Gyásznap a mai. Borzasztó gyalázat, amely a magyar nemzettel 1920. június 4-én ezen a napon történt. Igaz magyar ember soha nem törődhet bele az ezeréves Magyarország szétdarabolásába. Trianon a legszörnyűbb, a legfájóbb nemzeti tragédiánk! Ha lesz végre valódi magyar kormány, annak egyik legfontosabb feladata lesz napirendre tűzni a revízió kérdését.
Meg kell azonban mondanom: nemzetünk mai állapotában sajnos nem lenne képes egyetlen szomszédunkat sem az elrabolt magyar területek visszaadására kényszeríteni. Másrészt be kell látnunk, bármilyen kínos is: békés úton nem reménykedhetünk a határrevízióban. Más volt a helyzet természetesen az első és második bécsi döntések idején, amikor is létezett két erős állam - a nemzetiszocialista Németország és a fasiszta Olaszország -, amelyek mindegyike az igazságtalan, területrabló versailles-i szerződések teljes megváltoztatását akarta. Most azonban a határok módosítását óhajtó erők roppant gyengék. Egyetlen hatalom sem áll mellettünk. A világot uraló, cionisták vezetése alatt álló Amerikai Birodalom semmiképpen sem akar területi változásokat Európában. Az alávetett provinciáknak pedig nem lehet önálló akarata, nem beszélve arról, hogy például a franciák, britek, lengyelek, csehek, románok, és számos más, a világháborúban győztes ország ugyan miért is kívánná újrarajzolni Európa térképét? Egyszóval végzetesen magunkra vagyunk hagyva, abban pedig nem reménykedhetünk, hogy bármelyik kisantant állam is önként lemond tőlünk elrabolt területeik egyetlen négyzetcentiméteréről is. Bismarcknak igaza volt: a nagy történelmi kérdések soha nem oldódnak meg békés úton, hanem csak "vassal és vérrel".
De képes lenne-e a magyarság helyt állni egy igazságos, elvett területeinek visszaszerzéséért megindított háborúban? Sajnos azt kell mondanom, nem lenne képes, bár ezzel azt hiszem, mindenki tisztában is van úgy idehaza, mint a nagyvilágban. Vajon a hárommillió magyar nyugdíjastól fognak megijedni a románok? Vajon az egyre kisebb számú, és a hazug oktatási rendszer és a média agymosásának és züllesztő hatásának odadobott ifjúságunk hadba szállna-e Erdélyért, a Délvidékért vagy a Felvidékért? A mai magyar nép többsége a fogyasztást, a pénzt, a karriert isteníti, sokan áldozatra még a saját családjukért sem hajlandók, nemhogy a Hazáért, amelyről egyébként sem tudják, mit is jelent. Az iskolákban nemzetellenes nevelés folyik, magyar hadsereg nem létezik, sőt, valójában független magyar állam sincsen. És sajnos azt kell mondanom, ma már a Csonkaország megőrzéséért kell harcba bocsátkoznunk, mert a megmaradt Haza is végveszélyben van. Iparunkra, energiaszolgáltatásunkra idegenek tették rá a kezüket, földjeink egy része is mindenféle "zsebszerződések" révén már mások jólétét szolgálja, és teljes erővel nyomul az izraeli tőke, amely Simon Peresz beismerése szerint immár "fölvásárolta Magyarországot". Már az ivóvizünkre is szemet vetettek! Közben cigány hordák tartják rettegésben a magyar vidéket, és idős honfitársaink tömegei halnak meg, mert képtelenek kifizetni a magas gyógyszerárakat, és a tönkretett kórházakban nem kapnak megfelelő ellátást. A romokban heverő oktatási rendszer nem nyújt magas szintű képzést a fiataloknak, akiket az ország gyarmatosítói züllésre és kivándorlásra csábítanak. A családokat ellehetetlenítik, mert azt akarják, minél kevesebb gyermeket vállaljanak a fiatalok. A középkorúakat pedig arra kényszerítik, hogy másod-, harmad- és negyedállásban dolgozzanak, melynek eredménye aligha lehet más, mint a korai halál, illetve a megromlott egészségi állapot. Közben pedig az ország urai a különböző élet- és társadalomellenes "kisebbségeket" igyekeznek erősíteni a magyarság további gyengítése érdekében.
1920. június 4. jelképes dátum, de ezen a napon nem pusztán az aljas trianoni békediktátumra kell emlékezni. Hanem arra is, hogy immár közel egy évszázada a "folyamatos Trianon" állapotában élünk. Két vesztes háború, elbukott forradalom, kommunista, majd liberális diktatúra, orosz, majd amerikai-cionista gyarmatosítás, hatmillió abortusz, a nemzettudat felszámolása, iparunk, mezőgazdaságunk tönkretétele, az oktatás és egészségügy lezüllesztése, nyugdíjasok, családok ellehetetlenítése, a demográfiai katasztrófa szándékos előidézése, az ország kirablása, a cigánybűnözés sunyi ösztönzése, gátlástalan hazudozás és agymosás a médiában... Immár száz esztendeje zajlik a "magyar holokauszt": lassú halálra vagyunk ítélve, és már valójában Csonkaországot is kihúzták alólunk.
A nemzeti ellenállás utóbbi években tapasztalható megerősödése, a Jobbik feltűnése mutatja: van még remény, pislákol még az élet a nemzettestben. De bármiképp ítéljük is meg a magyarság jövőjét, feladni a harcot nincsen jogunk. Az ezredévi szenvedés, elszakított testvéreink ügye, apáink tisztes helytállása halálunkig kötelez.
Perge Ottó - Kuruc.info
A fentiekhez olvasónk is hozzáfűzött egy-két gondolatot:
Tisztelt Perge Úr! Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam a ma 19.24-kor a honlapra feltöltött aggodalmát, melyben sorra veszi azokat a - főként belső - nehézségeket, amelyek a jogos és időszerű határrevízió megvalósulásának akadályai.
Igen, Önnek igaza van, a felvázolt problémák valósak: az ún. Magyarországon egy idegen érdekeket gátlástalanul kiszolgáló bűnbanda uralkodik, a telepesek egyre nagyobb tért és gazdasági/politikai hatalmat szereznek ezen a gyarmaton. A "magyar" lakosság rohamosan fogy és öregszik. A magyarok szellemi ereje, hazafisága, erkölcsi tartása (leszámítva az igazán karakán, éles elméjű , elkötelezett néhány százalékot) egyre hanyatlik.
De remény mégis van!
Gondoljon arra, hogy mennyivel voltak reménytelibb helyzetben a balti népek bő húsz évvel ezelőtt? A hatalmas szovjet birodalom elnyomott népeiként vergődtek, miközben évtizedről évtizedre telepítették országukba az orosz megszállókat. Lettországban a Szovjetunió szétrohadásakor az őslakos lettek számbeli kisebbséget alkottak az oroszokkal szemben! (És Észtországban, illetve Litvániában is éppen csak 50 % feletti volt az őslakosság!) A több évtizedes kommunista agymosás és gazdasági kifosztás sem javította megmaradási esélyeiket. Harminc éve ki adott volna agy lyukas kétfillérest ezen népek jövőéért és országáért? És most mégis élnek! (Igaz demográfiai és gazdasági problémáik nekik is vannak, de nemzettudatban felülmúlnak minket.) Vagy száz évvel ezelőtt: ki mondta volna azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnik a történelem süllyesztőjében, és Szerbia területe négyszeresére növekszik . Száz éve ki gondolta volna, hogy Románia minden szomszédja rovására kibővíti államterületét, eredeti méretének kétszeresére duzzasztva magát? A múltba visszatekintve a fenti példák akkoriban bizonyára valószínűtlennek tűntek, de mégis megvalósultak!
A hódító államok (népek) semmivel sem voltak jobbak, igazabbak, műveltebbek, gazdagabbak mint a sértettek, csupán a nemzeti elitjük volt céltudatosabb és a lakosságuk sem a liberális, tolerancia, befogadó, másság tisztelete, stb. maszlaggal volt nevelve! Tehát : ha leküzdjük a lakosságunk fejében lévő önfeladó, anyagi haszonelvű, értékrendbeli sötétséget, létszámbeli fogyásunkat (részben tudati, részben kormányzati intézkedések révén) megállítjuk, EZT A HAZAÁRULÓ ÜGYNÖKKORMÁNYT FELSZÁMOLJUK, a gazdasági kifosztásunknak véget vetünk, a hazánkban és hazánkon élősködő telepeseket hazazavarjuk, itthoni csatlósaikat börtönbe zárjuk, akkor számunkra is hozhat a történelem olyan pillanatot, amikor pozíciónkat kihasználva -akár egy pillanatnyi hatalmi űrt felismerve- (kedvező esetben akár fegyveres harc nélkül is) újra felszabadíthatjuk a magyarságot jogosan megillető területeket! Szerintem esélyünk ,amíg élünk mindig van, persze a sikerért legtöbbször tenni is kell! ÉLJEN A FÜGGETLEN, FELSZABADULT MAGYARORSZÁG! (Mézga Aladár)
Kapcsolódó: