Ott tudok élni, ahol megtűrik azt, aki vagyok címmel közölt interjút a Saul fiának rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval a Telex. Az Oscar-díjas rendező mesélt új filmjéről, az Árváról, valamint személyes élményeiről és a mai világ helyzetéről.

Fotó: AFP

Azt is elmondta, hogy ott tud élni, ahol megtűrik azt, aki, és jelenleg Magyarországon érzi úgy, hogy kulturálisan van tere az általa képviselt filmkészítésnek. Szerinte ez részben kulturális kérdés, részben pedig a származásából fakad, hiszen családja történetében generációk óta jelen vannak a „kirekesztés és a menekülés” élményei. Egész pontosan így fogalmaz:

az a néhány ezer év gettóval, gyilkolászással és meneküléssel, azért benne van a génekben.

Nemes Jeles felidézte, hogy apai nagyanyja ’56-ban nem disszidált, mert nem tudta maga mögött hagyni a múltját és az otthonát, ami szerinte jól szimbolizálja a magyar történelem tragikumát. Ezek a családi traumák inspirálták új filmjét, az Árvát is, amely egy 12 éves fiúról szól, aki elvesztett családját és identitását próbálja feldolgozni az 1950-es évek Magyarországán.

A rendező személyes élményeiről is beszélt: gyerekkorában gyakran tapasztalt agressziót és antiszemitizmust Magyarországon, amitől a Franciaországba költözés hozott számára megkönnyebbülést. Franciaországot azonban ma már válságban látja. Szerinte a tömeges bevándorlás és a politikai iszlám térnyerése miatt az ország „a polgárháború küszöbén” áll, és a korábbi befogadó, multikulturális közösség megszűnt létezni.

Eddig az interjú érdemi részének áttekintése, bennem azonban megfogalmazódott egy kérdés. Az nem meglepő, hogy a „génekben lakozó traumákról” beszél, nyilván ez mindenkor „jogalapot” fog szolgáltatni az áldozati szerepben való tetszelgésre, holokauszt-kárpótlásokra, ebben nincs semmi új számunkra. De roppant érdekes, amit Franciaországról állít, s felteszem a kérdést: vajon hogyan jutott el oda az ország, hogy ma már alig lehet ráismerni? Az alapkérdés: volt-e közük hozzá a zsidóknak?

A tengelyhatalmak 1945-ös legyőzetésével a második világháború után kialakult a máig létező „antifasiszta világrend”. Ez merőben más „értékek” alapján épült fel, mint a korábbiak, s bár ezek az eszmék természetesen már azelőtt is léteztek, de 1945 betetőződése volt mindannak, ami a fehér ember hanyatlását elhozta. Ennek igen fontos tartópillére a multikulturális ideológia, az a gondolat, hogy „létre kell hoznunk multikulturális társadalmakat”, ugyanis ha ez megtörténik, „soha többé nem kerül hatalomra a nácizmus”. E törekvésben természetesen élen jártak Nyugati-Európában azok a zsidók is, akik részt vettek a közéletben, politikában. Franciaországban is.

Ez nem csak amolyan „összeesküvés-elmélet”, ahogy ma gyorsan rávágnák, hanem történelmileg alá is támasztható állítás. Nézzünk egy listát, még ha ez nélkülözi is a teljesség igényét.

Bernard Kouchner, orvos, politikus, volt külügyminiszter; „humanitárius elkötelezettségéről” és a migránsok védelméről ismert; gyakran szólalt fel a „nemzetközi szolidaritás”, „a humanitárius intervenció és a befogadás mellett”.

Bernard-Henri Lévy filozófus, publicista; „univerzalista” emberi jogi állásfoglalásairól és kozmopolita eszméiről ismert, rendszeresen védelmezi a kisebbségek jogait és a nemzetközi szolidaritást; sokszor kritizálja a bezárkózó, identitárius politikát.

Jacques Attali közgazdász, író, volt tanácsadó; írásaiban és nyilatkozataiban többször érvelt a bevándorlás kezelésének és a társadalmi integrációnak a fontossága mellett, és a globalizáció, kulturális sokszínűség érdekében.

Raphaël Glucksman publicista és politikus, baloldali politikusként a bevándorlás- és emberi jogi kérdésekben a pluralizmus és európai megközelítés mellett foglalt állást.

Simone Veil híres „holokauszt-túlélő” és politikus, a francia közéletben a nők jogai, az európai együttműködés és a „társadalmi kirekesztés” elleni fellépés képviselője volt, részt vett a „diverzitás” kérdéséről folytatott párbeszédben is.

Serge Klarsfeld „holokauszt-kutató”, jogi aktivista, elsősorban a „holokauszt” emlékezetéért és a zsidó közösség védelméért küzdött, de politikai megszólalásai az iszlám radikalizmus és a zsidó biztonság kérdéseit is érintették, álláspontja a multikulturalizmusról idővel árnyalt és kontextusfüggővé vált.

Klarsfeld véleményének árnyalódásában vajon mi játszott szerepet? Persze hogy az iszlám térnyerése, amely negatívan érintette a franciaországi zsidóság biztonsági helyzetét is. Viszont a valóság az, hogy a fentebb felsoroltak kivétel nélkül zsidó származásúak! Erre mondják lényegretörő módon, visszanyalt a fagyi. Csakhogy ennek a levét az európai fehér ember issza.

Csak, hogy megfelelő kontextusba helyezzük Nemes Jeles László kijelentéseit.

Henney Viktor – Kuruc.info