz - ugyancsak háttérhatalmi megfontolásokból -, szintén szorosan együtt fog működni Schifferékkel, akiknek hathatós és gátlástalan amerikai/izraeli érdekképviselete még jól jöhet a kispolgári „nemzetépítésben”. (Sólyom röptetése során már olajozottan működött a gépezet.) Adja Isten, hogy ne legyen igazam!

Molnár Tamás író, grafikus