Ha nem ismerném Cseh Katalin és Barabás Richárd közéleti munkásságát, azt hinném, hogy a Humanistákkal pusztán kifigurázni akarják a 21. század bolygót tévesztett trendi liberálisait – habár utóbbi entitások már önmagukban is paródiának számítanak, mint ahogy a Humanisták is úgy vélik, hogy amikor szembe mennek a forgalommal az autópályán, mindenki más a hülye.

Szóval átrágtam magam ezen az indokolatlan időpontban érkező, nem várt Humanisták-ügyön, és hát az a helyzet, hogy ha Barabás és Cseh a szó szerint nulla százalékot lőtték be maguknak jövőre, akkor kiváló úton járnak.



A férfiak tesztoszteronszintje aggasztó mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben - amely évszázadra kivetítve drámai mértékű. Ám orvosi végzettsége ellenére Cseh Katalinnak még ez is sok

Mert az biztos, hogy a meglehetősen frusztrált Cseh Katalinnak férfi szavazója egyáltalán nem lesz – maximum, aki átműttette magát. Szerinte „túl sok a tesztoszteron, és túl kevés az emberség”, ami nem csak kampányszlogennek szörnyű, de orvosként tudhatná, hogy hazugság is. Noha az öregedéssel alapjáraton csökken a mennyisége ennek a férfi nemi hormonnak, de manapság – például az 1990-es évekhez képest – egy azonos korú fiatal tesztoszteron szintje 30-40 százalékkal kisebb, mint a nem túl távoli múltban, ami egyébként rohadt módon aggasztó. Ennek több oka van a táplálkozástól kezdve a depresszión át a modern életmód által kínált útvesztőkig, de ez egy másik cikk témája.

Szóval Cseh már beköszönő videójának kiemelt részében is hazugsággal kezdi politikai pályafutásának új fejezetét, amely vélhetően – Barabáséval együtt – az utolsó is lesz. Az még érthető, hogy a szélsőségesen feminista, egykori EU-parlamenti képviselőnek nem tetszett, hogy a Momentum gondolt egyet, és felszámolta önmagát, de, hogy miért véli úgy, hogy egy tipikusan nyugat-európai jellegű, de ilyen üzenetekkel még ott sem feltétlenül sikeres, „túlmodern” alakulat labdába rúg pár hónappal a választások előtt – rejtély.

Hagyján, hogy ezek az üzenetek – főleg, ha tőlük hallják – finoman szólva sem fogják megérinteni a magyar társadalmat, de a jelenlegi politikai térben egy normálisan összerakott, szimpatikus üzenetet közvetítő pártnak sem lenne most helye.

Merthogy a rózsaszín Humanistákat leginkább le se kakilja senki, de aki lehetséges szavazóként a 0,1% ideológiai elvtárs tartományán kívül esik, az vagy a Tisza bűvöletében él, vagy elkötelezett DK-s, esetleg Kutyapártos. Magyar – szokásához híven komment formájában – Karácsony Gergelyhez köti a projektet, ami vagy igaz, vagy nem, de nem is lényeg: a Tisza (meg a hívek is) felesleges megosztást lát a Humanisták mögött, mindenki más a már említett módon „otthonra lelt” más pártoknál, szóval Cseh Katalinék számára semmilyen tér nem maradt.



Mindenképpen csatlakozz, ha egy élhetetlen falanszterben akarsz élni, ahol még viccelni sem szabad...

Hozzáteszem, ilyen üzenetekkel mintha szándékosan nem is akarnának szavazatokat kapni. Őszintén, van olyan – akár baloldali – ember, aki számára most az a legfontosabb, hogy „a következő parlamentben kicsit több szivárványos zászló és EU-s lobogó legyen”? Vagy a „cigányozás” és a „szőke nős viccek” zavarják leginkább? A szó szoros értelmében megszomorodtam Cseh videójának 3 és fél percében, de nem azért, mert felment volna tőle a vérnyomásom, vagy mert potenciális veszélyforrásnak látnám, csak egész egyszerűen a maradék életkedvemet is elvette, főleg, hogy elképzeltem, milyen élet várna ránk a Humanisták rózsaszínbe csomagolt falanszterében. (Ilyen nő mellett viszont már értem, miért iszik állandóan a férje.)

A nulla százalékos Párbeszéd, és az önfelszámoló Momentum Frankenstein-i szerelemgyerekének alapszabályzata elérhető a Humanisták (vagy ahogy a szabályzat írja, Magyar Humanisták Pártja) honlapján, e szerint a párt „kiemelten segíti a tudásalapú társadalom létrejöttét, támogatja a kultúra sokszínűségét és a művészet szabadságát”.

Nyilván, hogy a „sokszínűség” emlegetése ki sem maradhat egy ilyen projektből, de nagy valószínűséggel a Humanisták karrierje ennél az alapszabályzatnak meg is áll. Mondjuk rutin az biztos van a társadalmi támogatottság nélküli minipártok menedzselésében.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Korábban írtuk: Nem bírja elviselni a buzizást, a cigányozást és a szőke nős vicceket, ezért a botmixeres is beszáll az új libsi pártalapításba