A rendőrség az összes lehetséges eszközt bevetette, hogy az ünneplők, a rendezvényeken részt venni szándékozók egyik helyről a másikra jutását akadályozza. Órákkal a kezdés után lehetett csak az egyes helyszíneket elérni.
2008. 10. 23. A kedves olvasónak mi jut eszébe a képről? Igen, nekem is. Egy alapos seggberúgás a testület részére. (Tisztelet a normális kivételnek.) Hogy ez túlzás lenne? Aki ott volt, és látta a rendőrség „ünnepi” tevékenységét, nem hiszem, hogy annak érezné.
A rendőrség az összes lehetséges eszközt bevetette, hogy az ünneplők, a rendezvényeken részt venni szándékozók egyik helyről a másikra jutását akadályozza. Órákkal a kezdés után lehetett csak az egyes helyszíneket elérni. Ehhez buzgón asszisztált az örökké siránkozó BKV, hiszen a metrók, villamosok éppen csak a rendezvények helyszínén nem álltak meg. Más európai városokban rendezvény esetén növelik a járatszámot, nem kiiktatják azt.
A Jobbik rendezvényén folyamatos volt az igazoltatás, kamerázás. Helikopterről is. Hogy még zajosabb legyen, még jobban zavarja a beszédeket. Az MSZP gyűlésein miért nem látni ugyanezt az alaposságot? Ott nem helikopterzajért, hanem egy kis bekiabálásért is ránk ugrik a „szerv”. Ne felejtsük el, jobbikos rendezvényen még sosem történt rendbontás, mire hát ez a megkülönböztetés? Ezek után ugye nem kell csodálkozni, ha a „rendőrséget” ÁVH-nak szólítják a nemzeti oldalon. (1984 óta ismerős, hogy a diktatúrák előszeretettel adnak szervezeteiknek valódi céljaikkal ellentétes neveket. Gondoljunk csak az USA Hadügyminisztériumára, ami időközben Védelmi Minisztériummá manifesztálódott. Amerika azóta is leginkább védekezésre és nem háborúk indítására berendezkedett ország...)
A rendőrség büszke új taktikájára. Erre ne legyen, erre a hatékonyságra bárki képes lenne. Kirendelni sok ezer droidot, mindent és mindenhol körbezárni. Büszke akkor lehetett volna, ha biztosítja a rendezvények közti akadálytalan mozgást, nincs felesleges túlbiztosítás, és így is megakadályozza a rendbontást. Hogy ezt hogy lehetett volna elérni? Hogy ehhez micsoda költségek kellettek volna? Kis túlzással 0 Ft – a 300 millióval szemben. Ha ugyanis nem vonul ki az államvédelem az utcára, nem tolja ki a vízágyukat, akkor a kutya nem talált volna célpontot. Mert ugyan mit? Autókat, kukákat? Azokat csak a rendőrattack után szokta a tehetetlen tömeg célpontnak tekinteni.
Mily' furcsa: az a csapat, aki elindult a Teve utcai rendezvény után az Astoriához, már egyszer átesett egy motozáson. Ott egy darab koktélt nem találtak senkinél. Aztán egy órával később ugyanettől a csoporttól kartonszámra koboztak el egy egész fegyverarzenált. Mert a tüntető ugye megrendeli a multinál a Molotovot, majd fóliázva, kartonban szállítják számára, 3 napos visszavásárlási garanciával.
Elhangzott olyan, hogy a tüntetők védelmében volt a halom kordon. A „bombásautó” miatt. Igen, valószínűleg a radikális hazafi Toroczkaiék színpadának akart nekihajtani. Vagy a MVSZ kivetítőjének. Pontosítsunk, maximum Gyurcsányt kellett volna ettől védeni - méltón az ÁVH megnevezéshez.
Orbán Viktor ismét be' „szépen” szólt a várban. De másnap - mikor igazán kellett volna - nem beszélt arról, hogy az ünnepen ismét sérültek alkotmányos jogaink. Orbánnak nem a radikálisok, hanem a gyülekezési jog mellett kellett volna kiállni. De neki már magasabb rendű érdekei vannak ennél – úgy tűnik. Minden túlzás nélkül, el tudom képzelni, hogy Budaházy akkor is felemelje szavát a gyülekezési jog mellet, ha a rendőrség Thürmer Gyula hithű kommunistáit zaklatná ilyen értelmetlenül.
A lezárt Nyugati téren egy biciklis, valószínű figyelmetlenségből – el akart tekerni a rendőrök mellett. Erre az egyik rendőr – nem túlzás – állat módon ordítva parancsolta vissza. Természetesen az állampolgár féltése ragadtathatta így el. Egyik társunk meg is jegyezte: a srác nehogy észrevegye, hogy nincs ott semmilyen bomba. (Jó, utólag kiderült, hogy valami volt.)
Éjjel a Blaha Lujza térnél a rendőrök kivont tonfával és ugrásra készen lesték, kire lehetne lecsapni. Mondani sem kell, hogy az Astoria rendezvényéről távozók még csak nem is hangoskodtak – pedig okuk lett volna, hiszen nem engedték őket a Kossuth tér felé.
Gyurcsány mondta: a tüntetők megunják, majd hazamennek. Valljuk be, részben igaza volt. Pár kitartó Kossuth téri tüntetőt leszámítva „hazamentünk” bizony. Viszont az emberek megunták a nácizást is. Hiába volt a „bombás” hír a bombahír az RTL-en, az embereket már a válság és a megélhetés érdekli. Nem az élősködés, Gyurcsány Ferenc és bandája - csak a megélhetés.
VJack