Romukra hadvezér azon domináns férfiak közé tartozott, akik szilárdan hitték, hogy a férfiasság lényege a lehető legrosszabb pillanatban végzett fekvőtámasz. Ha tehát az ember egy községi rendezvényen vagy falunapon találta magát, ahol a zászló felvonása után hirtelen egy uniformisba szorult alak dőlt a porba, s vad elszántsággal pumpálta magát, nem volt ok a meglepetésre: Romukra gyakorolt. Rendületlenül és következetesen.

A hölgyek szívét sem hagyományos eszközökkel kívánta meghódítani. Más férfiak hiába vittek virágot vagy bonbont, mert Romukra viszont úgy vélte, hogy a bensőséges gesztus csúcsa egy állami tulajdonban lévő páncélozott katonai szállítójármű. A lánctalpak csörömpölése és a kipufogó duruzsoló füstje – szerinte – bájos, megnyugtató háttérként szolgált a romantikus vacsorához. A környék lakói nem mindig osztoztak a hadvezér véleményén.

Csúcsvezetői lakosztályában külön „szeretetszobát” alakíttatott ki. A falakat drága tükrökkel boríttatta, amelyekbe saját – utólag csináltatott – címerét vésette: keresztbe tett kardok között ő maga látható, amint éppen fekvőtámaszt végez a hölgyeknek. Az önimádatát illedelmesen visszafogottnak aligha lehetett volna nevezni, de a hadvezénylő stratéga meg volt győződve arról, hogy mindez államérdek.

A sors fintora, hogy fényes katonai pályafutásának legdrámaibb csatája nem ellenséges hadseregek, hanem egy zsírszalonna ellen zajlott.

A hadvezéri uniformis ugyanis makacsul szűk maradt, és a bőrkettőzetei iskolásokat meghazudtoló szemtelenséggel szaporodtak. Hősünk, Romukra generalisszimusz állami pénzen zsírleszívást vezényelt, majd diadalmasan kijelentette, a haza megmenekült. (Egyes jelentések szerint a kórházi műtőben úgy parancsolt: – “Katonák! Leszívni! Most azonnal!”)

A nagy győztes csata jutalmául a főparancsnok megajándékozta saját magát – méghozzá egy gondos fürdőruha-beszerzéssel. A hadsereg költségvetésének jelentős része férfi- és női fürdőruhák beszerzésére fordíttatott, mert – mint fogalmazott – „a stratégia megkívánja a rugalmasságot”.

Eközben ellenzőivel szemben erőt alkalmazott, pontosabban: lökdösődött, fenyegetőzött, és fegyveresen jelent meg minden nyilvános rendezvényen. A közönség ilyenkor, például a falunapon, tapssal köszöntötte volna a tánccsoportot vagy a tűzijátékot, de be kellett érniük a hadvezér felfegyverzett vonulásával.

Romukrának egyetlen barátja maradt: Manfréda Unghureanu, a hatalom, a belvárosi diszkóklubok és a népi gúnyák megszállottja.^* Ketten együtt olyan ütős párost alkottak, amelyet leginkább egy rosszul szerkesztett operett mellékszereplőihez lehetett hasonlítani.

Végül, mikor a nép már minden maradék türelmét elvesztette, a két férfi külföldön talált menedéket, a jó öreg Tisza partján. Ezüstszürke napszemüvegekben, honvédségi fürdőgatyákban ültek a fűben, s békésen tokaszalonnát sütöttek. A naplemente vérnarancsos fényében vízipisztolyokkal kergették egymást, s úgy tűnt, mintha a világ soha nem hallott volna hadvezérekről, pénzügyi visszaélésekről vagy zsírleszívásról. Megtalálták régóta keresett lelki békéjüket.

Ott, délen, egy cölöpházban a számos csatát megjárt idilli páros új életet kezdett. Divatos, ezüstszürke napszemüvegeket, honvédségi fürdőgatyákat és játékpisztolyokat árultak a gyanútlan kirándulóknak, akik esténként a „Főparancsnoki Tokaszalonna” nevű specialitást kóstolhatták a parti grillezőből. Romukra maga szolgált fel, természetesen fekvőtámaszokat végezve közben – mert végső soron semmi sem olyan édes és tartós, mint egy rossz szokás, amit állami pénzen szerez az ember.

*A cikkben szereplő mindkét delegált a jelenlegi kormánypártok kinevezése révén került magas beosztásba, állami intézmények, illetve állami tulajdonú vállalatok kiemelkedően javadalmazott munkaköreibe.

Anikay Antal

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Kiderült, hogy valójában Magyar Péter hívására jön hazánkba Trump és Putyin