Az izraeli külügyminisztérium visszavonta a Hábimá színház által kezdeményezett előadássorozat anyagi és erkölcsi támogatását, mert a színpadon párhuzamot vontak a zsidó holokauszt és az 1948-49-es, s tulajdonképpen ma is zajló palesztin vészkorszak között. Az izraeli közéletben rendkívül dühödt támadások érik a zsidó állam legnevesebb színházát, s egyesek a tel-avivi kulturális intézmény bezárását is követelik, miközben a megfélemlített rendező nem mer nyilatkozni a sajtónak.
Földönfutóvá tett palesztinok menete 1948-ban
Az izraeli külügyminisztérium lemondta az itteni nemzeti színház, a Hábimá (A Színpad) több előadásból álló produkciójának anyagi és erkölcsi támogatását, mert a műsortervből kiderült, hogy a rendező, Jáél Ronén bizonyos értelemben párhuzamot von a zsidó soá (vészkorszak, katasztrófa) és a palesztin nákbá (katasztrófa, vészkorszak) között.
A botrányossá vált történet azzal kezdődött, hogy a tel-avivi Hábimá színház az őszi évad elején együttműködésről szóló egyezményt írt alá a berlini Die Schaubühne (A Színpad) színházzal egy olyan egészen újszerű művészi projekt megvalósításáról, amelynek lényege az, hogy a két színház az előadások keretében igyekszik rávilágítani a németek, az izraeliek és a palesztinok közötti bonyolult kapcsolatrendszerre, a három nép sorsának összefüggéseire és párhuzamaira.
A tel-avivi színház már az évad előtt bejelentette: a több előadásból álló sorozat igazi célja, hogy a berlini színházzal közösen megvizsgálják a németek, zsidók és palesztinok sorsának közös mozgatóit, illetve ennek a kapcsolatnak alakulását az elmúlt évtizedek folyamán. A rendezők felfogása szerint ugyanis a németek, izraeliek és a palesztinok sorsa végül is azért kapcsolódik egymáshoz, mert a zsidó holokauszt, a soá nélkül nem lett volna nákbá, a palesztin vészkorszak. Az izraeli Hábimá színház művészei és rendezője arra is keresi a választ, hogy a három nép közötti bonyolult kapcsolatot miként értékelik a tragédia után az úgynevezett harmadik nemzedék tagjai.
Az izraeli külügyminisztérium kezdetben támogatta a közös izraeli-német színházi vállalkozást, de később, amikor a kulturális osztály politikus vezetői megismerték az előadások tartalmát, gyorsan és látványosan meggondolták magukat. „A színészek a színpadon párhuzamot merészelnek vonni a zsidó soá és a palesztin nákbá harmadik nemzedéke között, ami számunkra elfogadhatatlan és döbbenetes”, jelentette ki a Máárív című héber napilapnak nyilatkozva Ofrá Ben-Já'ákov, a külügyminisztérium nemzetközi kulturális kapcsolatokért felelős osztályának igazgatója.
Jáél Ronén izraeli rendező
A minisztérium azt is kifogásolta, hogy az előadás folyamán a holokauszt-túlélők visszaemlékezésének és személyes vallomásának bejátszása közben a színpadon szexuális tartalmú jelenetek láthatók. Jáél Ronén, az izraeli-német közös produkció rendezője és egyben a Hábimá színház művésznője nem hajlandó nyilatkozni a külügyminisztérium által felhozott vádakra. Pontosabban az újságírók sehol nem találják a művésznőt.
Az izraeli külügyminisztériumot az is nyugtalanítja, hogy a Hábimá és a Schaubühne közös művészeti vállalkozását szinte teljes mértékben, összesen 400 ezer euróval Németország támogatja, s ezért a zsidó államban több közéleti személy már sietett is levonni a következtetést, miszerint a németek azért ilyen bőkezűek, mert a saját történelmi bűneikről szeretnék elterelni a közönség figyelmét...
S mint másról, a mostani izraeli kulturkampfról, kulturális háborúról azonban más következtetést is le lehet vonni. Magyarországon a zsidó irányítás alatti médiumokból az ottani olvasó már régen tudja, hogy holokausztjuk kizárólag a zsidóknak volt, pontosabban lehet. Mert a zsidó holokauszt egyedülálló, amely hasonló tragédia más népeket még nem sújtott a történelemben.
Drezdai hullahegy a polgári lakosság terrorbombázása után
Izrael és vele karöltve a nemzetközi zsidóság ezen elv szellemében igyekszik minden úton-módon megakadályozni például azt, hogy méltó módon emléket állítsanak az 1915-ös örmény népirtásnak. Megakadályozzák ezt az ENSZ-ben, a washingtoni kongresszusban, a jeruzsálemi parlamentben és legutóbb, mintegy két esztendővel ezelőtt, a „magyar” Országgyűlésben. A budapesti parlamentben a képviselők egy csoportja ugyanis hosszas előkészület, illetve magyarországi és örményországi közéleti személyiségekkel egyeztetve kívánt megemlékezni az örmény nép nemzeti katasztrófájáról, de az utolsó pillanatban megakadályozta ezt a magyarországi és a nemzetközi cionista maffia.
Magyarországon a médiát és a politikai életet ellenőrző zsidók 1945-től kezdve napjainkig a magyar nép második világháborús holokausztját is igyekeznek elhallgatni és elhallgattatni. Nemzedékek nőttek fel a háború után úgy, hogy eltitkolták előlük, szinte mostanáig nem hagyják tanítani a magyarság holokausztját, annak méreteit és utóhatásait. Ezért nem tudhatunk az 1944-45-ös délvidéki magyarirtásról, a felvidéki magyarok deportálásáról (Magyarországra és Csehországba egyaránt), az erdélyi Barcaföldvárról és a moldvai Foksányról, a kárpátaljai Szolyváról, a gulágokra cipelt százezrekről és a magyar holokauszt többi stációjáról.
A zsidó holokausztról viszont szinte mindent tudunk, pontosabban kötelességünk tudni. Magyarországon erről szóltak és szólnak a film-, a zenei és az irodalmi alkotások. A palesztinok holokausztját, a nákbát a zsidók idézték elő, de ezért a mai napig nem adtak számot. Mint ahogyan nem adnak számot a zsidó irányítású ÁVH magyarországi rémtetteiről sem. Sőt, amint az a tel-avivi Hábimá színházat ért mostani támadásból is kiderült, még beszélni sem szabad róla. Még zsidóknak sem.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Kapcsolódó:
Akik nem ünneplik Izraelt - az évfordulóra készített arab karikatúrákból szemlézünk
60 éve történt a deir jaszini vérengzés - zsidó terrorcsoportok áldozataira emlékezünk
Zsidó történészek elismerik: szervezett volt a palesztinok elleni népirtás