„Mindkét ország oktatási programokat valósít meg, amelyek elősegítik a megértést, a kulturális toleranciát és a nemzetiszocialista ideológiák elutasítását” – így szól az egyik pont abból a kiszivárgott, 28 pontos béketervből, amelyet Donald Trump amerikai elnökhöz kötnek. Miért van az, hogy most, már 80 évvel azután, hogy kitűzték a Reichstagra a vörös zászlót, s a nemzetiszocializmus lelépett a történelem színpadáról, még belekerülhet egy ilyen béketervbe is?

A zsidó Zelenszkijt többek között az Azov zászlóaljal nácizták össze (fotó: Stepan Petrenko / TASZSZ)

Annak tükrében, hogy bár 1945 után is megmaradtak csoportosulások, akik nemzetiszocialistaként határozzák meg magukat, ez jószerivel visszaszorult szubkulturális szintekre; soha, sehol nem szólhatott már bele, nemhogy a világpolitikába, de egyes országok belpolitikai folyamataiba sem nagy súllyal. Sem Oroszországban, sem Ukrajnában nincs számottevő nemzetiszocialista előtörés. S bár tudjuk, hogy a nemzetiszocializmus-ellenes retorika a jelenlegi orosz vezetés részéről fogalmilag nem szólhat a valódi nemzetiszocializmus ellen, mert az a zsidó Zelenszkij vezette Ukrajnában nincs jelen (az, hogy vannak magukat ilyennek tartó alakulatok, ilyen tekintetben semmit nem jelent), ez egyszerű háborús propaganda, amely épít a szovjet örökségre és a számukra győzedelmes második világháború emlékére, s mint ilyet, mozgósító erőnek szánják. Hogy ez önmagában mennyire sikeres, erősen kétséges. De azt egyszerűen nem gondolhatják komolyan Putyinék sem, hogy Ukrajnában „nácik uralkodnak”.

Viszont most hagyjuk is Oroszországot és Ukrajnát.

Magyarországon is azt látjuk – és szerte a nyugati világban is –, hogy a nemzetiszocializmus (a szóösszetételt is derogál kimondaniuk, általában „náciznak”) ellen továbbra is olyan boszorkányüldözést folytatnak, mintha az valójában létezne még. A politikai ABC olyan szintű része és igazodási pontja, a status quo elválaszthatatlan része, hogy „na azt, nem”, ez a gonoszság mértékegysége. Voltak és vannak persze a fősodratú politikában olyan nemzeti, szélsőjobboldali erők, amelyek átfedést mutathattak a történelmi nemzetiszocializmussal, de nyilván már csak a törvényi szigor miatt sem lehet teljességgel felvállalni. Sokan nyilván amúgy sem akarnák, mert nem is értenek egyet vele.

(A nemzetiszocializmus alatt jelen írásunkban nem kizárólag annak német válfaját értjük, bár kétségtelen, az ilyen politikai címkézésekben mindig azzal folytatják szalmabábérvelésüket.)

Szóval ami a lényeg: ha léteznek földönkívüliek, és egyikük a Földre tévedne, belehallgatna az aktuálpolitikai csatározásokba, azt gondolhatná, hogy a „nácik” előretörése megállíthatatlan, ha ugyan nincsenek még hatalmon, hiszen mindenhonnan azt hallja, éppen ki az aktuális „náci”. Ezután biztos megkérdezné, merre találja a „náci pártot”, mert szeretné őket meghallgatni vagy bármi egyebet. Meglepődhetne, ha azt mondanák neki a rettegők: „ja, az nincs”... Aztán rájönne arra is, hogy „náci” alatt nem is azt értik, ami valójában. Értjük, ugye, a helyzet komikumát?

Nem tudom, a világtörténelem folyamán volt-e olyan vezető és irányzat, mint Adolf Hitler és a nemzetiszocializmus, amelyet halála és eltűnése óta is éppolyan hevességgel támadnak, és amelytől éppúgy rettegnek, mint életében. A nemzetiszocializmust ellenségei tartják életben a mai napig.

Viszont ez azt bizonyítja, hogy ez az ideológia a maga korában igencsak mély igazságokat fogalmazott meg, és megbocsáthatatlan „bűnöket” követett el a világot jelenleg is uraló judeokrata elit ellen. Ettől függetlenül valóban követett el háborús bűncselekményeket – ahogy a kommunista Szovjetunió és a nyugati szövetségesek is –, mint ahogy a sokszor sovén irányokba átcsapó német diplomácia is óriási károkat okozott a nemzetiszocialista Európa-közösség kialakulása ellen. Ezek súlyos bűnök és mulasztások voltak, de ettől persze még nem válik igazzá a holomítosz, amelyet a mai napig fenntartanak, mint „csodafegyvert” bármilyen nemzeti, jobboldali gondolat ellen…

De ami őszintén érdekel: mikor lesz már vége ennek a parttalan nácizásnak? Komolyan: a jelenleg zajló orosz–ukrán háborút lezárandó béketervbe is képes még bekerülni? Ez egész egyszerűen őrület, nevetséges. Viszont ez a kvázi „mesterséges életben tartás” visszájára is fordulhat. És kell is, hogy forduljon.

Egyrészt tényleg mindenki baromira unalmasnak tartja már, másrészt sokak szemében tűnhet fel tiltott gyümölcsnek. S ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a történelmi nemzetiszocializmus éled újjá a maga akkori jelképeivel. Nem, ilyen nem lesz, mert a történelemben soha nem tér vissza semmi ugyanabban a formában.

De a nemzetiszocializmus amennyire új és – jó értelemben – modern ideológia volt, éppannyira épített és merített az Örökkévalótól származó természeti törvényekből, és állította azokat a fehér ember szolgálatába. Ez a mai napig szunnyad. A rassztudat, a nemzeti gondolat, a szociális társadalom iránti vágy, a rend és a hierarchia – ezek alapvető értékei voltak a nemzetiszocializmusnak, és lehetnek egy majdani új világrendnek is építőkockái. Amely esszenciális értelemben nevezhető lesz nemzetiszocializmusnak – mindegy, hogyan fogják hívni, ezt jelenleg nem is tudjuk még.

Mert ma egymásnak ellentmondó, zavaros folyamatok zajlanak: míg a régi világ „nácizik” továbbra is, az új világ a jól ismert „vér és vas” nyomán fog megszületni. Mert az 1945-ös jaltai világrend megreccsent, új dimenziók nyílhatnak, függetlenül Trump és Putyin szándékaitól. Ennél többet és biztosabbat jelen pillanatban állítani még a jóslás kategóriája lenne. De egy valami bizonyos: 2022. február 24-én a „történelem visszatért Európába”. És ha van még életösztön a fehér emberben, akkor le fogja rázni magáról az évtizedes láncokat, és Európát újra megkísérli a történelem színpadára visszahelyezni. Ez pedig már egy olyan világ lesz, ahol a nemzetiszocializmus emlékezete többé nem béníthatja meg. Ellenkezőleg. Úgy legyen!

Henney Viktor – Kuruc.info