Az örök Orbán
Bizánc 1453. évi ostromának van magyar szempontból egy különlegessége, nevezetesen az, hogy a török ostromtüzérség megszervezésében, s a szultán ágyúinak kiöntésében egy erdélyi magyar (?) mester, egy bizonyos Orbán segédkezett.

Tény, hogy Orbán először Konstantin, bizánci császárnak ajánlotta fel szolgálatait, azonban a császár kevélyen visszautasította, mondván, hogy Bizáncot a fal- és erődrendszere bevehetetlenné teszi. Erre Orbán mester jó pénzért török szolgálatba állt, s ott megalkotta az akkori világ legnagyobb ágyúcsodáját, amely 1km-es távolságra volt képes repíteni fél tonnás töltetét. Igaz, 6-7 használat után a monstrum eltörött, hasznavehetetlenné vált.

Orbán döntése és török szolgálatba szegődése azért felvet bizonyos kérdéseket. Mint erdélyi embernek, Orbánnak pontos fogalmai lehettek arról, hogy déli határaink mentén egy új, veszedelmes nagyhatalom jelent meg: az oszmán-török birodalom. Újdonsült szomszédunk az 1420-as évektől rendszeres rablóportyákat indított dél-erdélyi, temesközi és szerémségi területek ellen. A Balkán-félsziget államait ekkorra már a felemelkedőben lévő török birodalom sorra legyőzte, tehát várható volt, hogy történelmileg belátható időn belül átfogó támadást indít Magyarország ellen is. Ennek ellenére Orbán mégis az ellenséges birodalom szolgálatába állt, annak területi térhódítását, hadi potenciáljának megerősítését segítve aktívan elő.

Másfelől az is nyilvánvaló, hogy Orbán mestert fontos döntések meghozatalánál egyedül a pénzszerzés motiválta, nem pedig hazájának üdve és jövője. Hogyan is neveznénk meg mai szóhasználattal azt, amit Orbán tett 1453-ban? Tömören és lakonikusan: hazaárulás…

Lipusz Zsolt – Kuruc.info