Miért is mondanánk le mi, magyarok ősi, Kárpát-medencei hazánkról a tótok, oláhok, ukránok és rácok javára, amikor csupán jogos, őseink által szerzett örökségünkhöz ragaszkodunk?! A zsidók 2000 évig képesek voltak makacs harcot folytatni azért, hogy az általuk ősi földnek vélt területet visszaszerezzék egy teljesen más kultúrájú és vallású népcsoporttól, melyen ők kb. 5%-os kisebbségben voltak. Ne feledjük: ehhez képest Trianon történelmileg másodpercnyi ideje, 88 éve történt, tehát nekünk, magyaroknak miért is kellene lemondanunk dicső eleink szállásterületeiről?!
Jelen írásom provokatív címe nem véletlen, hiszen egy érdekes gondolati kísérletet kívánok felvázolni benne. A mostani kiélezett magyar-tót nemzeti konfliktus idején akaratlanul is eszébe jut az embernek egy történelmi példázat. Nevezetesen a zsidóság sorsának és állama történelmi helyzete alakulásának a végzet által kiszabott sorsa. A zsidók a történelem viszontagságai idején több alkalommal is búcsút mondhattak az önálló állami létnek, s egykori hazájuk földjén az etnikai-demográfiai viszonyok teljesen megváltoztak a zsidóság hátrányára, ma mégis létezik, mi több, a világpolitikát is meghatározó tényező a szuverén Izrael állam.
A héber törzseket Dávid (Kr. e. 1000 táján) és utóda, a Biblia által bölcsnek mondott Salamon szervezte egységes államalakulatba, Jeruzsálem fővárossal, felépítve ott az utóbbi királyról elnevezett első templomot.(Ezt a zsidó-történész társadalom nagy kezdőbetűvel írja, én szándékosan nem, ti. a jelenleg hatályos A magyar helyesírás szabályai alapján erre semmiféle racionális ok nincsen). A 10. század végén az izraeliták országa két részre szakadt: az északi Izraelre és a déli Júdeára. Kr. e. 722-721-ben Izrael asszír uralom alá került, Júdeát pedig Kr. e. 586-ban az újbabilóniai Nabu- kudurri- usur (a bibliai Nabukodonozor) foglalta el, leromboltatta az első templomot, a lakosságot pedig az ún. babiloni fogságba hurcoltatta. Később Kürosz perzsa uralkodó Babilon romba döntése után Kr. e. 539-ben a zsidók egy részét visszaengedte Júdeába (ezen perzsák utódait kívánta a cionista távvezérlésű Bush esetleg atombombával is kiirtani), akik felépítették a második templom épületét. Kr. e. 332-ben a nagy világhódító – a hollywoodi film által mindenféle hiteles történelmi forrás nélkül homoszexuális orientációjúnak bemutatott – Alexandrosz igázta le az országot. Kr. e. 166-ban a zsidó lakosság Júdás Makkabeus (Juda Makkabi) vezetésével felkelt a hellenisztikus utódállam uralma ellen, ám Kr. e.63-ban Pompeius, a zseniális római hadvezér hódította meg Palesztinát. A rómaiak azonban véglegesen csak a későbbi császár, a bölcs uralkodó szimbólumává vált Titus által levert első zsidó felkelés(66-72) után tudták helyzetüket és uralmukat véglegesen megszilárdítani Palesztinában, amikor Titus leromboltatta a második templomot, 70 ezer zsidót pedig eladott rabszolgának. Hadrianus(117-138) császár uralkodása alatt tört ki a leigázott, helyben maradt zsidóság újabb felkelése Bar-Kochbának, a „csillag fiának” vezetésével (132-135). A császár a további zűrzavart elkerülendő, kitiltotta a zsidókat Jeruzsálemből. Így véglegesültek a zsidó diaszpórák a Földközi-tenger egész medencéjének térségében. A Római Birodalom bukása után Palesztina földje hosszabb bizánci, majd rövidebb perzsa uralmat követően, hosszú-hosszú időre az iszlám kultúrkörhöz tartozó államok fennhatósága alá került. 634-635-ben az arabok hódították meg a területet, majd egyiptomi mozlim dinasztiák vették birtokba. További részletező, csupán történész szakemberek számára érdekes, kronológiai eseményleírás helyett azt a fontos történelmi periódust emelem ki, amikor 1516-tól 1918-ig a volt zsidó állam területe a Magyarországot is meghódító oszmán-török hatalom uralma alá tartozott.
Aztán a nagy európai polgárháború első szakaszának (1914-1918) egyik ázsiai mellékhadszíntereként brit katonai igazgatás alá került az ország. A brit kormány az ún. Balfour-nyilatkozatban 1917. november 2-án megígérte, hogy lépéseket tesz a zsidó „nemzeti otthon” létrehozására. A brit megszálló hatóságok a későbbiekben megnyitották az ország kapuit a zsidók tömeges bevándorlása előtt egy olyan területen, ahol a lakosság több mint 95%-a palesztin volt, s ezzel a politikai döntéssel felszították annak a gyűlöletnek a pusztító tüzét, amely napjainkig lángba borítja a Szentföldet.1919 és 1931 között mintegy 120 ezer zsidó telepes vándorolt be az országba. Az 1920-as - 40-es években a gyűlölet elhatalmasodott Palesztinában, és vég nélküli erőszakos összecsapások bontakoztak ki az őslakos palesztinok és az újonnan érkező zsidó honfoglalók között. A bevándorló zsidó lakosság aránya 1946-ig 51%ra növekedett. Végül az ENSZ Közgyűlése 1947-ben határozatot hozott arról (181/II. sz. határozat) hogy a brit uralmat meg kell szüntetni, és Palesztinát két önálló államra kell osztani, egy zsidó és egy arab államra. Végül 1948. május 14-én kikiáltották Izrael Állam megalakulását. A zsidóság évezredes harca az önálló államiságért tehát révbe érkezett. Egy olyan föld uraivá válhattak, mely egykoron őseiké volt – persze olyan áron, hogy már a bibliai ősidőkben is elűzték és leigázták az ottani, őslakos filiszteusokat –, és csaknem kétezer év után teremthettek önálló, szuverén nemzetállamot ugyanezen a földön.
Vajon miért is idéztem fel mindezt a történelmi miniatűrt? Természetesen azért, mert párhuzamot akarok vonni a fentebbi históriai eseménysor, valamint szeretett hazám és nemzetem sorsának alakulása között. Gondoljunk bele, mit is hallunk e maradvány, csonkolt országban már több mint fél évszázada szerencsétlen, impotens politikusaink szájából? Unalomig ismételgetik nekünk az igét, az általános iskolai történelemoktatástól kezdve az egyetemig és a hivatalos televízióadók hírműsoraikig azt a kretén hazugságot, hogy nem szabad szomszédaink érzékenységét megsértenünk, mert ezzel csak ártunk a Trianonban elszakított nemzettestvéreinknek. A Jóisten égboltja hogyan nem szakad rá ezekre a barom, eszement igehirdetőkre? A történelem egyetlen tanulságaként levonhatták volna már azt a következtetést a mindent, unokáink jövőjét is „elkúró” miniszterelnöknek csúfolt vásári maskarás, idegrángásos, csörgősipkás pojáca, meg a politikai madárijesztő, ex-cenzor, Lendvai Ildikó, hogy minden korban csak erő, és elszántság felmutatásával és alkalmazásával lehetett és lehet eredményt elérni bármilyen stratégiai fontosságú nemzeti kérdésben. A gyáva nyuszikon átgázol a történelem vasszekere. Idióta, valahai szovjetbarát, ma atlantista politikusaink mindenáron kiegyezést, kompromisszumot akarnak a hazánk területének csaknem ¾-ét elrabló népek mai hivatalos képviselőivel, és úgy rettegnek attól, hogy a magyarkérdést (mert ugyebár szerintük zsidó- és cigányérzékenység-kérdés, meg minden más, afro-amerikai is létezik, csupán kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és délvidéki magyarkérdés nem) nemzetközileg is napirendre tűzzék, mint ördög a tömjénfüsttől. S valljuk be: egy hazaáruló, vélelmezhetően köztörvényes, hazaáruló bűnöző országlása alatt ezen kérdések megnyugtató rendezése még csak nem is remélhető.
Egyébként: miért is mondanánk le mi, magyarok ősi, Kárpát-medencei hazánkról a tótok, oláhok, ukránok és rácok javára, amikor csupán jogos, őseink által szerzett örökségünkhöz ragaszkodunk?! A zsidók 2000 évig képesek voltak makacs harcot folytatni azért, hogy az általuk ősi földnek vélt területet visszaszerezzék egy teljesen más kultúrájú és vallású népcsoporttól, melyen ők kb. 5%-os kisebbségben voltak. Ne feledjük: ehhez képest Trianon történelmileg másodpercnyi ideje, 88 éve történt, tehát nekünk, magyaroknak miért is kellene lemondanunk dicső eleink szállásterületeiről?! S a történelmi Magyarországon, az utolsó, 1910-es, megbízhatóan és hitelesen elvégzett népszámlálás adatai szerint is 54%-nyi többségben lévő magyarság miért is ne követelhetné vissza egykori államterületének teljességét, amely egy tökéletes geopolitikai egységet alkot? Nekünk, magyaroknak, nem a hazug, kaszaélre való jelenlegi parlamenti politikusaink által hirdetett „megbékélési” politikára van szükségünk, hanem határozott és elkötelezett nemzetvédelemre. S demográfiailag helyre kell állítanunk a Mátyás-kori 80%-os magyar szupremáciát Kárpát-medencei honunkban! Mert a történelmi sorskérdések a szülőszobákban dőlnek el! Aki pedig nem a magyar érdekeket képviselő, kettős, vagy többes állampolgár a magyarországi parlamentben, az takarodjon örökre a hazai közéletből!
Lipusz Zsolt
Kapcsolódó:
Lappangó revizionizmus az államhatalomban