A Jobbik Magyarországért Mozgalom az ukrajnai, múlt vasárnap befejeződött elnökválasztás tükrében megállapítja, hogy az elmúlt évek sikertelen, globalista érdekeket szolgáló ukrán politikájának ideje végleg leáldozott.
Az ukrajnai nemzeti kisebbségeket, köztük a számottevő kárpátaljai magyar kisebbséget is cserbenhagyó narancsos ukrán politika eredményezte azt az ukrán tantörvényt, amelynek eredményeként betiltották a magyar nyelvű tankönyveket, valamint 2010-től nem lehet magyar nyelven érettségizni. Juscsenko korábbi ukrán elnök ígéreteivel szemben a mai napig nem hoztak létre magyar járást Kárpátalján és számtalan esetben magyar emlékművek elleni támadások ügyében sem született intézkedés. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Vereckei hágón a mai napig nem állhat méltó emlékműve a hét magyar törzs bejövetelének.
A Jobbik reményét fejezi ki, hogy egy felelős, a térség stabilitását biztosító, a kisebbségek jogait maradéktalanul tiszteletben tartó korszak veszi kezdetét Ukrajnában Janukovics elnök megválasztásával.
Bízunk benne, hogy az új ukrán elnök biztosítani fogja a kárpátaljai magyarságnak a kettős állampolgárság intézményének a lehetőségét és a magyar nyelv szabad használatát. Javasoljuk, hogy szigorú törvényi eszközökkel védjék meg a jövőben a magyar jelképeket, emlékműveket.
Szegedi Csanád, EP - képviselő (Jobbik)