Még a sok gazemberséget megélt honfitársainknak is sok lehet az, amit végromlásra jutott szerencsétlen hazánkban a döglődő Gyurcsány-rezsim végvonaglásának utolsó periódusában tapasztalhatnak. Nyugodtan megkockáztatható az a kijelentés, hogy ennyi gazságot a magyar történelem során még soha egyetlen vezető réteg nem követett el népünk kárára, ennyi közkártékony bűnöző még soha nem tobzódott az ország élén, mint manapság, beleértve a Rákosi-korszakot is.
Másról sem szólnak a hiradások, mint a nemzeti vagyon elherdálásáról, közpénzek hűtlen kezeléséről és szétszórásáról, fiktiv társaságok és alapitványok fiktiv számlázási ügyeiről, impotens „politikusok” gazdasági-pénzügyi ámokfutásáról. S mindez nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsa, hiszen a rafináltan elkövetett bűntettek nem szoktak kiderülni, ahogyan Balzac irja Goriot apó cimű regényében: „a látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely feledésbe ment, mert ügyesen követték el”.
Mindazonáltal az a banda, amely ma Magyarországon sok mindent csinál, csak nem kormányoz, korántsem annyira eszes, mint azt feltételezni szokás róla. A legfrissebben kipattant ügy az, hogy a korábban a Gyurcsány&Co. Zrt. által a Fidesz árnyék-titkosszolgálataként hirbe hozott UD Zrt. képviselőinek lehallgatása kapcsán elképesztő informatikai tájékozatlanságról és analfabétizmusról tanúskodó ostobaság okán inditott a Szilvásy-féle titkosszolgálat eljárást az emlitett cég ellen.
Történt ugyanis, hogy az UD Zrt. vezető informatikusa egy telefonbeszélgetésben azt találta mondani, hogy „megnéz valamit a Mac (kiejtése:’mek’) könyvtárában”, a kagylózó jóemberek ezt MeH-nek (a Miniszterelnöki Hivatal röviditése) értették, s úgy vélték, hogy a fent nevezett Zrt. emberei bejutottak a MeH adatbankjába, vagyis úgymond támadást intéztek a kormányzati gerinchálózathoz tartozó szervezetek informatikai rendszerei ellen. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy a Mac az informatikai szakzsargonban a Macintosh operációs rendszerét jelenti. Ezt a hirt egyébként az antimagyar Népszabadság kürtölte szét még tavaly ősszel, amely, mint közismert, meglehetősen hirhedetté vált hazudozásaival, hiszen közzétettek ők már hamisitott Teller-levelet, s szerénységemről is össze-vissza hazudoztak egy teljes oldalon keresztül szintén tavaly ősszel.
Ez a kis epizód is mutatja, miféle képzett és szakmailag kiváló emberek kezében van ma az ország kormányrúdja. S ezek a figurák, nevesitve és konkrétan Kuncze Gábor ajánlgatják az ország kb. 7,5 millió lakosának, vagyis a rendszermódositás veszteseinek, hogy amennyiben nem tetszik az általuk 1989-1990-ben kreált rendszer,vagyis a mai Augiász istállója, akkor harapjanak szét ciánkapszulát. Nos, szerény véleményem szerint, amennyiben a magyar társadalom emlitett 75 százaléka is úgy összelopta-harácsolta volna vagyonát, mint Kuncze és hasonszőrű cimborái, vélhetően fölöttébb elégedett és boldog lenne. Azonban e túlnyomó többség sokkal jobban járt volna , amennyiben a Kuncze nevével is fémjelezhető zsiványhorda minden tagja harapott volna össze egy-egy ciánkapszulát. Még anno 1988…
E pokolfajzatok minden tudása abban áll, hogy mohó kapzsisággal töltögetik pénzes ládikájukat, s a haveri cégeknek, sőt, a sajátjaiknak adják a zsiros állami vagy önkormányzati megrendeléseket. Ez nagyban, országos szinten, s kicsiben megyei és települési szinteken egyaránt rákos burjánzásként terjed szét, többszörös áttételeket képezve az ország beteg testén.
Történt például szűkebb pátriámban, Nyiregyháza jobb sorsra érdemes városában, hogy a jelenlegi, függetlennek mondott (ismerjük ezt a „függetlenséget” jól) alpolgármestere, Giba Tamás még 2006-ban tető alá hozott egy olyan szerződést, mely a helyi önkormányzat és egy bizonyos Axis Kft. között köttetett a Nyirviz-palota homlokzatfelújitásának tárgyában. Azt, hogy pályáztatás nem volt, talán emlitenem sem kell. Azt viszont a kedves olvasók nem fogják elhinni, hogy az emlitett kft. tulajdonosa maga Giba Tamás. Micsoda fatális véletlen és egybeesés! Az már csak hab a tortán, hogy Giba cége egy másik önkormányzathoz köthető munkát is elnyert a közelmúltban, a nyiregyházi Vay Ádám laktanya épületeinek bontásában vehetett részt eddigi információk szerint tisztázatlan mértékben.
Így megy ez nálunk, azért fizetjük a helyi és az országos adókat, hogy aztán ezek a jóemberek a saját cégeikhez csorgassák azokat vissza. Érdekes módon e gazemberség tárgyában nem hallottam, hogy városom másik, szocialista alpolgármestere, Nagy László mélységes felháborodásának és tiltakozásának hangot adott volna, illetve követelte volna Giba azonnali eltávolitását, noha a fentebb már emlitett Néphazugság-beli, Kácsor Zsolt által jegyzett riportban mindezt kifejezésre juttatta jelen sorok irójával szemben, mondván, hogy egy ilyen kirivóan szélsőséges eszméket valló embernek el kellene gondolkodnia azon, hogyan tanithat önkormányzati iskolában.
Hja, kérem, az elvtársak még ma is feljogositva érzik magukat, hogy kategorikusan megállapitsák, hogy miről mit lehet, szabad, sőt ajánlatos gondolni. Közben pedig permanensen és gátlás nélkül lopnak, csalnak, hazudnak.
Nem baj, kedves elvtársak, nem sok van már hátra, rövidesen ütni fog az óra és ez a kifosztott, megalázott, lakásából kitett nép, akárcsak 1848-ban, ismét felemeli a fejét, s akkor minden gazemberségről és bűntettről tételesen és alaposan el kell számolni a valóban magyar és valódi igazságszolgáltatás fórumai előtt.
Lipusz Zsolt