A napokban egy beszélgetés részese voltam, ahol az egyik résztvevő azt állította: „milyen jó, hogy ma már nincs ideológiai szemüveg a történelemoktatáson, maximum a 20. századi történelmen, de az előző rendszerben, tehát a kommunizmusban a teljes történelmet a bolsevik ideológia alapján (osztályharc) szemlélték, ez legalább már nincs.”

Én vitába szálltam, és azt mondtam, ez nem igaz, nagyon is van. Lehet, hogy már nem a kommunista szemlélet uralkodik, de új ideológiai keretek között igenis él, és nem pusztán a történelemtudományban, hanem az általános közéleti szemléletben is.

Röviden azt állítom, ma nem a kommunista ideológia (legalábbis nem nyíltan és főáramban) meghatározó a történelem értelmezésében, hanem a felvilágosodás eszméi. Az úgynevezett tudomány- és ráció-centrikus gondolkodás, amely a vallás és a hit háttérbe szorulásával jár. „Én csak azt hiszem el, amit látok” – halljuk az átlagemberek körében is sokszor.

Ráadásul maga a kommunizmus is nagyban a felvilágosodás eszméiből nőtt ki, még ha más módszerekkel is igyekezett azt elérni, mint a liberális demokráciák. Ezért azt gondolom, az ideológia (mint értelmező keret) nem szűnt meg, csupán átalakult. És ami a leglényegesebb, a felvilágosodás eszméi mögött ott húzódik, hogy a kereszténységet és a hitet háttérbe szorították, és felállították azt a nagyon rossz és hamis vagy-vagy kérdést: „tudom vagy hiszem?” Ez a kérdés hamis dilemmát sugall: mintha a tudás és a hit kizárnák egymást, mintha a tudomány válhatna az új Istenné. Világos, hogy tudomány fejlődése mindig jó, de nem járhat azzal, hogy a tudomány lesz az új Isten, és abszolutizáljuk azt.

A „nagy” francia forradalom és a felvilágosodás eszméinek hajnala - Eugène Delacroix, francia festő ábrázolása

Ideológia a történelemoktatásban

Mint fentebb írtam tehát, általános az az állítás, hogy az előző rendszerben (kommunizmus) a teljes történelmet a kommunista ideológia alapján szemlélték (osztályharc), de „ez legalább már nincs.” Kétségtelen, a kommunista rendszerek (például a szovjet blokk országaiban) valóban ideologikus történelemfelfogást alkalmaztak, amely minden eseményt (gazdasági, politikai, társadalmi) osztályharc-dinamikába ágyazott. Ez ma már nem jellemző. Azonban az, hogy nincs ideológiai szemüveg, hamis állítás.

Tisztázzuk, mit értünk ideológiai szemüveg alatt? Egy olyan értelmezési keretet, amely meghatározza, hogy mit látunk fontosnak, mit tartunk eseménynek, mit nem, és milyen narratívát alkalmazunk. Márpedig ma is létezik ilyen keret, csak más formában.

A felvilágosodás korában, a 18. században, olyan gondolkodók jelentek meg, mint Immanuel Kant, aki a „ráció” kompetenciáját hangsúlyozta (pl. Kritika a tiszta ész kritikájában). Ugyanakkor a későbbiekben, például a frankfurti iskola gondolkodói (például Max Horkheimer és Theodor W. Adorno) már azt is hangsúlyozták, hogy a felvilágosodás racionalitása önmagában ideologikus lehet, a „tudományos gondolkodás” mint uralmi eszköz is megjelenik.

Szóval a kommunista ideológia domináns kerete már nincs jelen ugyanúgy, de az ideológiamentesség illúziója sem igaz. A „tudományos”, „racionális”, „objektív” szemlélet, amelyet sokan ideológia-mentesnek tekintenek, valójában maga is értékeket hordoz, sőt ideologikus lehet. És az is.

A felvilágosodás eszméi mint „új szemüveg”

Nézzük meg néhány kulcspontját a felvilágosodás eszméinek.

1. A ráció, tudás, tudomány elsőbbsége

A felvilágosodás hirdette azt, hogy az ember képes és köteles saját értelmével (ráció) felfogni a világot, kiemelve a tudományos megismerést, a kísérletet, az empíriát. Ez önmagában még nem baj; sok nagy eredménye van. De amikor a ráció, tudomány státusza olyanná válik, mint „egyesített értelmezési keret”, az azt jelenti: háttérben marad a hit, a vallás, az absztrakciók, az egész emberi megközelítés.

2. A kereszténység, a hit relativizálása

A felvilágosodás ellenségesen viszonyult valláshoz, egyházhoz, misztikához; sok gondolkodó (például Voltaire, Rousseau) kiemelten foglalkozott a vallás, a hit szerepével és kritikájával. Így a gondolat, hogy „ha tudom” (értem, racionálisan megalapozom) és „ha hiszem” (hitből elfogadom) hamis dilemma került előtérbe.

3. A történelem és társadalom értelmezése a „fejlettség”, „modernizáció”, „racionalizáció” fogalmai által

A felvilágosodás „modernitás projektje” azt is hozta, hogy a múltat, a társadalmi struktúrákat, a vallásos hagyományokat gyakran úgy értelmezték, hogy azok a „fejlettségi skálán” alacsonyabb szinten állnak a modern „tudományos társadalomhoz” hasonlítva. Tehát a hagyományos társadalmak, vallásos közösségek, korábbi feudális rendek visszamaradottak, ez mindenképpen egy értelmező keret.

A frankfurti iskola (mely a woke és mai nyugati korunk megalapozója) híres műve a Dialectic of Enlightenment (Horkheimer–Adorno) éppen azt vizsgálja, hogyan válhatott az „instrumentális racionalitás” (azaz a ráció alkalmazása uralmi célokra) a 20. század nagy változásainak eszközévé.

Összességében tehát eljutottunk oda, még ha sokan nem is tudatosan, de ma gyakran a felvilágosodás keretei szerint szemléltetik a múltat, a társadalmat, a tudományt, és ez pont olyan ideológiai szemüveg lehet, mint a múltban az osztályharcos értelmezés.

A kommunizmus mint a felvilágosodás gyermeke

Ha azt állítjuk, hogy a felvilágosodás eszméi uralkodó nézőpontként jelen vannak, akkor nem mehetünk el amellett sem, hogy az egyik nagy korábbi ideológiai rendszer, a kommunizmus is ebből táplálkozott. A kommunizmus nem a semmiből keletkezett. Filozófiai megalapozói már a 19. században ott voltak (Marx, Engels, Hegel-kritika, materializmus stb.). Marx egyik híres mondása volt, hogy a „vallás a nép ópiuma”.

Ez a megállapítás rámutat arra, hogy a kommunista létszemléletben a vallás ideológiai megközelítést kapott, amelyet le kell bontani a „valódi” tudás és tudatosság érdekében. A „tudás” és emancipáció eszméje tehát szintén felvilágosodásra utal. Ennek véres valóságát évtizedeken keresztül mi, magyarok is megszenvedtük.

Korábban tehát a kommunista ideológia más eszközökkel dolgozott (állami irányítás, tervgazdaság, osztályharcos retorika), kiindulópontja lényegében azonos azzal a gondolkodásmóddal, amelyet a felvilágosodás hirdetett: ráció, emancipáció, tudás, társadalmi haladás.

Tudomány vagy vallás? A hamis dilemma

Itt eljutottunk az egyik legnagyobb hazugsághoz. A kérdés úgy van beállítva, mintha csak az egyik lehetne igaz: vagy tudás, vagy hit. Mintha a hit automatikusan tudatlanságot, irracionalitást jelentene, vagy mintha a tudás kizárná a hitet. Pedig évszázadok során láthattuk, hogy emberek tudásban és hitben is élhetnek, hogy van olyan tudás, amely nem kizárja a hitet, és olyan hit, amely nem elutasítja az értelmet.

Ha a tudomány állítja magáról, hogy kizárólagos út, akkor könnyen válik ideológiává (vagy „új vallássá”). A felvilágosodás eszméje, könnyen fordulhat „a tudást imádjuk” típusú hiedelemmé. Így a tudomány státusza túlzóvá válhat: a tudomány lesz az új „Abszolútum”.Azt gondolom, ezt nem is kell túlságosan példákkal alátámasztani, látjuk, mi volt a Covid-diktatúra évei alatt.

Következtetések

A Katolikus Egyház tanítása szerint a hit és az értelem két különböző, de összhangban álló megismerési mód. Ezt kiválóan összefoglalja II. János Pál pápa enciklikája, a Fides et ratio (1998): „A hit és az értelem két szárnya annak a léleknek, amellyel az ember az igazság szemlélésére emelkedik.”

A transzhumanizmus lehet a következő lépcsőfok... (forrás: interestingengineering.com)

A felvilágosodás és mai posztmodern korunk elhozta ugyan, hogy soha ennyi információ nem állt az emberiség rendelkezésére, gyakorlatilag bárki bárminek utána tud nézni percek alatt, ez azonban nem hozta el az általános szellemi színvonal emelkedését, épp ellenkezőleg. Isten helyébe a tudomány imádata lépett, az elmúlt bő kétszáz esztendőben a nyugati ember egyre inkább távolodott el tradícióitól, sőt, kezdte meg azok felszámolását, az ateizmus és a materializmus általános életvezetési irányelvvé vált. Az eredmény pedig: a boldogtalan, kétségbeesett, mindenfajta önromboló pótcselekvésbe menekülő ember. Egy dolgom maradt írásom végére: ez nem felvilágosodás, hanem totális alászállás, elsötétülés.

Végezetül felelek arra az ellenvetésre, hogy a felvilágosodás előtt sem volt tökéletes az ember. Ez valóban így van, még véletlenül sem akarom ezt állítani. Ha így lett volna, ez az elsötétülés sem indult volna világhódító útjára, a bűnbe esett emberi természet volt a hordozója. A bűnbeesés bibliai történetét ismerjük, a kígyó képében megjelenő kísértő, a Sátán. S neki mindig voltak hű szolgálói, amelyek a történelem folyamán ideológiákká is formálódtak. Nem gondolom, hogy eleve elrendelt, hogy ennek így kell lennie, mindenkinek van felelőssége és lehetősége cselekedni ez ellen. Még akkor is, ha nem tehetünk meg mindent most, az nem jelenti azt, hogy ne tegyük meg azt, amit megtehetünk.

Lantos János – Kuruc.info