Menjetek!
Újsághír: 50 ezer fős kivándorlást kíván elindítani a Roma Civil Szervezetek Választási Szövetsége a Magyarországon az utóbbi időben elszaporodott cigányellenes támadások miatt. A szövetség arra buzdítja a cigányokat, hogy kérjenek politikai menekültjogi státust az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén.
Történt tehát, hogy 50 ezer, a virágszirom körül szorgos méhecskeként döngicsélgető, s már-már egyfajta sztahanovista munkamánia révületébe esett derék polgártársunk képviseletében bizonyos vezetőik azt fontolgatják, hogy megjelennek a budapesti amerikai külképviseletnél, a fentebb írott kánaáni célok elérésének érdekében. Játsszunk el a gondolattal, miként is történhetne vagy történhetett volna meg egy effajta diplomáciai találkozó…
Belépve a Szabadság téri Szentélybe, a helytartó előtt földig leboruló cigány vezetők jelezték abbéli szándékukat és eltökéltségüket, miszerint hitsorsosaik akár a transzatlanti hajóút hosszadalmas és viszontagságokkal terhes, cápákkal meg a gigantikus Titanicot is elsüllyesztő jéghegyekkel fenyegető, bárkát és embert egyaránt próbára tevő halálútján a Nagy Testvér birodalmának gazdasági megsegítése végett munkavégzésre az Államokba áttelepülnének. Ezzel hazánk - szerény képességeihez mérten - elősegíthetné az Egyesült Államok gazdaságának kilábalását az 1929 óta nem látott recesszió pokoli gödrének sötét mélységéből.
A vajdák a már elkészült alázatos folyamodványukban buzgón hivatkoztak közösségük tagjainak az évezredek megpróbáltatásai alatt kikovácsolódott kitartó és elszánt munkafegyelmére, valamint rendkívül sokrétű, mondhatni már-már polihisztori tökélyre emelt mesterségbeli sokoldalúságára, nem feledkezvén meg arról, hogy hangsúlyozzák és kiemeljék: exodusra készülő testvéreik a múltban mindenkor normakövető magatartást tanúsítottak, és elszántan törekednek arra, hogy az új befogadó ország törvényeit is minden körülmények között betartsák.
Az amerikai nagykövetnek a kiválasztandó, honfoglaló 50 ezer angolnyelv-ismeretét firtató kérdésére a potenciális fajvédő-seriffek azt a megnyugtató választ adták, hogy efelől nincsen ok az aggodalomra, mert részint embereik átlagon felüli intelligenciával bírnak, részint - miképpen ez közismert - etnikumuk muzsikusai már a 11. század elején angliai koncertkörúton vettek részt, s a turné során londoni kávéházakban muzsikáltak vala a jámbor polgároknak. ( No play-back). Igaz, hogy akkoriban még sem kávét, sem kávéházat, de cigót sem látott Európa, de ez részletkérdés.
Egyébként is vitát lehetne nyitni arról, felelék a jövőbeni vajda-seriffek, vajon az elhagyandó ország névadó népcsoportja, avagy ők alkottak-e hamarabb a Kárpátok hegykoszorúi alatt államot, de sajnos, a történelmük legendás nagyságát bizonyító okiratok és dokumentumok valami fatális véletlen folytán mind egy szálig elveszének.
Már most, ami a mesterségbeli sokoldalúságot illeti, az elöljárók ebben a vonatkozásban is abszolút kielégítő válasszal szolgáltak. Elmesélték, hogy az új, tengerentúli hazában remekül tudnák hasznosítani egyebek mellett a következő, tradicionális mesterségeket: a vasúti közlekedés biztonságát elősegítő kiegészítő jelző- és forgalmi berendezések, valamint tartozékaik mobilizálásában és áthelyezésében már megszerzett szaktudásukat , a színesfémek újrafelhasználását valamint kereskedelmi forgalomba helyezését illető profizmusukat, ezen túlmenően a halálos közúti balesetek megelőzése érdekében az út menti fák megritkításában - akár a fárasztó éjszakai műszak vállalása árán is! - meglévő kreativitásukat. A céhbeli szaktudás hagyományos skálája azonban még bővíthető: a potenciális seriffek emberei az erdőtelepítéssel összefüggő problémák komplex feladatának megoldásában is pótolhatatlan segítséget és szakmai tanácsokat tudnának nyújtani az újvilági köztársaság e kérdésekben még meglehetősen tájékozatlan és tapasztalatlan polgárainak. Ezen túlmenően az Egyesült Államok déli, ültetvényes gazdálkodást folytató tagállamaiban a dolgos jövevény munkáskezek több százmillió hektárnyi bodza ültetvény telepítésébe foghatnának, s hagyományosan nagy szakértelemmel bírnak az illatos növénnyel kapcsolatos betakarítási munkálatok lebonyolításában, nem is szólva ezen tevékenység roppant gyors meggazdagodási lehetőséget nyújtó, ezáltal igen látványos gazdasági prosperitást eredményező áldásos következményeiről.
A közösségi vezetők végül, de nem utolsósorban az amerikai nagykövet asztalára csapták az adu ászt: a súlyos recessziót átélő amerikai gazdaság pénzügyi nehézségeinek mielőbbi orvoslásában és gyors leküzdésében jelen pillanatban még elképzelhetetlen és beláthatatlan perspektívák tárulnának fel a kiválasztottak letelepedésének engedélyezésével, azáltal, hogy a jövevény etnikum gazdasági-pénzügyi szakemberei az amerikaiak által ez idáig ismeretlen, roppant jövedelmező, új szerencsejátékokat honosíthatnának meg választott hazájukban, melyek közül leginkább az „ itt a piros, hol a piros” elnevezésű abszolút biztos profitot garantálót említik meg a vajdák, melynek rögvest való legalizálása rendkívüli módon megsokszorozhatná a Las Vegas-i kaszinó látogatottságát, fellendítené eme szórakoztatóipari központ forgalmát, megnövelné a hazai, de a külföldi milliomosok részarányát is az Államok nemzetközi turistaforgalmában.
A gazdasági-pénzügyi kérdések megvitatása után a szociális és morális kérdések elemzésére, illetve alapos feltárására tértek át a tárgyaló delegációk. A vendégek elmondották, hogy közösségükben meglehetősen extrém, mondhatni őskőkorszaki szexuális viselkedéskultúra uralkodik még az atomkorban is, ám ezzel csupán az egymás iránti rendkívül szoros kötődést kívánják kifejezni, egyébként is, a vajdák véleménye szerint mindez tökéletesen összeegyeztethető korunk neoliberális eszméivel, meg a szent másság degenerációt istenítő kultuszával. A magántulajdonához való meglehetősen különös viszonyulásuk sem kell, hogy félelmet keltsen a derék amerikai polgárokban, hiszen tudvalévő, hogy ezáltal is csupán a másik emberhez kívánják megtalálni az odavezető ösvényeket, s annak javát kívánják szolgálni, eltántorítva némileg őt a fogyasztói, önpusztító életfelfogástól, egyúttal felhívva figyelmét, hogy úgy lépünk ki az életből, mint ahogyan beléptünk oda, tehát üres kézzel. Végezetül azt a kérésüket is előterjesztették, hogy reményeik szerint ők csupán afféle szálláscsinálói szerepet szánván maguknak, nagy-nagy örömükre szolgálna, ha a jövőben mind több testvérük követné majd őket a lehetőségek édeni hazájába.
Összességében tehát a tárgyaló bölcsek arra a konklúzióra jutottak, hogy a kiválasztott 50 ezer befogadása nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az Egyesült Államok számára, sőt megsokszorozza az etnikai sokszínűséget, s jól illeszkedik a multikulturalizmus keretei közé, igaz jó okkal feltételezhető, hogy a migráció által érintett közösségek, települések szokásrendje, emberi kapcsolatai, bűnügyi statisztikája, urbanizációs és esztétikai összképe igen jelentős módosuláson megy majd keresztül a vendég telepesek megérkezését követő néhány napon belül.
A várományos seriffek azonban azzal nyugtatták jövendőbeli hazájuk budapesti hivatalos képviselőiket, hogy népük megjelenésével a modern, urbanizált, monoton amerikai környezet szürkesége egy csapásra garantáltan „kiszínesedik” majd, s mind nagyobb hasonlóságot mutat majd az ősi, prehisztorikus, történelem előtti Rousseau-i időszak báját idéző környezetének üde, természetes vadságával és rendezetlenségével.
Így hát testvéreim az Úrban, pontosabban a magasságos Devlában , útra fel, illetve fedélzetre, Good-bye, our nice friends, Good-bye, forever!
Lipusz Zsolt
Kapcsolódó anyagok: