Meglehetősen ritkán tudjuk átvenni a Magyar Nemzet vezércikkeit, mivel azokkal általában nem értünk egyet maradéktalanul - vagy semmennyire sem. Az alább olvasható publicisztika - bár elhallgatja a Fidesz felelősségét, de legalábbis nem nevezi meg - azért egész jóra sikeredett.


D. Horváth Gábor: Magyar érdek

Magyarországon az emberek legyintenek akkor, ha magyar érdekről esik szó. A politikusok többsége pedig tesz rá, ha ezt képviselnie kell. Nem kell magyarkodni! Ne legyünk már turbómagyarok! – mondják, s legyintenek. Ebben az országban már a gazdasági öngyilkosság a hagyomány.

Sajnos igaza van Horn Gábornak, aki az SZDSZ 20. születésnapja táján lényegében azzal büszkélkedett, hogy akármilyen kicsik ők, és akármennyire fogyatkoznak, a rendszerváltástól kezdve mégiscsak ez a pártocska hagyta ott fogainak nyomát a hazai közélet alakításán. Az ügyvivő úr így fogalmazott a Duna TV-ben: „Büszkék vagyunk a rendszerváltás időszakára, ami lényegében az SZDSZ forgatókönyve alapján valósult meg. Azokra a reformokra, amelyek elindultak: nyugdíjreform, oktatási reform. És hiányolunk egy csomó egyéb olyan változást, amely talán az elkövetkezendő időszakban, ha csak a nehéz helyzet miatt is, be fog következni.”

És tényleg. Magyarország az SZDSZ forgatókönyve alapján különleges hely lett. Az aranytartalékától megszabadított Magyar Nemzeti Bank függetlenedett a magyaroktól és a nemzettől, ellenőrizhetetlenné vált az állam és a társadalom számára. Ma már külföldi befektetők érdekeit szolgálja. A privatizáció még most is futószalagon folyik, az állami vagyon baksisért került magántulajdonba. A stratégiai ágazatok már a külföldi tulajdonosokat gyarapítják, és a stratégiai tervezés kikerült a határon túlra. Nincs magyar tulajdonú kereskedelmi bank. Javarészt külföldi kézbe került a sajtó és az energetika. Feladva önállóságunk legkülönbözőbb területeit, ingyen engedtük át a hazai piacokat, hagytuk elárasztani külföldön készült termékekkel az országot. A külföldi kereskedelmi láncok térdre kényszerítik az adót valóban fizető magyar vállalkozásokat, a termelők tüntetései nem véletlenül érik egymást.

Az egykor a lakosság jelentős részét foglalkoztató élelmiszer-feldolgozó vállalatok nagyobb hányadát új gazdái már rég leszerelték. Az évtizedek alatt kialakult termelési kultúrákat sutba vágtuk, az átképzésekbe kényszerített emberek a mütyürkék mütyürkéinek a mütyürkéit szerelik össze a multiknak. S míg olyan munkahelyek létrehozását engedjük, amelyek embertelen munkakörülményeket és minimálbért jelentenek a munkavállalóknak, addig a megtermelt profit teljes egészében elhagyja az országot. Annak örüljünk, amíg a hatalmas adókedvezmények formájában finanszírozott külföldi cégek hajlandók egyáltalán Magyarországon mütyürkéket gyártani!

Miközben a közterhek folyamatosan nőnek, az állam feladja feladatainak elvégzését. Reform jelszóval kiszervezik az egészségügyi ellátást, a rendvédelmi feladatokat és az oktatást. Végül ahhoz, hogy egy ilyen mértékű leépülés után az ország mégis működjön valahogyan, soha nem látott nagyságú hitellel adósítjuk el magunkat. Az ország fizetési mérlege felborulása ellen például attól az Európai Bizottságtól kérünk gyorssegélyt, amelyik hozzájárult az ország kimerítéséhez. Tehát arra a nagy bajra „vettük be a fájdalomcsillapítót”, hogy az országból sokkal több pénz áramlik ki-, mint amennyi befelé. Eddig azonban volt mit eladnunk, s abból fedeztük devizában a bennünket palira vevők jövedelemkivonását. Ám mivel már nincs mit eladnunk, ehhez is hitelre van szükségünk.

S végül: ha pedig mindez nem tetszik, akkor a nyugati értékeket képviselő Európai Unió szemének behunyásával Kis-Ázsiából szerzünk be vízágyúkat a kedélyek lehűtésére.

A megoldás nem lesz egyszerű. Ezt a lehetetlen helyzetet lépésről lépésre kell majd felszámolnunk. Az ellenállás óriási lesz. Ám nem szabad, hogy eltántorítsanak bennünket a nehézségek. Az új társadalom felépítését az alapoktól kell elkezdenünk. Most.

(Magyar Nemzet)