Mostanában eléggé el vagyok havazva, így majdnem – szerencsére csak majdnem – kihagytam az életemből Pajor Tamás legújabb alakítását, pedig volt olyan kedves, és még meg is jelölte magát az ominózus videójában. Biztos segíteni akarta a hatóságok munkáját, csak elkésett vele pár évtizedet.

Pajor Tamás pökhendi stílusa emlékeztet minket arra, miket gondol rólunk a Közel-Keletet is lángba borító nép egyik magyarországi tagja (fotó: ATV)

Pajor már többször intézett szemita kirohanást a magyar nemzeti gondolat és az európai öntudat ellen (itt, vagy éppen itt), de az alább látható ötperces mestermű méltó utódja a néhai Landeszmann rabbi „bőgatyás, fütyülős barackos” gyűlölködésének. Sőt, bizonyos mértékben túl is tesz rajta, mert amíg utóbbi dohos hangulatban született az elcsalt rendszerváltozás hajnalán, addig Pajor saját alakítását teletűzdelte érzékletes, hangulatfestő szavakkal, és mindezt párosította nyughatatlan, frusztrált módon vicceskedő stílusával. Tényleg jól mulattam.

No de azért néhány perc erejéig próbálom komolyra fordítani a szót, érdemes pár megállapítást tennünk a videóval kapcsolatban, ha már portálunkat is volt olyan nyájas, hogy újfent megemlítse a Művész Úr. Sőt, saját bevallása szerint Pajor össze van zavarodva, hogy mi is a helyzet, mert „a szülőhazája Magyarország, etnikailag azonban Izraelbe tartozik”. Segítsünk hát neki!

Az épp aktuális szemita őrjöngés kiváltó oka az volt, hogy Magyarország eddigi legfiloszemitább kormánya tárt karokkal várja „az antiszemitizmus elől menekülő”, eddig Nyugat-Európán élősködő zsidó családokat, Dúró Dóra pedig érthető módon felemelte a szavát a nemzet- és létrontó gondolat ellen. Pajor pedig látható módon nagyon szívére vette a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének szavait, ezért gyártotta le nekünk a sebtében összetákolt miniszínházát.

Igazából az egész kérdés könnyen megoldható lenne azzal (és megoldható lett volna a második világháború alatt is), ha Pajor szépen szedné a sátorfáját, és a zsidóknak kijelölt állam polgára lenne (természetesen hosszútávon ez az állam nem lehet egyenlő a ma működő, vérgőzös terrorállammal, így a kétállami megoldás sem jelent megnyugvást). Etnikai oldalról talán hajlana is rá, de jó zsidó szokás módjára inkább a kenyéradóit, a magyarságot kezdi ekézni.

Az ekézés két alappillére a következő (évezredes receptről van szó, nem csak a magyarok irányába ilyenek, ezért is „szerették” őket annyira mindenhol a hosszú évezredek során): az először még rongyos üldözöttként megjelenő, befogadásért esdeklő zsidók néhány (általában kettő-négy) generáció alatt folyamatosan kiszorítják a gójokat a kritikus szektorokból, majd ezt „meghálálandó”, az eredeti vendéglátókat kezdik alsóbbrendű népként kezelni, akik kizárólagosan azért nem a sárban dagonyáznak, mert a zsidók „megtisztelték” őket azzal, hogy idejöttek, és megmutatták nekik, mi az a gazdaság, tudomány, kultúra (tisztelet a kivételnek).

A rossz hír, hogy ez a folyamat a fehér civilizáció (természetesen Amerikát is beleértve) országaiban maradéktalanul végbement, így amit Pajor leművel, az pusztán már csak emlékeztető. (Ez egyébként legalább annyira köszönhető a befogadó országok mulyaságának, valamint ezen társadalom koncért tülekedő szervilis rétegeinek, de ez egy másik cikk témája. Gójok közt is bőven aki, aki két forintért eladná a saját anyját.)

Aki tehát őket nem szereti, az csakis „vérgőzös, bakancsos gyilkos, analfabéta söpredék” lehet, és hogy Pajor még inkább magára irányítsa a befogadó társadalom teljesen jogos gyűlöletét, helyszínnek sikerült kiválasztania a számtalan alkalommal gyalázott XII. kerületi turulszobrot.

Aztán jön a szokásos névsorolvasás: megtudhatjuk, hogy a zsidó irodalmárok és költők nélkül „hiányozna a magyar kultúra jó része”, a tudomány is a nullával konvergálna, vagy például „bajban lenne a magyar éremtáblázat” is a zsidó sportolók nélkül. (A költőknél, irodalmároknál megemlíti Faludyt, Moldovát és Kertészt is, akiket kitörő örömmel száműznék most azonnal a teljes magyar kultúrából, szóval kérnie sem kell.)

A színházi élet, a zene és a magyar filmtörténet sem létezhetne zsidók nélkül, de legalább elismeri a korábban „antiszemita toposznak” kezelt tényt, miszerint Hollywoodot a zsidók sajátították ki (ha nem akarja végighallgatni a teljes fröcsögést, akkor ez a rész 4:10-től elérhető).

De természetesen mi, magyarok, kevesek vagyunk ahhoz, hogy felemelkedjünk a zsidó géniuszhoz. Pajor saját maga vallja be egy parlamenti, nemzeti párt szimpatizánsairól, hogy „nekünk ezek a nevek semmit nem jelentenek, mert nem az írástudásról híresültünk el”. Vajon így viselkedik valaki, aki idegenként szeretne beilleszkedni egy nemzet berkeibe? Miért van az, hogy talajgyökeres, európai népek gond nélkül alkalmazkodnak az őket befogadó ország atmoszférájához, majd lesznek szinte azonnal érték- és munkateremtő állampolgárok? Miért van az, hogy a zsidóság ezt több mint hatezer év alatt sem tudta elérni tömegesen, és külön kell kiemelni azt, ha valakinek mégis sikerült? Erről is gyárthatna egy videót a sárga csillaggal a mellkasán.

Mi több, portálunk sem maradhatott ki ezúttal sem Pajor gyűjteményéből, hiszen „a Kuruc.info szennyportálon rendre a történelem leggonoszabb, szadista hóhér személyiségeit és eszméit éltetik, és a legordasabb fajgyűlölő szövegeket okádják nap mint nap”. Ezúton is köszönjük a bókokat. Az ő szájából annak számítanak.

Pajor Tamás egyre zavarosabb, gyűlölettől áztatott elméje sajnos minden logikát nélkülözve esett neki újfent egy európai kultúrnépnek, köztük egy kiváló, jobboldali politikusnak, Dúró Dórának. A zenész azonban hibát követ el. Befogadókkal, vendéglátókkal nem szokás így viselkedni, mert egy jól működő népi immunrendszer esetén kipenderítik a „házból”. Azt pedig csak bónusznak mondom, hogy a faji szupremácizmust igazából ő járatta maximumra akkor, amikor egymástól gyakran meglehetősen távol eső személyeket hozott egy tető alá egyetlen kritérium mentén: zsidó-e az illető, avagy sem?

Pajor „a XII. kerület zsidóvér áztatta földjéről” faggatta Dúró Dórát, hogy „vajon neki hol a büdös francba kellene élnie”. Ehhez a költői kérdéshez viszont igazán nem kellett volna ezt az 5 és fél perces hányadékot összedobnia a „bolyongó zsidó” ősképét az arcunkba tolva, mert egyetlen szekundum alatt is könnyen meg lehet válaszolni: tőlünk minél távolabb.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info