(Molnár Tamás, a jobbik egykori alelnöke szeretettel ajánlja könyvének befejező fejezetét a győzelemre törő új, rendpárti és "pogány" ifjúságnak!)

Hat axióma, amiből a többi következik: 1/. Saját hit, mítosz és spiritualitás nélkül nincs nemzet. 2/. Szakralitás, karizma és stílus nélkül nincs uralkodó. 3/. Organikus rend, hierarchia, tekintély és közösség nélkül nincs állam. 4/. Spirituális háború folyik ellenünk. Ellenségeink legfőbb célja a magyar őstörténet, vallás és anyanyelv elpusztítása. 5/. A nyugati kereszténységet teljesen áthatja a zsidó messianizmus és anyagiasság. 6/. A feltámadáshoz új, egységes, szeretetben fogant magyar-keresztény kánon kell!

ÁRPÁD IMÁJA.

„Boldog Istenasszony Anyánk, nézz le ránk a Magyar Egekből.

Árasztd ránk mosolyod, fénylő napszemedből!

Nemzetünk Istenasszonya, add nekünk e földet!

Magyarok Istenasszonya, tarts meg itt bennünket!

Évezredeken át, áldd meg életünket, viharban és vészben oltalmazz meg minket!

Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot, ne érezzük soha a hontalanságot!

Duna, Tisza partját magyar szóval áldjuk, ez legyen örökre a mi Szent országunk!

Legyen minden magyar a Te fény gyermeked, pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted!

Ámen.”

„Romlásnak indult hajdan erős magyar!

Nem látod, Árpád vére miként fajul?” – A magyarokhoz. Berzsenyi 1810

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz még részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.” - Pio atya

Nekünk, magyaroknak kötelességünk újra és újra végiggondolnunk a léleknélküliség, az erkölcstelenség és az eldologiasodás útvesztőit, vagyis az emberi válságok eredetét, természetét és történetét. Végig kell járnunk a stációt, az utolsó hosszú utat, ki kell innunk a lélek elvesztésének méregpoharát, mert minden eddigi egyetemes romlásunk, végső soron saját morális elfajulásunkból fakadt. A magára maradottság ellenére, kizárólag az ember erkölcsi akarata és Istenbe vetett konok hite képes megállítani az eljövendő szörnyű pusztulást.

Világosan látnunk kell: Ha létezik - márpedig civilizációnk tragikus sorsa és állapota jól mutatja -, hogy létezik egy anyagi (antikrisztusi) princípium, akkor vele szemben léteznie kell egy szellemi (krisztusi) princípiumnak. Az isteni teremtés máig rejtőzködő szellemi kódja a történelmi tudás alapján nem lehet más, mint a sumér–szkíta–hun–avar–magyar eredetmítosz, hiszen egyetlen más nép története sem vezethető vissza egészen az emberi történelem aranykoráig. A magyarság szent bibliája, a magyar eredetmítosz és teremtéstörténet – az utolsó időkre szánva - többszörösen kódolt, titkolt és elrejtett üzenet, amely csak a végső beavatást követően értelmezhető. Ez a metafizikai tudás a magyar nép saját ősi mitológiájának alapja, a nemzeti identitás gyökere, amely a végső időkig meghatározza nemzetünk és rajtunk keresztül az egész eljövendő szellemi világunk sorsát.

A magyarság a világ egyik megmaradt ősnépe, nyelvünk az emberiség ősnyelve, vallásunk maga az ősvallás. (Nem lehet a véletlen műve, hogy a magyar nyelv honfoglalás előtti szavaival az egész keresztény hitvilág, sőt maga a Biblia is tökéletesen lefordítható!) A kereszténység (szemita jellegű) felsőbbrendűségének és kizárólagosságának sajnos „elévülhetetlen érdemei vannak” a magyar ősmitológia és ősvallás felszámolását illetőleg. A megosztottságban érdekelt katolikus egyház máig tudatosan gyengíti az önállóságra törekvő ősmagyar-őskeresztény identitást! Határozottan ki kell jelentenünk: Minden népnek eredendő és különleges joga van saját eredetmítoszának és ősi hitvilágának a megvallásához. Ennek megismerését és gyakorlását semmiféle politikai vagy vallási ideológia nem kérdőjelezheti meg, és nem akadályozhatja!

Az ősi források öröktől fogva az égből erednek. Az aranylemezekre vésett rovások szerint az emberiség hajnalán Ataisz szigetére Istenek érkeztek a földre. Itt éltek békességben Góg (Fehér hunok) és Magóg (Fekete hunok) törzsei, akik Úr népének nevezték magukat. Későbbi kirajzásukat követően hatalmas városokat alapítottak Egyiptomban és Mezopotámiában, ahol a huszonnégy törzs, szövetséget kötött egymással és megalkotta a közös Úz nyelvet.

Őseink fény, tűz és napimádók voltak. Imádták Babbát, a Földanyát, a teremtő és termékeny asszonykirálynőt. Ismerték a vérszerződést, a vízzel való meghintést, az engesztelő áldozatot és a keresztelés áldását. Hittek az Egy Istenben, de faragott szobrot sohasem állítottak számára. Mint az élet ősforrását istenként tisztelték a Napot. Bensőséges kapcsolatban élt bennük az örök Isten, az őslélek, az öröktől fogva jelenlévő jóságos szellem, az égbolton uralkodó csodásan ragyogó végtelenség és fényesség. Szeretetvallásuk egy tiszta őskeresztény, Jézus nélküli Jézus hit volt. Ez lett a Pártus Birodalom államvallása, melynek központja Babilon volt. E vallás apostola lett Péter és segítője, Tamás, akik értették és beszélték a pártusok színes és dallamos nyelvét. Közéjük érkezett el a Megváltó.

Jézus, akárcsak Mózes, nem a zsidó nép küldötte és szülötte volt. Az eggyé vált Isten ember és Ember isten kora ifjúságában egyetlen igaz Isten hitében és szeretetében nőtt fel. Tizenkét éves korában visszatért a szkíták alapította Jeruzsálem városába, ahol a kis beavatott megvédte ősi hitét a zsidó papokkal és írástudókkal szemben. Jézus sem küllemében, sem belsejében, sem gondolataiban, sem cselekedeteiben nem volt júdeai jellem. Jézus az érdek nélküli szeretet égi eredetű, alázatos és önfeláldozó vallását hirdette. A szellem elpusztíthatatlan erejét képviselte a múló anyaggal szemben. Azt a szeretetet tette meg vallási fundamentumnak, amely anélkül, hogy megfogyatkozna, korlátlanul szétosztható a világ szegények között. A lélek és a szeretet szabad szárnyalását hirdette meg a kufárok és uzsorások földi hatalmával szemben. Aztán zsidó akarat szerint elfogták, hamis vád alá vették, megkínozták és latin keresztre felfeszítették. Aztán gyilkosai a kereszt jelével kinyitották a halál kapuját, melyre felszögezték a Sátán üzenetét: I. N. R. I. Aztán a Megváltó megtért mennyei urához, és nem lett soha többé a zsidók meggyalázott királya. Aztán feltámadt és Ő maga lett az egész nyugati civilizáció. Aztán ismét elpusztul majd azért, hogy új és fénylő ruhájában, karddal a kezében végső rendet teremtsen.

Őseink már jóval Jézus megjelenése előtt tudták, érezték és értették mindezt a csodát, amit a teremtés, a lét és az örök lélek misztériuma jelent. Tudta ezt az első ember, Hargita. Tudta Noé dédunokája, Nimród, és felesége Innana. Tudta két csodálatos fiuk, Hunor és Magor. Aztán a világ első királyától elindult dicső útjára az Árpád-házi vérvonal. A szemita szellemmel megfertőzött kereszténységben azonban nem volt semmiféle hála Atilla nagylelkű népe iránt. Róma intrikája és cselszövése már a kezdetektől fogva megtörte és megosztotta a magyarokat. Géza Taksony fejedelem fia volt, aki puccsal ragadta magához a hatalmat, melyet ősi rend és szokás szerint nem ő örökölt volna, hanem Taksony legidősebb férfirokona. (Később a történet tragikusan megismétlődött, hiszen nem Istvánnak, hanem Koppánynak, az őskeresztény uralkodónak kellett volna következnie a fejedelmi trónon.)

Géza szövetséget kötött az egyházzal, amely hűbéresén, I. Ottón keresztül segítséget ígért Gézának. Ennek fejében el kellett pusztítani a régi, ősmagyar rendet, szellemet és vallást. Vajk-István idegen papi nevelői és idegen felesége segítségével megszilárdította hatalmát. Aztán „keresztényi könyörülettel” kiirtotta családjából a Vazul-ágat és közvetlen rokonságát, forró ólmot öntetett füleikbe vagy élve eltemetette őket. Kegyetlenül megölte és felnégyelte az ősi hitet képviselő Koppány vezért, a Csanáddal való leszámolás után negyvenezer jó magyar vitézt hányt kardélre. Aztán idegen érdekek és a feudalizmus béklyójába rakta a szabad magyar nemzetet.

Vajk-István idegenekkel vette körül magát, elszakította a keleti kapcsolatokat és gyökereket, megsemmisítette az ősi gnosztikus tudást, erőszakkal felszámolta a régi nyelvet és az ősi szeretetvallást. (A szörnyű és erőszakos hittérítés következtében ötszáz évig, vagyis a mohácsi csatát követően lehetett csak először magyarul írni a latin helyett! A katolikus szentmiséket a XX. század végéig latinul tartották! A magyar néppel szemben Istvánt Róma és a Habsburg-ház akarata emelte magasra.) A véres keresztény államot megteremtő uralkodó, egy utat hagyott csak meg a múlt irányába: nem nyúlt, nem mert hozzányúlni a női princípiumhoz, a teremtő–szülő Babbához, a Nagyboldogasszonyhoz. A fenséges Istenasszonyt hozzákapcsolta Szűz Máriához, akinek oltalmába ajánlotta az országot.

István szinte mindent elpusztított a magyarság lelkéből és szelleméből, egyedül az újjászületés aktusát nem vette el a megcsonkított nemzettől. István a fejére emelte a Szent Koronát, a Napisten körét és négy földi pántját, melyet közrefogtak a csillagok. Az államalapító „modern” uralkodó homlokához érintette az univerzumot és a fényt, tetején a hatalmi realitással, a megbicsaklott latin kereszttel. Az ősi jelek, a babiloni, a máltai, a kelta, az etruszk, a tau, a kopt, az ankh, a pártus, a hun, a szkíta, az avar, az ősmagyar keresztek, az ég-élet–lélek csodás jelei, mind-mind eltűntek. Helyettük mindenhol megjelent a nyugati civilizáció öldöklésének és halálának jelképe a latin kereszt. A földi hatalom jelképe, amelyben Istent és embert egyaránt megöltek.

Új időszámítás kezdődött. Valami hosszú időre megszakadt és elpusztult. Természeti népként a magyarok minden vesztes csata után talpraálltak, megújultak és megerősödtek. Az Árpád-ház hatalomra jutását követően idegen tanítók jöttek az országba, akik tanaikkal belülről térítették és bomlasztották a magyarságot. Egyedül Szent László a szigorú és igazságos lovagkirály volt az, aki beismerő bűnbánatot gyakorolt: „… Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül…” – vallotta be utódainak. Ám később sem engedélyezték az ősvallást, az ősírást, a származás- és örökléstant, a nemzeti öntudatot, a felébredést, nehogy a nemzet ismét magára találjon. Idegen érdekeket képviselő, sokszor léha és élősködő papok, királyok és nemesek ültek a meggyötört magyarság nyakára. Az egykor szabad és független nép lassan rabszolga lett saját hazájában. Isten kiválasztott, harcos szellemi népét többé már nem a régi-égi Isten irányította a szakrális fejedelmeken keresztül, hanem a nemzettől idegen lelkiségű emberek, akiknek első volt a pénz és a hatalom. A megfélemlített és megtört nép elhagyta Istenét, az Isten elhagyta szeretett ősi népét. Ég és föld bennük végleg kettéhasadt. Ezer éves balsorsunk ezzel kezdetét vette. Hagytuk elveszni ősi vallásunkat, ősi hagyományainkat, értékrendünket és történelmünket. Elfeledtük őseink és hőseink dicső emlékezetét. Babba az egykor termékeny magyar anya előbb szűzzé, majd meddővé változott. Ez a régi bűn és vétség vonta maga után a napjainkig ható, súlyos turáni átkot. Ősi hitvallás és hagyomány nélkül nem lehet szép, igaz és boldog jövője egyetlen nemzetnek sem!

A magyarok hitüket (természetrend) és gyönyörű ősvallásukat (szeretetvallás) egykor feláldozták az európai beilleszkedés oltárán. Olyan kultúrkörrel, tiszta hitvilággal és magasrendű istenélménnyel jöttek vissza ismét Európába, amely teljesen átformálta a kontinens akkori civilizációját. A magyarság megnyerése, betörése és elvesztése létkérdés volt az Atilla által megregulázott katolikus egyházi vezetés számára, hiszen egyetlen európai uralkodóház sem volt olyan független a nyugati civilizációt képviselő pápai hatalomtól, mint az Árpád-házi vérvonal.

Mivel Európa nyílt háborúban nem tudta soha legyőzni a magyarságot, azt az ősi erőt kellett elpusztítani benne, ami hierarchikus és organikus nemzetközösségét összetartotta, vagyis múltját, nyelvét és ősi hitét kellett szétrombolni. Az ősi magyar hitvilágban világos, áttekinthető, kozmikus természetrend uralkodott: az égi hatalmak és az evilági élet egységes rendje. Élete során ez a nép, a kölcsönös égi és földi rendet fenntartotta és folytatta, a születés és halál szent misztériumát felajánlotta Istenének. Egy Istent vallott, esküdvén vért áldozott, gyermekeit megszentelte, táltosait beavatta, a harcot és küzdelmet tisztelte, ellenfeleit becsülte, halottait arccal a Nap felé temette. Soha nem vágyott máséra, mindég csak a magáét akarta, becsülte és birtokolta!

A magyaroknak a szabad szellem és a szabad lélek fénykultusza mindennél fontosabb volt. Őseink öt különböző rétegben jelenítették meg az emberi lelkiséget. Ezek: a szabadlélek, a testlélek, a fejlélek, az álomlélek és a halállélek voltak. A magyarok vallották a MAG ősi kultuszát, amely így szólt: - Az ember kezdetben nem teljesen kifejlődött szellemi lény volt. Szellemi teste csupán egy picinyke magszem, egy kicsinyke fénylő csíraként létezett. Ez, mint minden termékeny mag, magában hordozta lehetőségeinek és létének teljes skáláját, de kibontakozása érdekében folyamatos fejlődésre volt szüksége. Az Életfáról lepergő szellemi magocska a földben (a Földanya termékeny ölében) indult növekedésnek, gyökeresedett és szökkent szárba. Különböző isteni erők táplálták és erősítették a kicsinyke vetést, védték és érlelték a szellem termését. A földi lét az élményszerzés és tapasztalás csodálatos tárházát kínálta. A fejlődés pulzáló, szakaszos, de folyamatos volt. Tanítónk és gondozónk kizárólag a teljesen érett szellemeket engedte végleg visszatérni az ősök világába, az Életfa virágzó lombjai közé.

Mi más ez, mint egy csodaszép, egységes ősi szeretet-tanítás, egy valódi, Jézus nélküli Jézus-hit! Ősvallásunk alapjait, ezt a szétbomló, a Föld szívcsakrájából kiáramló létmisztérium rejti a Szent Koronával együtt. Ez a négyrétegű Pilis-titok, ahol és amelyben, máig elfedi a magot a héj. Az emberiség ősi szellemi kincse feltámadásra vár! Ebbe a négyrétegű kozmikus tudásba van beleszőve, ahogyan Pap Gábor csodálatosan feltárta: Attila táltos- és sámánhite, az őskereszténység manicheista hite, a buddhizmus és hinduizmus hite és végül a Zarathusztra-vallás, szeredás/mágus hite. Szerteágazó indákként Atilla és Buda karakterű erezetek szövik át a Holdvilágárok környékét, melyekben még csak nyomokban sem található judeo–keresztény hatás. A magyar Szent Korona a fény és az univerzum csodálatos koronája. Ha felülről rátekintünk, a körben meglátjuk a Napot, a két egymást keresztező pántban megpillantjuk a Szent négyesség ornamentikáját. A körben ott a kereszt, a magyar ősvallás jelképe! Kristályaiban szellemi lények lakoznak, ékköveiben ott lebegnek a távoli csillagövek és galaxisok. Még maga a kicsinyke latin-kereszt - a földi létnek, a halál kapujának a jele - is megdőlt és meghajlott ezen a tökéletes és kozmikus isteni talapzaton!

Közeleg az idő. Újra fel kell támasztanunk ősi hitüket Európa és a világ megmentésének érdekében! A sötét lét elleni küzdelem küldötteiként régi-új vallást, régi-új nemzeti eredetmítoszt, régi-új nemzeti ellenforradalmat kell szerveznünk! Erős, organikus államot, ezen belül erős lelkű nemzetet kell összekovácsolnunk, amely a Szent Korona, az ősi alkotmány, a régi hagyomány, a hierarchia, a tekintély és erkölcs talaján újraszervezi a rendet, a nemzet értékteremtő közösségeit!

Ennek érdekében négy bátor lépést kell megtennünk az egyre gyorsuló időben:

Első lépcsőben el kell távolodnunk a páli és visszatérnünk a péteri kereszténységhez, vagyis ki kell űznünk a romboló szemita szellemet keresztény vallásunkból! Álszent és dogmatikus hit helyett, ismét élő természetvallást kell teremtenünk!

Második lépcsőben nem a halál kapuján átlépve, hanem az élet gyönyörű misztériumán keresztül kell megtalálnunk önmagunkban és a világban a Megváltó szellemét! Szabad akaratunk által ki kell szabadulnunk a lelki alávetettségből!

Harmadik lépcsőben magunkhoz kell ölelnünk, fel kell emelnünk, és áldozatot kell hoznunk a termékeny Föld Anya életéért! Be kell őt illesztenünk a Szentnégyesség univerzális rendjébe!

Negyedik lépcsőben teljességében fel kell tárnunk, meg kell fejtenünk, és újra kell alkotnunk a magyar eredetmítoszt, a nemzet Ősi Szövetségét, melyet egykor szabad népként a magyarok Istenével kötettünk! Ezen a fundamentumon egységes kánonként újra kanonizálnunk kell fénylő, érdek nélküli szeretettől átitatott ősvallásunkat! Ha mindezt megtesszük, a nemzet teste kiszabadul végre sötét börtönéből.

Ennek a régi-új, nemzeti (lelki és világi) felszabadulásnak, ennek a régi-új patrióta mozgalomnak semmi köze sem lesz az eddigi hibás, zsákutcába torkolló modern eszmékhez, elméletekhez és vallásokhoz. Ez a régi-új spiritualitást követő irány tudni fogja majd, hogy csak és kizárólag a szakrális nemzettudat képes felülemelkedni a jelenlegi válságos helyzeten! Tudni fogja, hogy újra fel kell lépnie a beavatás metafizikai magaslataira, a zikkurat tetejére. Ennek a sokszor becsapott, lendületes és fiatal magyar nemzedéknek egy ősmagyar eredetmítosz segítségével, gyökerestül át kell formálnia (s ez által meg kell haladnia) a betegé tett zsidó-keresztény vallást, át kell írnia egy ősmagyar–újkeresztény vallássá!

Analitikus, tiszta és bölcs magyar elméknek (akiknek nincs semmiféle „seb” a fején és a kezén), össze kell rakniuk - akár egy szétszórt és összekevert puzzle játék darabjait - a magyarság saját egységes ősmúltját. Azt a gyönyörű és mágikus múltat, amely távoli idők horizontján és óceánjain keresztül a Nap istentől, az Életfától, Ugortól és Magortól, az Aranyszarvastól, a Kerecsensólyomtól, a sámánoktól, a táltosoktól, a tündérektől, a sumer-kelta–szkíta-avar–hun–magyar eredetből fakad.

Később Attilán, Árpád vérein és Csaba királyfi csillagösvényén keresztül, eljut majd ismét Babba Máriáig! Visszavándorol az időben azért, hogy eljusson az öreg Es-Tentől, MU-tól, Ataisztól, Babbától, Tündér Ilonától, a fény termékeny Nagyboldog asszonyától a megváltó Pártus királyig, mely ősi történet tökéletes és szerves egységet alkot Szűz Máriával és Jézussal, vagyis az Újszövetség szeretettől fénylő tanításaival. Mert minden kezdetben ott a vég és minden végben ott a kezdet. A magyarok segítségével újranemzheti önmagát a létesülés.

A magyarok eredendő célja és küldetése ebben az anyag és szellem között dúló iszonyatos háborúban nem lehet más, mint a fénylő szellem energiájának, az isteni világuralomnak a kiteljesítése, melynek során az Antikrisztus (anyag) végső vereségét követően, a felmutatott hősies áldozat révén, ismét beteljesedik majd a kozmikus rend és megváltás. A magyarság, mint az Ószövetség előtti Ősszövetség letéteményese, a végítélet közeledtével, az utolsó időkben fog felébredni, beavatódni és cselekedni.

Az idők során elveszett vagy kiirtódott nemzeti eredetmítoszok között, isteni akarat folytán máig létezik egy kitüntetett. Ez nem más, mint a magyar eredet- és ősmítosz, amely évezredek óta titokzatosan rejtőzködik és várakozik a mélységben. Ennek a csodás szellemi kincsnek – ahogyan közeledik a végítélet - egyre több darabja kerül majd felszínre az őstörténet, a régészet, a néprajz, a nyelv és a genetika segítségével. A magyar ősi hitvilág feltámadásra van ítélve! Arra, hogy előkészítse és megnyissa a kozmikus kaput, a fény második eljövetelére, amelyben az anyag végleg fénnyé alakul. Ez a beteljesülés lesz az eredeti, igazi ősszövetségi törvény, amely közvetlenül Isten és teremtménye között köttetett, s mely alapjaiban fogja megrázni és átformálni nemcsak a nyugati, szemita–keresztény világot, de az egész emberiséget.

Az egész emberi civilizációt átalakítja majd ez a kozmikus belső tudás, amely véglegesen felszabadítja, megerősíti és újrakötteti a sötétség démoni erőivel szemben a megújult Újszövetség szellemi és lelki szeretet-tanait. A magyar Ősszövetség a halál civilizációjának leplével szemben nem elfedi, hanem véglegesen feltárja majd az utat a Teremtő felé, helyreállítva ezzel a megszakadt Isten és ember közötti kozmikus párbeszéd végtelen lehetőségeit. Oltárra emeli bennünk az új Ádám égi fénykultuszát! Ismét magasba emeli az Ég-Atya és Föld-Anya tiszteletét, az Életfa ápolását, és az újjászületni képes (reinkarnálódó) lélek végtelen szabadságát. Azért mutat be áldozatot, hogy minden teremtett emberi lény ismét önmaga ura lehessen, hiszen mások által nem lehet megtisztulni, csak az isteni szabad akarat által. Ennek az akaratnak fel kell emelnie a Szentháromság eltorzult és haldokló, uránoszi, férfias világába – az Atya, Fiú, Szentlélek mellé - az Anya orákulumát, a teremtő Szent négyesség (újjászülető) ősi erejét, az eddig hiányzó, ám most újra megnyilatkozó dimenziót.

A magyaroknak ismét hallgatniuk kell matriarchális ősmúltjuk és orákulumuk üzenetére! Vissza kell adniuk a világnak a négy őselem, születés–teremtés pulzáló energiáit! A szemita–kereszténységgel szemben a magyar Ősszövetségnek alapvető tudásként ki kell nyilatkoznia, hogy nem az anyag kapuján, a test kapuján, a pénz kapuján, a halál kapuján keresztül juthatunk el a megváltáshoz, üdvösséghez és boldogsághoz, hanem életünkben a felébredés, szemlélődés, beavatás és hősi/nemes tett útján, vagyis Isten bennünk kiteljesedett élete útján. A magyaroknak ismét akarniuk kell ezt a természet közeli, fénylő, éteri, ősi élet-vallást!

A szakrális magyar ifjúságnak el kell dobnia a gyűlölettel, vérrel és testvérharccal terhes „Nevek könyvét” az Ótestamentumot. Helyette fel kell mutatniuk a világnak a Szeretet Szimbólumainak hatalmas enciklopédiáját, azt az ősmagyar eredetmítoszt, amely ismét felkészíti a megváltásra a sötétségbe zuhanó emberiséget. Ameddig csak lehetséges, a Szent Koronától vissza kell mennünk az időben! Meg kell idéznünk az ősi múltat, a teremtő, bátor és harcos szellemiséget, amely egyedüli biztos fundamentuma lehet az eljövendőnek! Az ősök szellemének fénye segíteni fog a sötétségben botorkálóknak!

Ennek az ifjúságnak fel kell ismernie és meg kell változtatnia azt a kegyetlen féligazságot, amit Benjamin Disraeli felismert: „A kereszténység egy tökéletesített zsidóság, vagy pedig semmi: a kereszténység a zsidóság nélkül érthetetlen, mint ahogyan a zsidóság a kereszténység nélkül tökéletlen.”

Ennek az ifjúságnak rá kell döbbennie arra a szörnyű ellentmondásra, amire Leon Bloy rádöbbent: „A zsidók csak akkor térnek meg, ha Krisztus lejön a keresztfáról. Krisztus viszont csak akkor teheti ezt meg, ha a zsidók megtérnek.” Ennek az ifjúságnak látnia kell, hogy az antiszemitizmust lépten-nyomon az a zsidó szellem szüli és fertőzi meg, amely ellen küzd. A kereszténység a születése pillanatától be van oltva egy nagyfokú antiszemitizmussal. A mai, áldozatra kész magyar ifjúságnak a zsigereiben kell éreznie, hogy a szeretet szabadsága által a keresztényiség igazi alapja az ősi kölcsönösség, vagyis Isten ismételt megszületése az emberben és a fénylő ember megszületése Istenben.

A kereszténységnek minél előbb ki kell lépnie a mindent felforgató zsidó szellem, vagyis az Antikrisztus halálos, irracionálisan materiális öleléséből! Univerzális parancsként áldozatot kell hoznunk és szeretnünk kell embertársainkat, de rá kell döbbennünk arra, hogy a zsidóság sorsszerű történelmi küldetése, nem más, mint a végső anyagba süllyedés kataklizmájának az előidézése. A „felsőbbrendű” nép által kiválasztott zsidó messiás eljövetelének mohó vágyakozása mindössze előkészíti az Apokalipszis drámáját, de nem teremt semmiféle új életet. Ezzel a korlátolt földi messiással kell szembeállítani az emberiség közös égi Istenét! Nem kell félnünk és rettegnünk a beteljesülő végítélettől, hiszen az maga is isteni akarat. A fény ellenségei mindent elkövetnek majd a sötétség kiterjesztéséért, azért hogy a legmélységesebb kútba taszítsák a szeretet fénylő gyermekeit. Ellenségeink tudják, hogy egy nemzet feltámadásában és újjászületésében nagyon fontos szerepe van a misztikus, spirituális ugyanakkor harcos, hős, bátor és áldozatra kész, heroikus jellemeknek. Szabad és büszke őseink még értették elődeik üzenetét: Szolgaságba hajtani fejünket – halál. Férfias küzdelemben meghalni – élet. Nem hátrálhatunk tovább. Új magyar áldozatot és erőt kíván ez a haldokló világ!

Mit tegyünk tehát mi, ősi hitünkben hőséges, mégis keresztény magyarok: késleltessük, lelassítsuk, esetleg felgyorsítsuk a sorsszerű zuhanást és végzetet, vagy legyünk mindannyian - a még meglévő maradék életünkben - a kozmikus szeretet öntudatra ébredt kicsinyke, ám mégis magányos lelkei? Az elsötétedés végső ideje azt üzeni nekünk: ne zuhanjunk tovább öntudatlanul! Van nekünk saját, szerethető, szeretetet hordozó és adó ősi–új Istenünk! Szólítsuk meg, szabadítsuk fel lelkünket és tudatunkat! Szabaduljunk fel a ránk erőszakolt „eredendő bűnök” súlyai alól! Ne engedjük, hogy az eredendő bűn terhe által szembehelyezzenek bennünket saját Istenünkkel, hiszen Teremtő és teremtett egy és ugyan az! Lépjünk ki a fényre, amíg nem késő. Tegyük fel magunknak az utolsó utáni egyszerű kérdéseket:

Kavicsot tegyünk az emberi civilizáció sírjára vagy virágot? Az anyag vagy az élet jelképét és misztériumát válasszuk? Ez itt a létezés végső, mindent leleplező kérdése. A sötétben tartó drámai zuhanás megállításának a kulcsa a magyarság szellemében, lelkében, kultúrájában, vagyis ősi múltjában, ősi vallásában, népi hagyományaiban és nyelvében van elrejtve. Ennek a rejtélyes elemnek és ennek a teremtett, tradicionális ősi rendnek, ennek a kozmikus küldetésnek a megfejtésére és beteljesülésére vár ma minden kétségbeesett halandó, közöttük leginkább mi magyarok! Keressük együtt ősi Istenünk, s megnyílik előttünk a Hun–Nap–Kút, s felfakad belőle ismét az örök élet csodálatos és termékeny zuhataga. Emlékezzünk Péter üzenetére, melyet az ősi Mag-har néphez intézett:

„Ti pedig választott Nemzetség,

királyi papság, Szent Nemzet,

megtartására való Nép vagytok,

hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait,

ki a sötétségből az Ő csodálatos

világosságára hívott Titeket.” Ámen.

Molnár Tamás