/"Academicus" a Magyar Tudományos Akadémia tagja.Tisztsége zavartalan fenntartása érdekében álnéven publikál és magáról sem kíván személye azonosítására szolgáló, bármilyen információt adni./

Ne dőljünk be elhamarkodottan a híreknek.

Még nincs vége a thaiföldi játszmának.

Egyet azonban tudunk.

Azt feltétlen biztonsággal, hogy noha Thaiföldre csak alig egy éve tért vissza a demokrácia, az ottani alkotmánybíróság messze a miénk fölött szárnyal.

A miénk az MSZP és a Fidesz nyomására szégyenletesen elutasította az Albert házaspár népszavazás-kezdeményezési lehetőségét. Komolyabb jogászok nem akarnak hinni szemüknek és fülüknek.

Thaiföldi társuk tisztségéből tiltotta ki Szomcsaj Vongszavat thaiföldi miniszterelnököt.

Tudják miért?

A bírósági ítélet szerint Szomcsaj Népi Hatalom Pártja a tavalyi választások idején szavazatokat vásárolt. Akár az MSZP nálunk a cigányoktól is.

Ezért öt évre eltiltották a politikától 108 társával és két koalíciós párttal együtt.

Az alkotmánybíróság három hónapon belül már a második miniszterelnököt távolította el.

Szamak Szundaravejt szeptemberben fosztották meg miniszterelnöki hivatalától, mert fizetett azért, hogy szakácskodjon egy televíziós csatornán.

A bangkoki repülőteret megszállva tartó tüntetők most elvonultak. A rendőrség egyeseknél házi gyártmányú robbantószerkezetet talált.

A tüntetők középosztálybeliek, akiknek nem tetszett, hogy Szomcsaj a vidéki szegényeket támogatta az előbbiek kárára.

Az alkotmánybíróság döntése kétségessé tette, hogy a választási bizottság nem semmisíti-e meg a tavaly decemberi választási eredményeket most, amiért kiderült, csaltak rajta.

Ahogyan nálunk 2002-ben az első fordulón.

Emlékszünk, ugye?
A Fidesz veresége után Orbán maffiózója, Pintér Sándor belügyminiszter azonnal felpattant, a tömeges választási csalás ellenére azt állította, hogy a szavazás rendben zajlott le, és pártja kikapott.

Pintér azóta az MSZP-vel üzletel.

Nem lehet tudni, mi lesz most Thaiföldön. Lehet, hogy új választásokat írnak ki.
Lehet, hogy a király nemzeti egységkormány alakítására szólít fel.

Azt viszont tudni lehet, hogy mi lesz nálunk.

Ha nem is hiszik sokan, még az idei évnél is rosszabb jövőre.

Amiben egyetlen vigasz lesz csak. Hogy 2010 még 2009-nél is rosszabb lesz, ami már alig hihető.
Pedig így lesz.

Academicus - Nemenyi.net