A nyilasoknak szánta 3 éve;<br>mára stílusát és gyakorlatát jelképezi
Ferencváros, végállomás?

Méltó belpolitikai zárása az esztendőnek a ferencvárosi választási botrány. Kiderült, hogy a január 11-re kiírt időközi parlamentiképviselő-választáson indulni óhajtó jelöltek közül hárman hamis ajánlószelvények tömegével akartak a rajtvonalhoz állni. Alakilag érvénytelen kopogtatócédulák mindig akadnak egy ilyen pakkban, de a hírek most valami egészen másról, valami sokkal súlyosabbról: tudatos hamisítás megalapozottnak látszó gyanújáról szólnak.

Emlékezetem szerint nem volt még példa mifelénk ilyen típusú választási csalásra. A helyi választási bizottság feljelentést tett: a nyilvánvalóan büntetőüggyé terebélyesedő visszaélés feltárása, a felelősök megnevezése innentől az igazságszolgáltatás feladata. A politikai tanulságok levonásával azonban felesleges a hatóságokra várni. A rétestésztaként nyúló és egyre érdektelenebb agóniáját élő, a radikális térfélen a Jobbik által legyőzetett MIÉP jelöltjének vagy a zavaros hátterű és motivációjú, a Magyar Szociális Zöld Párt színeiben indulni próbáló Polgár Tamás – ő gyakorlatilag csak hamis ajánlószelvényeket adott le, ami vélhetőleg világrekord – lebukása önmagában még nem rengeti meg a közéletet.

Ám az a Dézsi Mihály is belekeveredett e szégyenteljes ügybe, akit egy parlamenti párt szeretett volna a törvényhozásba küldeni – az MDF-ről jó ideje pusztán olcsó poénkodás megjegyezni, hogy a normális Magyarország megteremtését tűzte a zászlajára. Méltó zárása ez az évnek, mert ahol tetszés szerint lehet kilóra kormánytámogató és frakciómentő képviselőket venni a parlamentben, ahol holt lelkek szavazataival, álküldöttek bevetésével vagy titkosszolgálati eszközök felhasználásával zajlik a belső tisztújítás amúgy alkotmányosan működő pártokban, ott nincs megállás a züllésben, mindig van lejjebb. Hol válság van, ott válság van: a miniszterelnöki székben terpeszkedő normanélküliség a közélet mind nagyobb felületeit fertőzi meg.

A mostani vircsaft kisszerűségében, pitiáner szánalmasságában is 2008 egyik szimbóluma. Egy akkora választókerületben, mint a ferencvárosi, különösen egyszerű feladat a képviselőjelöltséghez szükséges 750 ajánlás begyűjtése. Még egy kommunista formációnak és a humanistáknak is sikerült. Ha az MDF számára tiszta eszközökkel ez lehetetlen küldetés, akkor fel kell tennünk a kérdést: mi végre létezik még egyáltalán ez a szervezet? És már rég nem a lakiteleki sátorban vagy az antalli időkben megálmodott történelemformáló szerepet kérem számon, hanem a politikai ellentábor agytrösztjeiben szövögetett tervekre gondolok. 2006-ban, amikor az MDF minden leheletével a kormányváltást akadályozta – tegyük hozzá, nem rajta múlt –, sokan hittek abban, hogy a fórum lesz a harmadik erő, amelyik a saját térfelén üti ki a nyeregből a másodszor is vesztes Fideszt.

A választások első fordulója után így írt Dávid Ibolyáról az Index véleményvezére: „Semmi oka nincs épp most behódolni. Elég, ha leül egy csendes sarokba, és egy kosár nyugtatóval megvárja a Fideszről leváló tömegeket. (…) Hamarosan újraosztják a jobboldali piacot, amit épp a tönkrevert MDF alól halászott el a Fidesz tíz évvel ezelőtt. Dávid Ibolya elővásárlási joggal mehet shoppingolni a kiárusításra. Hazaviheti trófeának a zakót, amit Orbán túrt magának.”

Ez már akkor is csak a polgári szövetség legyőzése feletti öröm delíriumában született képzelgés volt. Az MDF mára azzal sem tud borsot törni a Fidesz orra alá, hogy jelöltet állít ellene. A morális rothadás bűze elriasztja a potenciális szavazókat. Hiába a törvénysértő kizárások, a szocialista mentőövek, a 2006-ban kölcsönkapott szavazók, a névbitorló alakulat lassan a helyére kerül.

Szerető Szabolcs - Magyar Nemzet