Biztos vagyok benne, hogy beszélgetésekben, ha feljön a Nobel-díj, akkor sokszor és sokan legyintenek rá, hogy „azokat zsidók adják zsidóknak”. Nos, ha nem is teljesen ez a helyzet, és kétségtelen, hogy ha ilyen irányba is ment el a dolog, eleinte biztos, hogy nem ezért találták ki. Ma azonban kétségtelenül erősen felülreprezentált a számuk ott (is).

Kép: YouTube

Természetesen jelen írás megszületését nem más „inspirálta”, mint a „magyarságára büszkének lenni képtelen” Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díja. Mondjuk a magyarságára nem is „kell” büszkének lennie, lévén, olyan véleményem szerint nincs neki. Ugyanis zsidó. És sokan mások is a Nobel-díjasok közül.

A Nobel-díj a világ legnagyobb tudományos és kulturális elismerése, amelyet 1901 óta évente osztanak ki. Az elmúlt több mint egy évszázadban több mint ezer ember részesült ebben a megtiszteltetésben, közülük körülbelül 216 zsidó származású. Ez azt jelenti, hogy a zsidó közösség – amely a világ népességének kevesebb mint 0,2 százalékát teszi ki – az összes Nobel-díjas mintegy 22 százalékát adta. Ez a statisztika önmagában is figyelemre méltó, de az utóbbi évtizedekben különösen látványos növekedés figyelhető meg: a zsidó származású díjazottak aránya folyamatosan nőtt, különösen a tudományos kategóriákban.

Az első Nobel-díjak idején, a 20. század elején a zsidó tudósok és írók még ritkán tűntek fel a díjazottak között. Mégis, már ekkor olyan nevek váltak ismertté, mint Albert Einstein, aki 1921-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat, vagy Paul Ehrlich, az immunológia úttörője, aki 1908-ban részesült orvosi elismerésben. Ezek a korai sikerek megmutatták, hogy a zsidó tudósok világszinten is meghatározó szereplői lesznek a modern tudománynak.

A nemzetiszocialisták térnyerése miatt számos európai zsidó értelmiségi az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába vagy Izraelbe (ide a háború után) menekült. Az amerikai egyetemeken és kutatóintézetekben gyorsan elhelyezkedtek. A Manhattan-terv, a modern fizika és az orvostudomány robbanásszerű fejlődése mögött számos zsidó kutató állt, akik közül sokan később Nobel-díjat kaptak.

Egész biztos, hogy nem véletlen, hogy 1945 óta azonban, tehát a 20. század második felétől a zsidó Nobel-díjasok aránya fokozatosan nőtt. Míg az első évtizedekben a díjazottak között 5–10 százaléknyian voltak zsidó származásúak, addig az 1970-es évektől kezdve ez az arány meghaladta a 20 százalékot. A növekedés különösen látványos volt a fizika, a kémia és az orvostudomány területén: ezekben a kategóriákban a zsidó díjazottak száma ma már az összes díjazott közel negyedét teszi ki.

A közgazdaságtanban még ennél is magasabb az arány: az eddigi díjazottak több mint 40 százaléka zsidó származású. Olyan tudósok, mint Milton Friedman, Paul Samuelson, Joseph Stiglitz vagy Robert Shiller alapvetően formálták a modern gazdasági gondolkodást. Meg is látszik világunkon.

Természetesen ők maguk, és kiszolgálóik a zsidók átlag feletti tehetségével magyarázzák mindezt. Mint mondani szokták, a zsidó kultúrában mélyen gyökerezik a tanulás, a kritikai gondolkodás és az érvelés tisztelete, a Talmud-tanulmányok évszázados hagyománya intellektuális alapot adott a modern tudományos gondolkodásnak is. Meg persze sok más egyébnek is alapot adott a Talmud, de erről nem szoktak beszélni, ugyebár...

De azt is mondják, hogy a diaszpórában élő zsidó közösségek mindig nagy hangsúlyt fektettek az oktatásra, a nyelvismeretre és az alkalmazkodóképességre. A térnyerés azonban nem állt meg a 21. században sem. Az elmúlt két évtizedben tovább nőtt a zsidó származású Nobel-díjasok száma, különösen az Egyesült Államokban és Izraelben. Izrael, amely mindössze kilencmilliós ország, már több mint egy tucat Nobel-díjast adott a világnak, főként a tudományos területeken.

A kérdés most már tényleg csak az, hogy a dominancia kizárólag abból fakad, hogy a zsidó nép ennyire kiemelkedik a világ valamennyi nemzete közül, vagy sokkal inkább annak, hogy fontos döntéshozói pozíciókat elfoglaltak, és kvázi egymás között osztogatják ki a Nobel-díjakat? És ha ez így van, akkor erősebb bizonyíték nem is kell arra, hogy működik a nemzetközi zsidóság együttműködése világszerte. Hogy legyenek bár felszínes ellentétek is közöttük, végső soron a zsidó mindig csak zsidó marad. Ezt ők a nyilvánosságban tagadni szokták, de néha azért elárulják magukat.

Henney Viktor – Kuruc.info

Válasz a kérdésre: Csonthegyi Szilárd: Leszámolni a "zsidó felsőbbrendűség" magyarázatával

Kapcsolódó: Zsidó stratégiák a nemzeti önmeghatározás bomlasztására a kulturális térben (II. rész)