A közvéleménykutatók közül a Gallup Fidesz-barát. A Magyar Gallup legutóbbi közvéleménykutatása azt mérte fel, hogy mely pártnak kerülne be képviselője az Európai Parlamentbe.

A két nagy párt mellett csak a Jobbik küldene képviselőt.

A Gallup mérésének magyarázatában ez olvasható: „A Jobbik jelenlegi szavazói között a legtöbben azok vannak, akik a 2006-os választáson nem szavaztak, és az MSZP csalódott szavazói valamennyivel magasabb arányban vannak közöttük, mint a FIDESZ-től elpártoltak.”

Nagy pofon ez a Fidesznek. De lássuk csak sorjában.

A Fidesz vezetői állandóan a demokráciát kérik számon az MSZP-től, míg ők nem szeretik, ha rájuk is vonatkozik. Például azt, hogy a politikai életben a jobboldalon rajtuk kívül más pártok is jelen lehetnek.

Ez őket két fő okból zavarja. Az egyik az, hogy úgy érzik, kevesebb képviselőjük lesz, és annyival kevesebb bizottságban is kapnak helyet.

A másik ok az, hogy attól félnek, lesznek, akik a másik oldallal húsz éve folyó kompromisszum-politikájukba közelebbről bepillantást nyernek, és a sötét mutyikat folyamatosan leleplezhetik.

Így azután a legképtelenebb vádakat veszik elé a Csurka-féle penészes sifonérból, s csupán a „Moszad”-ot behelyettesítve az MSZP-vel azt hazudják, hogy a Jobbikot a volt kommunisták fizetik.

Most azonban a Fidesz-barát Galluptól kiderült, hogy a Jobbik az MSZP-től több szavazót vett el, mint a Fidesztől.

Így tehát már csak két kérdés tehető fel.

Az egyik az, hogy az MSZP mazochista párt-e, amely saját ellenfelét finanszírozza?

A másik pedig az, hogy a Fidesz hazudik-e?

A két párt ismeretében bátran állíthatjuk: a tolvajok bűnszövetkezeteként működő MSZP nem mazochista, a Fidesz viszont hazudós párt.

Academicus - Neményi.net