„Mindenkit úgy fogadok, hogy Isten hozta Önöket Tündérország fővárosában, Kisbaconban.”
(Szabó István, a Benedek Elek-emlékház vezetője és tulajdonosa a Kossuth Rádió A református egyház félórája című, 2004. augusztus 11-én elhangzott műsorában)
A Benedek Elek és Tamási Áron<br>ültette fenyősor részlete (Fotó: Vigyázó Gábor)
Az erdővidéki Kisbaconban, ebben a mindössze 550 lelkes kis székely faluban 1969-ben avatták a Benedek Elek-emlékházat, amely hajdanában a nagy meseíró otthona, alkotásainak színtere volt. Az idén, 2009-ben Elek apó születésének 150-ik, s halálának 80-ik évfordulóján különös tisztelettel és meghatódottsággal kerestük föl a legendák házát.
Sepsiszentgyörgyi rokonaink autóját az emlékházhoz vezető, öreg fenyőkkel és bokrokkal övezett út elején, Kisbacon főutcáján hagytuk, s a járműből kikászálódva szinte vallásos áhítattal lépkedtünk előre a fás, ligetes udvaron a híres-neves Mari-lak felé.
A Bardócz Orsolya egybegyűjtötte<br>verseskötet
Néhány másodpercre megálltam az úton – szinte nem látva, nem hallva a társaságomban levőket – gondolatban visszaszálltam a gyermekkoromba, eszembe jutott a keresztszüleimtől 1959-ben, Benedek Elek születésének 100-ik évfordulóján kapott mesekönyv, A világszép nádszál kisasszony, amelynek csodaszép történeteit a bobai Páskom jegenyefáinak árnyékában olvasgattam.
Már vénülő fejemmel életemben először eljutottam erre a szent helyre, s különös gondolatokkal csak mentem előre az Elek apó és Tamási Áron ültette, imitt-amott már fiatal csemetékkel kipótolt fenyőfák között. Az út elkanyarodott balra, majd jobbról, a fák lombja között egyszer csak elénk tárult a Mari-lak, Benedek Eleknek és hűséges nejének otthona.
A Benedek Elek-emlékház Kisbaconban (Fotó: Ozsváth Csilla)
Az oszlopos tornáccal szemben áll egy virágokkal körbevett méretes kopjafa, rajta megszámlálhatatlan mennyiségű nemzetiszín szalag. Az anyaországból és Erdélyből Kisbaconba zarándokló magyarok a szalagokra ráírják az intézményük és településük nevét.
A kopjafa lefényképezéséhez készülődtem, amikor hirtelen kipattan a bejárati ajtó, s dinamikus mozdulatokkal kilép rajta egy hatvan-hatvanöt éves körüli férfi, majd indulatosan fölszólít, hogy ne tépjem a virágokat...
Különben is tilos fényképezni, mert magánterületen tartózkodunk. A durva hang, s az igaztalan vád hallatán mindannyiunk szava elállt, döbbenten, megrökönyödve, mozdulatlanul bámultuk a tornácon tomboló embert.
Nemsokára megjelent az ajtóban egy hölgy is, Szabó Réka, Benedek Elek dédunokája, s mint később kiderült, a minősíthetetlen módon viselkedő úr neje, az emlékház egyik vezetője és tulajdonosa. Beinvitált, de a néhány perccel korábbi durva jelenet után egyikünk sem volt olyan hangulatban, hogy belépjen Elek apó szentélyébe.
Pedig az igazán alpári mutatvány csak ezután következett. Az emlékházból többszöri ajtócsapás, pontosabban durrogtatás hallatszott, s minden csapást megelőzte az „Isten b....a meg!” káromkodás. Megkövülten, dermedten álltunk és néztünk egymásra. Ki lehet ez az ember? S egyáltalán mit keres ez a vásott proli modorú alak a magyar irodalom és szellemtörténet eme templomában?
Jó fél óra múltán, miután már kissé oldódott bennünk a trágárság kiváltotta keserűség, egy éppen akkor érkezett népesebb Fejér megyei csoporthoz csapódva mégiscsak bementünk az emlékházba. Réka asszony, Elek apó dédunokája a földühödött férfit betessékelte egy másik helyiségbe, majd kulturáltan, szép magyarsággal ismertette a hely történetét.
A Kisbacon legmagasabb pontján levő temetőbe, Benedek Elek és neje, Fischer Mária sírjához mentünk, amikor a fölfelé vezető kaptatón szembejött velünk egy szénaforgatásból hazafelé ballagó helybeli. Szóba elegyedtünk, s alig vártuk az alkalmat, hogy végre elmondhassuk valakinek az emlékházban szerzett szomorú élményünket. Persze leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon ki lehet a minket ilyen istenesen fogadó jó ember.
Sose búsuljanak, nem maguk az elsők, akikkel ez az ember ilyen csúnyán viselkedett, mondta a helybeli atyafi, majd hozzátette, hogy az emlékház urát Szabó Istvánnak hívják, s az anyaországi Százhalombattáról költözött át Kisbaconba. A szabadúszó riporterként bemutatkozó férfi úgy tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt többször is járt a faluban, nagyon megtetszett neki Elek apó háza – és elvette feleségül Rékát. Azóta hol ő, hol a neje fogadja a messze földről érkező látogatókat. Néha istenes köszöntéssel.
Hering József
(Kuruc.info)