Zentai Károly magyar királyi honvéd tiszthelyettes kálváriája végső stádiumába érkezett: az ausztráliai perthi szövetségi bíróság október 8-ai döntése szerint a Simon Wiesenthal Központ  néven elhíresült zsidó bűnszövetkezet és holokauszt dogmatikai inkvizíciós vallási székhely hamis vádjai és rágalmai alapján a 88 esztendős hazafi kiadható a  Moszad-függő magyarországi hatóságoknak.





A határozat ellen, a koncepciós per elé jó eséllyel tekintő Zentai Károly fia, Ernie Steiner az ausztrál igazságügy-miniszterhez fellebbezett. Ennek ellenére, akár egy köztörvényes bűnelkövetőt, a veterán magyar katonát az ausztráliai hatóságok október 22-én kiadatási őrizetbe helyezték.

A koncepciós, konfabuláción alapuló vád Zentai ellen – miként a történet közismert – az, hogy 1944. november 8-án egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta és meggyilkolta a 18 esztendős Balázs Péter zsidó fiatalembert, mivel Balázs nem viselte az akkor hatályos törvények értelmében kötelezően kitűzendő sárga csillagot.

Azt a kérdést hírportálunkon, s az ún. "szélsőjobboldali" médiumokon kívül még egyetlen mai magyarországi sajtóorgánum nem tette fel, hogy vajha Balázs miért is nem folytatott jogkövető magatartást, s szegült szembe céltudatosan az akkori hatalom törvényes előírásaival, nem jelölve meg magát az ún. Dávid-csillaggal. A választ máris hallani vélem bolsevik-neoliberálisainktól: az egy emberellenes rezsim, a „fasiszták” diszkriminatív, aljas uralma idején hozott törvény volt, amellyel minden tisztességes embernek szembe kellett – akár erőszak árán is – szállnia. Na igen…

Akkor az ezen álláspontot képviselő hölgyek és urak felvilágosíthatnának arról, hogy vajon mi a helyzet a 2006 ősze óta folytatólagosan és megszakítás nélkül elkövetett ÁVH-s vadállatkodások ügyében. Hiszen a zombi-agyú, rangjelzés nélküli verőlegényeknek is tisztában kellett lenniük azzal, hogy a parancsnokai súlyos bűncselekmény elkövetésére adtak ki parancsot az egész államvédelem számára. Ergo: ezen utasítások végrehajtását a leghatározottabban meg kellett volna tagadniuk, ehelyett ezek a szerencsétlen, frusztrált senkiháziak szadista, perverz kéjjel ütöttek-vertek, kínoztak mindenkit, aki a „látókörükbe” került.

No de nézzük ezt az előttünk körvonalaiban felsejlő új népbírósági eljárást, meg korunk Major Ákosait! A jelenkori „elit” rendszeresen hangoztatja azt a véleményét, miszerint a második világháború katonai és diplomáciai eseményei örökre rendbe tétettek, megtörtént a korrekt igazságszolgáltatás Nürnbergben, s Judapesten (nem kell nevetni, van egy ilyen zsidó hírportál, nem haszon nélkül való olvasmány nemzeti radikálisok számára sem) a népbírósági ítéleteknek köszönhetően. Meggyőződésem szerint pontosan az a sors vár Magyarországon Zentai Károlyra, mint hős bajtársaira hajdanán, anno 1946. Koholt, hazug, aljas zsidó rágalmak alapján életfogytiglan börtönbe juttatnának egy tisztességben megőszült igaz magyart.

Természetesen Zentai Károlyt is megilleti az ártatlanság vélelme, s ő, ha esetlegesen mégis megölte volna Balázst, ma már semmiképpen nem vonható büntetőjogilag felelősségre. Persze nem gyilkolt meg senkit Károly bácsi, nem is volt Budapesten a szóban forgó időpontban. Ő nem Bajnai. Korábban is leírtam, most is megteszem: ezzel együtt egy ember meggyilkolása semmiképpen nem minősülhet emberiségellenes, soha el nem évülő bűncselekménynek. Az emberölés bűntettének elévülési ideje harminc év. Amennyiben Zentai Károly gyilkolt volna – noha újólag hangsúlyoznunk kell, hogy ártatlan – az ő feltételezett bűncselekménye már kétszer elévült 1944. november 8-a óta.

Kettős mércés barátaink figyelmébe: a „Zebra Színház”, s más aberrált barmoknak a zsidó, pedofil, A zongorista című émelyítően gyomorforgató holokauszt-giccs film rendezője, Roman Polanski melletti kiállása vajon miért nem alkalmazható,a civilizációtörténeti korszakok utolsó periódusának, a második világháború hőseinek jogi és erkölcsi értelemben vett rehabilitálására? Nem mellesleg: háborús bűntett volt Hamburg, Tokió, Drezda szétbombázása, holokausztja, no meg a németek és magyarok koncentrációs táborba zárása 1945 tavaszától.

(Megjegyzés: Szánalmas, felkent, európai történészeink azon érvelése, miszerint Hitler és néhány harmadik birodalmi vezető gyávaságból választotta az öngyilkosságot. Mit mondhatunk erre? Ugyanebbe az akolba tartozó „historikusok” semmi kivetnivalót nem látnak abban, sőt, heroikus tettnek tartják, hogy Uticai Cato Julius Caesar ellenében, Antonius pedig korábbi triumvir-társa, Octavianus római diadalmenete teljességét megelőzendő, inkább kardjukba dőltek, s nem adták meg magukat az ellenségnek. Miért is kellene kapitulálni a kozmopolita-vakolótestvérek előtt?)

Zentai Károlynak magyarországi bíróság elé idézése a legnagyobb gyalázata és szégyene lenne a hazai állam- és jogtörténetnek. Ugyan már, miféle koholt „bizonyítékokat” tudnának hamisítani a moszados-cionista távvezérlésű judapesti ún. hatóságok Zentai ellen?

Egy évnél régebben tett felszólításomat minden tisztességes magyar számára megismétlem: legyünk ott valamennyien ama repülőgép érkezésekor, s ne engedjük, hogy az ÁVH őrizetbe vegye Zentai Károlyt. Magyarország a miénk volt, ma is az, és örökre az marad!

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Zentai fia szerint sincs demokrácia hazánkban

- Kiadatási őrizetbe hurcolták Zentai bácsit

- Hazugságvizsgálat is igazolja Zentai ártatlanságát

- Zentai fia: több bizonyítékunk is van, hogy apám ártatlan

- Lipusz Zsolt: Zentai ellen új Eichmann-per készül

- Koncepciós per készül: 1848-as zsidó hazugságok alapján ítélnék el Zentait