Heti progresszió rovatunkban rengeteg alkalommal közlünk reklámokat a sokszínűség frontvonaláról. Ezeket a hirdetéseket nagyrészt már olvasóink küldik be, több esetben szerte Európából – például Nagy-Britanniából is.

Mindez két dolgot is igazol. Az egyik, hogy a rovat népszerűsége nyomán – az olvasói aktivitást észlelve – nekem szinte már nem is kell vadásznom ilyen reklámokat, megnövekedett igény mutatkozik rá, hogy bemutassuk ezt a diverzitást. A másik pedig, hogy a probléma nem országspecifikus, hanem rendszerszintű. Magyarországon is bőven találunk ilyen reklámokat, nyugaton pedig még többet, nyilván itthon is nyugati hatásra jelennek meg.

Ez a példa ugyan amerikai, de a lényeg ugyanaz. A State Farm biztosítási cég reklámja. Az esetek döntő többségében a fekete férfi - fehér nő a felállás (fotó: State Farm)

Ne gondoljuk azonban, hogy a sokak szerint szimplán csak „haldokló” Nyugat egy az egyben beletörődik ebbe, sőt. Ahogy látni fogjuk – noha a helyzet mostoha – minden agymosás, tőke és alattomos kampány ellenére is sokan vannak, akik elégedetlenek a jelenlegi tendenciákkal. Olyannyira, hogy ezek a hangok esetenként már a mainstreamnek mondható médiában is elő-előbukkannak, így például már a Daily Mail virtuális hasábjain is megjelentek a kritikus hangok.

Leo Mckinstry újságíró, történész értekezése több módon is alátámasztja a reklámok által sugárzott faji diverzitás hamisságát. Ezeket vesszük most sorra.

Ahogy a szerző is megemlíti, bizony messze került Nagy-Britannia Benjamin Disraeli 19. században megfogalmazott gondolatától, miszerint „Minden a faj, nincs más valóság.” Rámutat, hogy manapság a fajjal kapcsolatos „klasszikus gondolatok” finoman szólva sem „trendik”, mégis olyannyira népszerű maradt a téma, hogy a faj és indentitás kérdése ma is ott van mindenhol, a vállalatok életében is.

Csak éppen fordított előjellel.

Miközben a „régi egyenlőtlenségeket” igyekeznek kigyomlálni, addig bevezetik a diszkrimináció új formáit, valósággal neurotikussá váltak a faji kérdésekre. Míg a reklámok régen (véleményem szerint a 2000-es évek közepéig bezárólag) a szórakoztatásra épültek, addig manapság már a politikai korrektség uralkodik itt is. A kritikáktól való félelem, rosszabb esetben a nyílt társadalmi manipuláció miatt.

A szerző felidézi, hogy még 2025-ben is 80% a fehér lakosság aránya Nagy-Britanniában (ez remek kritika azok számára is, akik szerint a Nyugat „haldoklik”, de itthon minden rendben van nagyjából 1 millió 200 ezer cigánnyal a hátunk mögött úgy, hogy népesség arányában és gazdasági teljesítőképességben is messze kisebbek vagyunk, mint a szigetország), a reklámok mégis azt sugallják, hogy szinte az összes család „sokszínű”.

Hogy az inga kileng, és a fehéreket diszkriminálják, egyre többen érzik. Egy 2019-es tanulmány szerint a brit tévéreklámok 37 százalékában (!) feketék szerepeltek annak ellenére, hogy akkor az ország lakosságának alig több mint 4 százalékát (!) tették ki.

Ezt a Heti progresszióban is megjelent képet olvasónk küldte. A londoni metrót díszíti az "újragondolt" Hamlettel

Egy másik, frissebb felmérés szerint az 500 legnépszerűbb reklám több mint felében szerepeltek négerek, pedig a népességből minden negatív igyekezet ellenére sem tesznek ki többet most sem, mint négy százalék. De, hogy csak ne őket említsük, dél-ázsiaiak 17 százalékban tűntek fel ezekben a reklámokban, pedig a népesség 8 százalékát alkotják. Kelet-ázsiaiak 11 százalékban, pedig a népesség egyetlen százalékát teszik ki.

Persze mindez csak a faji kisebbségekre vonatkozik, ahol tényleg szükség lehet nagyobb reprezentációra, azzal nem foglalkoznak. Példának okáért, fogyatékkal élőket már nem mutogatnak ilyen lelkesen, a rassz számít nekik.

Az egyik woke-reklámügynökség vezetői például nem is köntörfalaznak. Így vélekednek:

A gyűlölködők mindig gyűlölni fognak. A mi dolgunk nem az, hogy a negatív visszhangtól való félelmünkben hízelegjünk nekik.

Meg kell mutatnunk nekik, hogy a nézeteik nem tükröződnek vissza sem a márkákban, sem azokban, akikkel együtt dolgozunk.

Végül a szerző arra tér rá, szerinte milyen panelek mentén torlódtak el így az arányok. Az egyszerűbb átláthatóság kedvéért rövid pontokba szedtem őket.

1. Első okként a George Floyd halála nyomán fellépő Black Lives Matter mozgalmat említi, melyek kiszélesítették a teret az „együttérzés” híresztelésével.

2. Korábban a progresszív gondolatok, és az „egyenlőség” iránti törekvés gazdasági téren törekedett érvényt szerezni magának, ám ott kudarcot vallott, ezért az identitáspolitika lett az új harcmező az „igazságosság” tengelyén.

3. Önálló pontként tüntetem fel, de az előbbitől nem elhanyagolható, hogy a munkások el is fordultak ezektől a baloldali, liberális hangoktól, az ún. értelmiség köreiben viszont éppen ezek a formációk aratnak sikert, ez egyben magyarázat arra is, hogy a vállalati menedzsment miért nyomja a faji diverzitást, mint süket a csengőt.

4. London mint vízfej.

Ahogy Budapest sem reprezentálja egész Magyarországot, úgy London sem Nagy-Britanniát. A főváros lakosságának a fele nem fehér, ám a vízfejben élő értelmiség torz képe visszatükröződik a reklámokban (is), pedig rá sem látnak egész Nagy-Britanniára.

A szerző itt megemlíti ennek a vezető rétegnek az álszentségét is. A faji diverzitás kirakatának ellenére a színfalak mögött már nem érdekli őket annyira a „faji kisebbségek” sorsa, csak az átlagember agyát akarják mérgezni. A vezetői rétegben mindösszesen 11 százalék jut a nem fehéreknek (itt azért képbe jön az is, hogy melyik rassz alkalmas a sikeres vezetésre…).

Leo Mckinstry ezt a mélyebb szinteken megbúvó félrevezetés stratégiájának nevezi, melyet leírhatunk a meglepően szemléletes „rasszmosás” („race washing”) Magyarországon ez idáig ismeretlen fogalmával is.

Egyre több britnek tűnik fel tehát a „színesek” egyre aránytalanabb reprezentációja, mely egyértelmű reménykedésre ad okot európai szemmel. A fehérek joggal érezhetik, hogy „kitörlik őket” a saját történelmükből, azonban van három dolog, melyet én is szükségesnek tartok megemlíteni. Ezeket a szerző nem taglalta külön.

1. A lakosság számarányánál érdemes figyelembe venni az illegálisakat és a regisztrálatlanokat is. Egy kicsit rosszabb képet kapnánk az össznépességről, mint így.

2. A szerző által felsorolt okok valósak, ám a valódi mozgatórugók ennél még mélyebbek és ősibbek. Például már a BLM előtt is csúcsra járatták azt agymosást, de az sem elhanyagolható, hogy a munkások helyett miért elsősorban az értelmiséget mételyezték meg a woke-gondolatokkal.

3. Végül pedig semmilyen európai reneszánsz nem lesz, ha a brit tüntetéseken izraeli zászlók is előkerülnek.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info