Nem ez lesz a leghosszabb írásom, de annál tömörebb és lényegretörőbb sorok következnek. A cél pedig az Árpád-sávos lobogó megvédése. Számomra ez az ősi magyar lobogó szent, és felháborít, ha olyan helyzetben látom, amely méltatlan történelmi szellemiségéhez. Márpedig ez történt tegnap Orosházán.

Magyar Péter ottani fórumán ugyanis egy illető az első sorok egyikében lengette az Árpád-sávos zászlót, íme:




Akkor tisztázzunk valamit, az Árpád-sávos zászló a mindenkori magyar harci szellemet, bátorságot, tiszta erkölcsiséget és szellemet jelenti, a történelem kihívásaira adott magyarérdekű válaszok összességét szimbolizálja. Semmi, de semmi keresnivalója egy olyan rendezvényen, ahol a magyarság érdekeivel ellentétes célokért dolgoznak.

Egy olyan párt rendezvényén, amelynek egyértelműen globalista gazdái vannak, amelynek sorai között ott vannak az egykori rosszemlékű SZDSZ-hez köthető figurák, mint például az LMBTQ-aktivista Bódis „Csipkejózsika” Kriszta. Akik Magyar Péterrel együtt ígérik a cigányság számára a „dupla családi pótlékot”, amely katasztrofális következményekkel járna a magyarság számára. De nem is várhatunk mást attól a Magyar Pétertől, aki kipával a fején jár hajbókolni a zsinagógába.

Kár ezt ragozni, Magyar Péter fórumára nem való az Árpád-sávos zászló.

Természetesen ezek éppúgy igazak a Fideszre is, ugyanis a Győzikével vagy Kis Grófóval fémjelzett alászállás nem tér el a fentiektől. Nem hiába nevezzük őket Ó- és Újfidesznek.




Nem tudom, ki volt az a – finoman fogalmazva – zavaros világképű illető, aki az Árpád-sávos zászlót lengette Magyar Péter fórumán, mint ahogy nem tudom, mi célból tette, de a végeredmény szempontjából mellékes is. Legközelebb ne tegye, mert ezzel meggyalázza a legősibb magyar lobogót.

Lantos János – Kuruc.info