Messze még a választások vége, mégis nap nap után kapjuk az újabb témákat, melyek aztán szintén napokig pörögnek e 93 ezer négyzetkilométer minden zegzugában.
A különbség csak az, hogy amíg Lázár János kijelentései mögött fontos tendenciák, elemzésre alkalmas folyamatok húzódnak meg (bővebben itt írtam róla), Jakab Péter DK-val való jelölti indulásán őszintén nem értem, miért lepődtek meg annyian. Persze azért itt is van miről beszélni.
Jakab – miután a Jobbik maradékát leélte – a Nép Pártján névre keresztelt, végig egyszemélyes formációja élén folytatta szélsőbaloldali, kizárólag a lumpenproletár érzelmekre ható, a végletekig populista tevékenységét, több rendezvényen is együtt mutatkozott a DK-val, baráti hangnemet ütött meg Gyurcsány Ferenccel.
Ennek fényében már jó két éve (vagy még több) annak, hogy arról írtam, Jakab számára az egyetlen logikus lépés – amennyiben túl akarja élni politikailag – hogy hozzákapcsolja magát a DK-hoz. Ez pedig most meg is történt.
A DK lényegében az egyetlen állva maradt párt az óellenzék formációi közül, a parlamentbe való bejutásuk nem lehetetlen, de minimum kétséges, de még így is a parizerkirály legjobb esélye. Jakab Péter igazából csak hazatalált, és nagyon-nagyon szeretne revansot venni a fideszes Csöbör Katalinon, amiért 2018-ban 127 szavazattal kapott ki tőle.
Csakhogy 2018 óta sokat változott a világ, így a magyar belpolitika is. Jakab akkor még a Jobbikban illegette magát (erről majd mindjárt), az ellenzéki pártok külön próbálkoztak, és sokan elhitték, hogy egy Vona által kiherélt ex-nemzeti radikális pártnak bármi esélye van a Fidesz ellen. „Meglepő”, de nem így lett.
Ehhez képest 2026-ban egy szektaszerűen működő Tisza lett az atyaúristen, aki pedig nem velük akarja legyőzni a NER-t, az „nyilvánvalóan” csakis áruló lehet. Jakab is ebbe futott bele, hiába próbálta elhitetni, hogy ő az erősebb alternatíva Miskolcon, a reakciók döntő többsége elutasító, kifigurázó, szarkasztikus volt (közéleti szereplők és mezei kommentelők részéről egyaránt), hogy a kevésbé szofisztikált darabokat ne is említsem.
Félreértés ne essék, egyetlen másodperc erejéig sem sajnálom a parizerkirályt, mert amit ő évek óta művel, az nem több populista, lumpenproletár szemfényvesztésnél, amit ráadásul nem kevés pénzért művelhet mind a mai napig.
Ami azonban feltűnő, hogy a „minden mindegy, csak Orbán takarodjon” sémát követő ellenzékiek akkora Tisza-lázban égnek, hogy még egy Jakab Pétert is percek alatt lehúznak a WC-n, ha nem a Tisza zsoldjába szegődik, pedig ha valahol, akkor ebben a rétegben volt igazán népszerű Peti bohóc.
Most komolyan! Az megvan, ha Jakab a Tiszával való indulását jelenti be, akkor most mindenki őt ünnepelné? Pontosabban nem is őt, hanem azt, amit követ, mert ahogy a mellékelt ábra mutatja, itt a konkrét személy az, aki legutoljára érdekes a történetben. A személyiségek politikai logókra cserélődnek, Jakab pedig saját kárán kell, hogy megtanulja mindezt: követői valójában nem is őt követik, hanem azt a minden realitást, és konkrét politikai tervet nélkülöző nihilista őskáoszt, amely a NER-t akarja ugyan leváltani, de befogadható, valódi tartalom nincs mögötte, vagy ha van, akkor az legalább ugyanolyan káros – ha nem károsabb – mint maga a Fidesz, ami ellen meghatározzák magukat.
Jakab Pétert tehát az a forradalom falja fel, melynek egyben ő is mozgatórugója. Gyakori halálnem az elvtársak között, és mivel ő tényleg azt a régi, tőrőlmetszett bolsevista elvtárstat testesíti meg stílusban és gondolatokban egyaránt, ennél kifejezőbb politikai hattyúdalt aligha választhatott volna magának.
És végül néhány szó Jakab múltjáról. A cikk elején írtam, hogy nem értem, miért lepett meg sokakat Jakab DK-ban való szereplése, de ezzel párhuzamosan azt sem értem, miért veszik újra és újra elő ezt a „hazudtál, csalódtam kártyát”. Pontosabban tudom. Mert ezt a nemzet valahol mélyen imád csalódni.
A lőtéri kutyát se érdekli már, hogy Jakab valaha jobbikos volt, mégis a szemére vetik, hogy honnan jött és mi lett belőle, mintha ez egy új történet lenne. Pedig nem az. Jakab valójában sosem volt szélsőjobboldali, de még nemzeti radikális sem nagyon, ami mondjuk egy megfoghatatlan, rendkívül ügyetlen megnevezés, de ez másik lapra tartozik. Lényeg, hogy soha semmi jelét nem mutatta annak, hogy érdekelné a jobboldaliság, pár hangzatos beszólás világnézeti alap nélkül pedig nem tartozik ebbe a körbe.
Jakab Péter már jobbikos korában is egy politikai termék volt, így lehet, hogy őt leárulózni „ütősen” hangzik, de az azt is feltételezné, hogy valaha is jobboldali politikai szereplő volt. Ez pedig szerintem nincs így.
Helyette sokkal érdemesebb lenne azt vizsgálni, akár egykori jobbikosok életútjain keresztül – ilyen időtávlatból pedig már lehetséges is – hogy az a párt, amely egykor meghatározta a radikális jobboldali közeget Magyarországon, miért volt abban a formában egy élhetetlen, jövő nélküli massza, és miért mutatkozott ez meg – ha nem is kezdetektől, de mindenképpen idejekorán.
Jákob lajtorjája (ez esetben a cím pusztán névbeli egyezés az 1990-es horrorfilmmel) a parizerkirály esetében nem a földtől az égig nyúlik, hanem épp ellenkezőleg, a keresztény kultúrkörből ismert történet totális ellentétpártja. Jakab Péter lajtorjája ingatag, korhadt, tartalom nélküli destrukció, de ami talán a legrosszabb: nihilizmusában, annak banalitásában még rendkívül sötét szándékú is.
Ha a politikai széljárás úgy hozza – és erre minden esély megvan – akkor ez a létra idén április 12-én össze is csuklik majd. Mondjuk akik helyette jönnek, azok sem lesznek jobbak.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Jákob Peti végre hazatalált: a DK jelöltjeként indul a bukott parizerhős
